Életemben először nem várom a karácsonyt. Tudom, hogy nem ennek van az ideje, de nagyon haragszom azokra, akik tönkretették a készülődést és a ráhangolódást. Aki ismer, tudja, hogy mennyire karácsonyos vagyok és nagyon bánt a dolog. A gyerekek miatt természetesen csinálom, amit kell és nagyon örülök az örömüknek és a csillogó szemecskéknek és értük bármit, de idén bennem elpattant valami. :( Piszkosul sajnálom.

Mit mondhatnék...

Olyan sokáig nem jöttem. Nem kellett panaszkodnom. Elkeserít, hogy pont karácsonykor írok erre a blogra.
A sok betegség, kórházba járás, temetések után még az is lehet, hogy elválnak a szüleim.
Gyerekként is nehéz ezt megélni, de 31 évesen szerintem még nehezebb.
Nem nyavalygok, nem dühöngök, hanem
végtelenül szomorú vagyok...

Kabátlopási ügybe keveredtem?

Ez egy régi ügy, nagyon nyomasztó, dühítő és számomra még mindig érthetetlen...

November elején levelem jött: a váratlan küldemény érkezéséről értesítő cetli a postaládában ült. Általában igyekszem a dolgaimat úgy szervezni, hogy ha postát várok, akkor a postást is "várom", ne kelljen feleslegesen elfáradnom a legközelebbi postára, hogy ott aztán fél órás sorban állással nyerjem el jutalmam. Nem vártam sem postát sem postást, jött hát a cetli rajta, hogy FÖLDHIVATAL, HATÁROZAT. Így kezdődött a sok szemkerekedéssel és szájtátással, vérnyomás-fokozódással járó hercehurca, mely a múló állapotváltozások után maga mögött hagyta bennem a tüskét, a csalódást és némi cinizmust.
Elképzelésem sem volt, miféle határozatról kell tudnom (a Földhivataltól!?), el is feledkeztem a tartalmat illető kételyről, miközben arra koncentráltam, mikor következik a kijelzőn a nyertes sorszám. A megérdemelt jutalomlevél gyorsan bebújt a táska aljára, hogy ott várjon csendesen esti felbukkanásáig. (Hatásszünet.) Késő este, amikor az ember már csak bambul a kanapén ahelyett, hogy csukott szemmel vízszintesen csinálná ugyanezt, eszembe jutott a táska alján bevetésre váró dokument. Jutalom a nap végén, lássuk mit ír a Hivatal. A fáradt tunyaság utolsó morzsája fejvesztve menekült, kipattant a szemem, pislogni sem tudtam! Mostantól sok kacifántos jogi kifejezéssel gazdagodik a történet. Mind felér egy káromkodással. Kiderült, hogy az általam (általunk) jelenleg is lakott ingatlanra a végrehajtó végrehajtási jog bejegyzését kérte, amit a Földhivatal alaki hiba miatt elutasított. ??? Tessék? Na, még egyszer olvassuk el, hogy világos legyen... A végrehajtó kérelmét a Földhivatal (továbbiakban FH) elutasította, mert abban nem jól szerepelt a születési dátumom. Szóval végrehajtó. Nem fizettem be a villanyszámlát? Vagy a gázt?? Megfeledkeztem a vízdíjról? Amilyen rendetlen (na jó, inkább szeleburdi) vagyok, biztos elszórtam valahová egy csekket... Na de miért nem szóltak, hogy kedves/tisztelt fogyasztó, szíveskedjen! Esetleg a figyelmeztető levelet is elszórtam... Lehet annyira nembefizetni, hogy azonnal végrehajtó riogasson? Nem, ennyire nem lehetek figyelmetlen! Meggyőztem magam, hogy ez nem esélyes forgatókönyv: csak szólt volna valaki, hogyha tartozok neki. Újabb (át)olvasás, hátha sikerül a sorok között is. Nem köztük volt, a végén, a lényegtelennek tűnő kapják rovatban. irattár, címzett, végrehajtó ÉS a régi lakásunk társasháza. Hogy kerül ide a régesrég eladott lakás társasháza? Csakis úgy, hogy köze van az ügyhöz. Nekem viszont már jó ideje semmi közöm ahhoz a társasházhoz. Felcsillanó reménysugár: nem vagyok annyira trehány, hogy elárvereztessem a házat a fejünk fölül, itt minden bizonnyal valami fatális tévedésről van szó.
Másnap felhívtam a végrehajtót, árulja már el, mi ez az egész - minden bizonnyal többet tud, mint én, aki ugyan érintett vagyok (a főbűnös), mégis most hallom először, hogy kiplakátoltak wanted felirattal. Akkor derült ki, hogy elképzelésemmel ellentétben a végrehajtó nem egy ember, (hangsúly az egy-en!, szóval ő ember, de komplett stábbal) főrendező minden történetben, melyen az irodája ügyködik. Kellően elfoglalt ahhoz, hogy ne tudjak személyesen vele beszélni. Az egyik szokatlanul segítőkész titkárnőtől megtudtam a lényeget: a régi lakásunk társasháza (továbbiakban TH) közös költség tartozás miatt indította meg a végrehajtási eljárást ellenem. Tavaly.
- De én azt a lakást három évvel ezelőtt eladtam! Természetesen tartozásmentesen. Pecsétes papírom van róla!
- Akkor ezt velük kell megbeszélni, meg az ügyvéddel, akit megbízott a TH a lebonyolítással. A végrehajtó ugyanis köteles a kijavított adatokkal ismét benyújtani a végrehajtási kérelmet a FH-hoz, ami meg is fog történni pár napon belül. Sajnos ez a törvény. Nem tehetnek semmit.
Akkor aztán olyan papírt vehetek majd át a postán, melyben arról tájékoztatnak, hogy a végrehajtási jogot bejegyezték...
Kavarognak a kérdések, felfoghatatlan számomra az egész eddigi történet, ami már egy éve húzódik a tudtomon kívül. Hogyan lehet, hogy erről az egész procedúráról én a történetnek csak ezen pontján értesülök? Mindenre van logikus magyarázat, mondja fejemben a mérnök. A mérnök részt kérik elcsendesíteni, ez egy jogi ügy, itt másként működik a logika (nincs)!

A TH kiküldte a fizetési felszólítást. Egyszer. Természetesen(!?) a régi, eladott lakásba, ahol mellesleg soha nem voltam bejelentkezve - papír szerint a szülővárosomban laktam akkoriban is. A küldeményt nem vettem át, ment vissza a feladóhoz. Kiküldte a fizetési felszólítást még egyszer. Ezt sem vettem át. Nemigen firtatták miért - a második át nem vett felszólítást kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a kutya sem érdeklődik iránta. Ez a szabály. Hiába küldi vissza a posta a feladónak, hogy a címzett nem kereste. A feladónak nem kötelessége elgondolkodni azon, miért nem ért célba a küldemény. A címzett minden bizonnyal ravaszdi róka, aki szándékosan bújócskázik, de nagyon naiv, ha azt hiszi ennyivel megússza! A dolgok haladnak a szépen maghatározott menetrend szerint. A következő állomás az úton a bíróság. Ezen részletek homályba vésznek, de gondolom ugyanúgy kétszeri (át nem vett) beidézés után született meg a bírósági határozat, ami ellen valószínűleg fellebbezhettem volna, ha tudok róla, a határozat kétszeri (át nem vett) postázása után az jogerőre emelkedett és ment a hivatalos papír a végrehajtóhoz: munka van. Nem értem, a bíróság miért nem nézi meg a nyilvántartásban, kinek hol van a bejelentett lakcíme. Mi alapján álmodják meg, hová kell küldeni az efféle leveleket? Hogyan kerülhettek sorozatosan olyan helyre, ahol hivatalosan soha nem laktam?? Mérnök szekciónak csend legyen!
A végrehajtói iroda benyújtotta a végrehajtási jog bejegyzése iránti kérelmet a FH-hoz. Hogy az ehhez szükséges adataimat honnan gyűjtötték be, azt megint csak nem tudom, de hála a hibás adatoknak első körben elutasításra került ez a rémség. A végrehajtói iroda azonban 2-3 napon belül akcióba lép újra...

Még nincs vége, illetve szerencsére már vége. Egyszerre talán ennyi is elég, én még mindig felidegesítem magam rajta.

Szóval folyt köv.

Vakoskodom

Régen nyavalyogtunk. Ez amúgy tök jó, de megtöröm a csendet, és hisztizek egy csöppet.
Meghalt a szemüvegem, pofára ejtettem. Kiderült azonban, hogy már amúgy sem jó, igaz fél éves, de a legutóbbi vizsgálat óta csöppet romlott a szemem, így nem a sérült lencse megújítása, hanem két vadiúj lencse szükséges. De hát mire költse az ember az egészségkártyáján halmozódó pénzeket, ha nem méregdrága lencsékre....
Na már most ahhoz, hogy beletegyék a lencsét a szemüvegbe, ott kellett hagynom a keretet, így most vakoskodhatnék, ha nem lenne kontaktlencsém... De van, csak nem bírja a szemem. Így aztán fél napot vakon varrok, aztán felet lencsével. Estére vérben úszik a szemem, és hiába a szemcsepp, tökéletesen kiszárad. Pedig igyekszem pislogni is.
Na most így a nagy munkában tök jó, hogy a szememmel kínlódok, vakon varrok...

Patikatortúra

Legutóbbi művemhez, a bocskorszíjhoz aktív szénre volt szükségem, hát betértem egy patikába. Ha már ott voltam, azt is megkérdeztem, hogy ánizsolaj van-e, és ha igen, akkor alkalmas-e étkezési célra.
Most igazából nem panaszkodni fogok, vagy hát de, mert felbosszantott a patikusnő, de nem okozott kárt, csak mondjuk 10 percet vett el az életemből a baromságával. Utólag már csak nevetek rajta. Igaz ott is csak nevetni tudtam.
Na szóval először is kértem a széntablettát. Válasz: de hát az olyan apró szemű tabletta. Szemem kerekedett, és mondtam nem baj, tökéletes lesz az egészen apró méretű tabletta is, kérnék egy dobozzal. Kaptam. Más valamit? - Hangzott a kérdés. Óh igen. - mondtam. Megkérdezném,  hogy létezik-e ánizsolaj, és ha igen, emberi fogyasztásra alkalmas-e? De hát mire adjam? - kérdezte a hölgy. Mire hármat számolok. - gondoltam. Ehető? - kérdeztem. Hát ez tiszta, de külsőleg, bőrre kenni szokták, de tiszta, szóval biztosan ehető. - mondta ő. Jó, akkor kérek belőle 0,5 dl-t. - mondtam én. De hát az rengeteg! - mondta a patikus hölgy. ??? - gondoltam én. Nincs annyi? - kérdeztem. De van, de hát az rengeteg, abból pár csepp is elég. :) Jó, akkor kérek pár cseppet. - mosolyogtam. De hát mire kell? Mire megvénülünk. - gondoltam, és a történtek alapján látszott, hogy kezd igazam lenni. Megosztottam azért vele a nagy titkot, medvecukor készül. Óh, hát azt én nem tudom, hogy kell csinálni. - mondta ő. Ez nem is baj, én tisztában vagyok vele, hogyan szeretném, de szükségem volna hozzá ánizsolajra. - még mindig mosolyogva. De hát abba biztosan elég pár csepp is. - értetlenkedett tovább. Mondtam: Jó, pár cseppet majd beleteszek a medvecukorba egyszer, aztán egy másik alkalommal is, és még további alkalmakkor is, sok medvecukrot fogok belőle készíteni, és olykor talán még az illatmécsesembe is csöppentek az ánizsolajomból, ha megkapom végre. De hát az borzalmas szagú, az olyan erős, hogy az én fejem fáj is tőle, azt nem szabad párologtatóba tenni! - sopánkodott a nő. Leszarom, hogy a Te fejed fáj tőle cseszd meg. - gondoltam, de mosolyogtam. Én kifejezetten szeretem az ánizs illatát. - mondtam. Jó, de hát mennyit adjak? Fél decit! - már kicsit határozottan, és nem mosolyogva. De hát egy gramm 15 Ft. Értem, tehát grammban adjam meg a mennyiséget. - gondoltam. Felderült arccal közöltem, hogy jó, akkor 20 grammot kérek. Reméltem, hogy végre kapok valamennyit, és ez a 20 gramm mind mennyiségben, mind pedig mennyiség egységében elfogadható, és befogadható lesz a patikus számára. Na jó, hozom, egy kis türelmet. - mondta, és elhúzott hátra. Fogyóban van (mármint a türelmem). - gondoltam, de ismét tudtam mosolyogni. Innen már minden simán ment.
A dolog pikantériája, hogy ebben a patikában sorszámosztó kütyü üzemel, és az 5 kiadóablak szinte futószalagként működik, ontják ki a gyógyszereket, igazán minimális a sorbaállás. Ilyen módon mellettem minimum 15 embert kiszolgáltak amíg velem vacakolt a hölgyemény. Pedig egyszerű dolgot kértem, és nem azt, hogy kioktassanak, nekem miből mennyire és milyen méretűre van szükségem.
Pálom egészen egyszerűen csak annyit mondott, hogy oda kellett volna nyújtanom a tenyeremet, hogy ide a pár cseppel oszt viszlát!

Ui.: Happy end

Előkerültek a honlapjaim! Ki tudja, hol jártak, mit csináltak a pár nap alatt, amíg nem láttam őket. Remélem, jól érezték magukat :)


Az alábbi e-mailt kaptam:

"5mp.eu probléma


Üdvözlöm!

Az elmúlt két napban az 5mp.eu domain alatt működő honlapok sajnos nem voltak elérhetőek.

A hiba okát sajnos még ebben a pillanatban sem tudom. A domain regisztrátorunk azt a választ adta, hogy az 5mp.eu domain nevet külföldön elperelte valaki tőlünk, ezért a nemzetközi nyilvántartó korlátozza az elérését.

Ennek kiderítése jelenleg is folyamatban van.

Hogy mi lesz az 5mp.eu név sorsa, ezt sajnos nem tudom megmondani. Átmeneti (vagy talán végleges) megoldásként az 5ms.eu domain nevet állítottam szolgálatba az 5mp.eu helyett.

Minden ugyanúgy működik, mint eddig, csak a P betű helyett S betűt kell megadni.

Ami eddig cegnev.5mp.eu volt, az mostantól a cegnev.5ms.eu címen érhető el.



5mp.eu -> 5ms.eu



A szerkesztőt az 5mp.eu cím helyett szintén az 5ms.eu címen tudja elérni.

A problémáért elnézését kérem. Azon igyekszem, hogy vissza tudjam állítani az eredeti domain nevet, de sajnos ez egy ilyen esetben nem egyszerű.

Üdvözlettel
Csatlós Csaba

http://www.5ms.eu"

Majd még egyet, amelyből kiderült, hogy félreértés miatt állították le a domaint, és visszaállt. Különben tényleg:)

Ki látta a honlapjaimat?

Kábé fél éve készítettem két honlapot az 5mp.eu végű "ingyenes honlapkészítővel", és egyszerűen eltűntek. Eltűntek az én honlapjaim, és eltűnt maga a honlapkészítő is. A böngészők és a gógli sem találja, pontosabban a góglin még megvannak a találatok, de rákattintva már nem jön elő semmi. Az utóbbi pár napban nem foglalkoztam velük, mert utaztunk, vendégeskedtünk, nem tudom, voltak-e előjelei a jelenségnek. A mail címeimre sem jött semmi, pedig többet is megadtam a készítőnek.
Ugye nem kell mondanom, mennyit ajnároztam a kis honlapjaimat, mennyi fejtörésbe került, míg rájöttem a dolog minden csínja-bínjára. Roppantul bosszant a dolog. Ha tudtok valamit az eltűnt honlapok tartózkodási helyéről, vagy eltűnésük okairól, lécci, írjátok meg.

Egy aggódó honlaptulajdonos

Fáradt vagyok.....

Olyan kedvesek vagytok!!!! Nagyon jólesnek a beírásaitok!!! Köszönöm!

Csak tőmondatokban írom le a mai bánatomat,remélem a család nem talál ide: az,hogy sokan vagyunk és nagy a család,egyáltalán nem jelenti azt,hogy mindnyájan úgy érezzük,hogy látogatni szükséges minél többet a betegünket.
Ennyi....végtelenül szomorú vagyok emiatt és magányos. A férjem sincs itthon még másfél hétig.:(

Csákvár nem veszi át,nem sikerült,pedig volt kapcsolat,de nem volt elég.:(
Most az a helyzet,hogy van itt is Ápolási osztály,fizetős,amit természetesen fizetnénk,ez a legkevesebb,de nincsen hely. Ott állandó gyógytorna lenne és minden sokkal jobb,mint itt.
Már néhány éve,amikor Anyukám haldoklott,akkor is,ahány osztály ezen a kórházon belül,annyiféle. A legutolsó egy csoda volt.Azt hiszem,hogy az osztályvezető orvoson múlik egy adott osztály légköre .

Hétfőn innen kirakják.de nem akar hazamenni,még úgy sem,hogy egy állandó ápolónőt fogadjunk.Ez lehet,hogy az agyhártyagyulladásból visszamaradt valami,nem tudom....
Várpalotán is van egy ápolási osztály,öccse azt intézi,hátha ők átveszik átmeneti időre.

Ma nagyon fel volt dobódva,mert egy kismama lett a szobatársa.Rögtön azon intézkedett,hogy majd ő összeszedi a kismamának a babaruhákat egy rokontól,akik gazdagok.Sose csak magára gondol.
Nagyon örült nekem is.:)

Lenyugodtam.....

Szégyellem a tegnapi kirohanásomat,de muszáj volt kiírni magamból.
Ma már nyugodt vagyok,illetve féltem a betegünket,de a ma dolgozó nővérek igazi EMBEREK voltak!!!
Az előző bejegyzésemhez írtam az előbb egy hosszú kommentet mindenkinek válaszolva.

Drága sógornőm !ma,ahogy beléptem a szobájába,ült az ágyon,a cuccai részben összecsomagolva egy szatyorba.Kérdezem:hát ez? Hova mész?
-Csák...-elfelejtette a nevet,de Csákvárra megy néhány nap múlva a rehabilitációs részre.
Megyek a nővérekhez:ők nem tudnak semmi konkrétat.
Hívom telefonon az orvos öcsénket,odateszem a telefont,megbeszélik,hogy még várni kell.....sír.Visszapakolom a kis dolgait,mérges,mert akkor holnap újra kell pakolnia -mondja ő és durcásan a falnak fordul nagy nehezen a katéterrel együtt.
Én vígasztalom: itt leszek,amikor mész Csákvárra és együtt pakolunk be jó?
Megnyugszik.
Mosdás,átöltöztetés,fogmosás a lavórba,egyebek,,,,,

Utána bevásárlás a hajléktalanok vacsoráztatásához,ahol egy szívet melengető kedves szót kapunk egy férfitól,akit már 16 éve ismerek: -itt dolgoznak az angyalok.:)
Annyira jólesett!!!!!!
Ő olyan férfi,akiről nem mondaná meg senki,hogy hajléktalan.Sosem iszik,rendes....,de nincsen otthona.:(

Kérlek,ne írjátok azt,hogy milyen szép,hogy ezeket csinálom,jó????? Nem szeretném! Sokan tesznek ennél nagyobb dolgokat,vagy kisebbeket,de mindegyik fontos.
Nem azért írtam le,hogy dícséretet kapjak.Természetes,hogy ezeket csinálom,csak ma ez sok volt még a munka után.....
De van,aki ad erőt!!!!!:)
Puszi nektek,köszönöm a kedvességeteket!!!!!!

Betegek....

Most jöttem haza  a kórházból a sógornőmtől és a könnyeimmel küszködve iszonyatosan dühös vagyok és szeretnék szétverni valamit!:((((
MIÉRT KELL EGY BETEGET,EGY EMBERT HÜLYEKÉNT KEZELNI A KÓRHÁZBAN,CSAK AZÉRT MERT BETEG????????????????????????
Hogy kell leírni az ordításomat?:neeeeeem!Elegem van!!!!!
Hazaérve kiderült,hogy nemcsak drága sógornőmet kezelik így,hanem a napokban szült szintén egy rokonunk,aki mesélte,hogy szőlőt evett pár napos kismamaként.Jó,igen,tudjuk,hogy nem szabad semmi puffasztót enni,amikor szoptatunk,de akkor mi a fenétől legyen széklete annak a kismamának,heeee? A nővér szó nélkül odament,kivette az Eszter kezéből a szőlőt és kidobta a kukába.Miért kell megalázni ??????miért??????? Tudom,hogy rohadtul fáradtak és elegük van a nővéreknek és potom pénzért dolgoznak....Ezért meg ezt a rohadt Kormányt gyűlölöm!!!!
(ne lepődjetek meg,a "szelíd" Mammka tud ilyen is lenni.:)
Vittem sógornőmnek bioflórás ivójoghurtot.Nővér: olyat nehogy adjon neki!!!!!
Hirtelen azt sem tudtam mit szóljak. Felhívtam az orvos öccsénket,el volt ő is hülve.Azt mondja:nem kérdezted meg,hogy miért nem????
Most úgy látszik az a következő,hogy meg kell tanulnom a kórházi konfrontálódást.Eddig a munkahelyi volt,most jön a kórházi.
Alig várjuk,hogy átkerüljön egy másik helyre.Most már tényleg én is várom.
Órákat ott voltam,mosdattam stb.á,nem írom le,nem fényezem magam....megtettem,amit kellett.kész!
Vinnem kell nekik holnap valami finomat,hogy könnyebb legyen nekik ez a rohadt nehéz munka.Mert tudom,hogy nehéz,de akkkor is!!!!!!!Áhhhhhhhhhhhh!!!!!!!!!!

Mielőtt kardomba dőlnék

Az, az igazság, hogy több dolog is összejött mostanság, amiért dőlhetnék, de az i-re a pontot a felső szomszédunk tette fel! Aki panelban lakik, az ismeri a falak vékonyságát. Minden át-le hallatszik. Azt már kezdem megszokni, hogy a 12 éves cirka 60 kg-os fiúcska este fél 10-kor végigtrappol a lakáson. Azt viszont kicsit sem tudom tolerálni, ha a tulajdonomban tesznek kárt. Márpedig mióta itt laknak, azóta csak kárunk van. Tönkretették a műanyag hullámpala tetőnket, ami az erkélynek nevezett valami fölött van. A lyukon, amit a fiúcska csinált nyáron leköpködte a frissen mosott ruhákat. Mikor szóltam anyjának az csak mosolygott. Viszont a múlt héten ezen a lyukon egy égő papírdarabot dobott le hozzánk. Szerencsére nem égetett ki semmit, de kicsit megijedtem, mert mi van, ha mondjuk, nem vagyunk itthon és leég a lakás? Ma felhívtam a közös képviselőnket, de mivel nem hatóság ezért nem tehetnek semmit. Majd a jegyzőt az önkorminál. Ott a szabálysértési osztályon megtudtam, hogy ezt a fajta cselekedetet közveszély okozásának hívják, bünteti a BTK, feljelentést a rendőrségen kell tenni. Még nem beszélten a srác anyjával, de remélem, ha megtudja, mit csinál a fiacskája, míg ők dolgoznak, illetve azt, hogy ezzel a fiú magának is árt, komolyan elbeszélget vele. A fiút már elkaptam, neki elmagyaráztam, hogy a tűz felfelé terjed, tehát, ha nálunk kigyullad valami nagy a valószínűsége, hogy ők sem tudnak hol lakni majd.



Hát ennyi lenne a mostani nyavalygásom. :-(


Bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam.
Cinella

Szomorú, amikor az ember a saját családjától kap hideget... vagy hidegséget? Néha félek, hogy begubózódom ide a blogvilágba és valójában egy álomvilágban ringatózok... itt mindenki kedves és megértő, segítőkész, barátságos és vidám.
Amikor leírtam, hogy babát várunk, mindenki örömmel reagált, olyan olvasók is, akiket nem is gondoltam volna, hogy olvasnak... és privát üzeneteket is kaptam, amiben segítséget ajánlottak, babaruhát, egyebet.
Ám a családom... nagyon negatívak voltak. Főleg, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek! Olyan dolgokat mondtak, hogy a hideg futkos a hátamon...! Attól kezdve, hogy hol fogunk elférni meg autót kell cserélnünk, egész addig, hogy mi lesz, ha Jakab egyetemre szeretne menni... Oké, persze, hogy ezek aggasztó dolgok, de könyörgöm! ne riogassanak méginkább, mikor már amúgyis meg vagyok ijedve, hanem segítsenek, ha annyira aggódnak! Adjanak pénzt vagy nyissanak számlát vagy jöjjenek építkezni vagy gyerekekre vigyázni, ne óbégassanak!
De mostmár csak feleannyira kell sopánkodniuk: egyik baba nem él már... anyukám mondogatta, hogy még bármikor felszívódhat az egyikük, hát beteljesült. Lehet örülni... én szomorú vagyok.
Hát ennyire pozitív tud lenni a család... látod, Barbi? Nem értem, miért nem tudnak együtt örülni az örömünknek, miért nem vígasztalnak, ha fáj valami, miért??? Miért jó még egy lapáttal rátenni a fájdalomra?! Vagy elvenni valami keserűséggel az örömöt?!

Elszomorít

Nem, most nem babafronton vagyok szomorú (sajnos, az állandóan foglalkoztat, de nincs változás). Hanem a családom egy részében kellett csalódnom. Mióta megvan Ábel, ő a legfontosabb mindenkinek, ami természetes. Nem is kívánhatnék mást. Ám néha bánt, hogy én szinte már nem is vagyok. Persze nem mindenkinek.
Kiállítanák a képeimet a munkahelyemen. Általános iskolában tanítok, a díszterem egész novemberben üres. Nem sok festményem van, azok is másoknál, hisz többnyire mindet ajándékba készítettem. Mindenkitől el tudom kérni. Mindenki ide is adja. Sógornőmék az ország másik végén laknak. Hazajöttek Halottak Napjára. Kértem, hozzák magukkal a Tihany c. képemet, amit nekik festettem. Nem hozták. Sógornőm azt mondta, mi lesz 2 hónapig a helyén, de majd meglátja. Állítólag elfelejtették induláskor.
Elszomorít, hogy nem tartották fontosnak. Igaz ugyan, hogy nem vagyok egy Rippl-Rónai, meg nem a Nemzeti Galériában lesz kiállítva, de azt hittem a családom is fontosnak tartja és örül az örömömnek. Azt hittem...
De hinni a templomban kell...

Antipatika

Egy bel-bel-belvárosi, patinás patikában jártam a minap. Belépve egy 3-4 főből álló tömeg fogadott, kb. 1 négyzetméteren ennyi ember is elég hozzá. Kiderült, hogy a "Kérjük, itt várakozzon" táblát közvetlenül az ajtó elé tették, megóvandó az egyébként töküres, teremnyi méretű patika háborítatlan nyugalmát. Hűvös lévén, mindnyájan kabátban, sállal tipródtunk a függöny és az üvegajtó között számunkra kiszabott talpalatnyin, olvadozva a 25 fok körüli hőmérsékleten. Eközben a patikárius hölgyek hercig, rövid ujjú, fehér köpenyekben suhantak hattyúian ide-oda. Nyílt az ajtó, belépett egy lány, és magabiztosan, minden izzadtgyapjúszagú toporgást kerülve a jobb oldali pulthoz ment, amelyről eddig azt hittem, nem üzemel. Jobban szemügyre vettem, s mit látok? Diszkrét cédulát, melyen ez állt: "vény nélkül". Ekkor megértettem, hogy én és a többiek tulajdonképpen büntiben vagyunk. Hiszen ahelyett, hogy méregdrága "táplálékkiegészítőt", "gyógyhatású készítményt", "homeopátiás" csodaszert vagy visszafiatalító "lifting antiage" kencét vennénk, a macerás receptjeinkkel akarunk előhozakodni. Még mielőtt valami jóvátehetetlenre ragadtattam volna magam, otthagytam patinát, patikát, és kerestem egy másik gyógyszertárat. Van belőlük éppen elég.

Kedves Nyavalygók és Drukkerek!

Üdvözöllek benneteket, és köszönöm, hogy tagjaitok közé fogadtatok.
Az én egyik legnagyobb ellenségem a takarítás! Minden pillanatát utálom! Az alábbi panasz is erről szól.

Le az entrópiával!
Vagyis a dolgoknak azzal az áldatlan tulajdonságával, hogy az általunk verejtékesen teremtett rend állapotából minden erejükkel igyekeznek a rendezetlenség, drámai megfogalmazásban a káosz, aktuálisan a rendetlenség felé, fittyet hányva porrongyos-porszívós igyekezetünknek. Szóval takarítanom kellene, sőt nagy-takarítanom. Viszont utálom. Most tipródom lelkiismeret és ösztön, kötelességtudat és kedvtelés között, váltakozó eredménnyel. Előbb-utóbb elszánom magam. (Inkább utóbb.:) De akkor is,
vesszen a takarítás!:)

Ui.: Már elkezdtem :(

Az én forró fürdőm

Most én sem nyavalyogni fogok. Igaz nyavalygásra adhatna okot a tény, hogy napok óta orrfújás, fejfájás, és enyhe láz kíséri a létemet. De ez nem halálos, majd elmúlik. Mondjuk tegnap óta vészjóslóan fáj a hátam és a mellkasom, de valahogy ettől függetlenül nem vagyok legyengülve, nem vagyok levert, csak iszonyúan fázom. Tegnap este ráadásul az orrom is bedugult. Pálom tehát csinált nekem egy forró fürdőt, és gondolta hogy majd milyen jót fog tenni, ha néhány csepp eukaliptusz olajjal megbolondítja a fürdőt. Én imádom a forró fürdőt, olyannyira, hogy a többiek olyankor még a fürdőszobát is nagy ívben elkerülik, mert begőzölök, és félnek az esetlegesen kifröccsenő forró víztől. :) Na ha Ti is szeretitek a csontvelőig átforrósító vizet, akkor eszetekbe se jusson az eukaliptuszt belecsöppenteni. Három csepp belőle ugyanis képes közömbösíteni a forró vizet, szétterül a bőrödön, és teljesen lehűti. Na itt jött az én gyógyszerem, ugyanis úgy elkezdtem bőgni, hogy teljesen kitisztult az orrom. Aztán persze a drága forró víz leküldve, bő szappanos vízzel az olaj lemosva, és forró víz kádba töltése újult erővel. Megnyugvás, tiszta légzés, és ellazulás következett.
Tehát valahol jó volt a terápia, csak így kicsit drága.

Jó szomszédi iszony

Ez nem is nyavalygás, hanem abszurd. Először azt hittem vicc, de nem...

Tegnap hazaértünk a WAMP után,a gyerekek is hazajöttek a nagymamától, leültünk vacsizni és fél nyolckor csörgött a telefon. A szomszédból voltak, hogy kapcsoljuk már le a villanyt. ???? Mert ő csillagászkodni szeretne és így nem jók a fényviszonyok.

Nem is tudom mit mondjak. Ha dübörög a zene, hangosan veszekszünk 8 után (!), akkor megértem, hogy szólnak - nem jellemező :) - na de, hogy fél nyolckor kapcsoljuk le a villanyt... Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek. (Most még a hüledezési fázisban vagyok. :)) ) Ha valami probléma van, mindig az az első, hogy magamban keresem a hibát. Na, itt már rájöttem, hogy nem én nem vagyok normális...

Migrén.....

Muszáj kiírnom magamból...nem akarom a családomat a gyakori nyavalygásommal terhelni. Van a férjemnek is elég baja szegénynek,hiszen drága nővérét láttuk tegnap olyan borzasztó állapotban....:(
Széthasad a fejem a fájdalmas migréntől,megint erre ébredtem.....Levánszorogtam,bevettem a speciális gyógyszeremet,visszafeküdtem,de szörnyű volt....Most ittam rá a egy kávét,talán lassan enyhül a fájdalom.Muszáj,hogy jól legyek,hiszen ma még sok fealadat vár rám az ebédnél,bár a Drága megfőzi a levest.
Mindig hálát adok ezért a migrén gyógyszerért,mert enélkül falba verném a fejem,annyira fáj.Így tudom,hogy lassan elmúlik majd.Lehet,hogy néhány óra múlva,de elmúlik....
Bízom benne.
esik az eső,front van,meg a lelki fájdalmak....ezek "remek" kiváltó okok.

Nyelem a könnyeimet....

Két napja az egyik sógornőm,akit már említettem a blogomban,újra bekerült a kórházba agyhártyagyulladással . Nem,nem kullancs.Egy baktérium a nagy-nagy betegségei miatt. Tudtuk,hogy menthetetlen,mégis agyonvágott a hír: lélegeztetőgépen van.Rágondolok és bőgök...Igen,hiszek én....tudom,hogy születünk és meghalunk....mégis.Szegény anyósomék még élnek és egy fiúkat már eltemették....Azt is tudom,hogy nagyon nehéz az élet szinte mindenhol....Talán az utóbbi évtizedben nőttem fel,hogy ennyire észreveszem a bajt és belehalok????
************************
Reggel,ahogy jöttem dolgozni,az egyik kis parkban ült a padon egy kb.12 éves kisfiú és szorgosan körmölte a füzetébe a leckét.De: fél 10 volt!!!!! Ennek a kiskölöknek már a suliban kellett volna lennie....Mennyire szoronghat..."csak" imádkozni tudtam érte..és eszembejutottak azok az idők,amikor az egyik drága gyerekem a betegsége miatt iskolát került...azok a nagyon nehéz évek.....:(
**********************************************
Pénteken délután 3-kor !!!!!!-nyilván leellenőrizte,hogy nem mentem -e előbb haza---az "ellenfél" kolleganő,akit már 10 napja vártam,mert szól,hogy beszélni akar velem,egyszercsak megjelent a szobámban,fogta magát leült,semmi udvariaskodás:zavarlak-e,ráérsz?stb.
Nem,hanem:  mi van? Bajom van vele? stb.
Be akart húznia  csőbe,kiszedni belőlem infókat. Nagyon hálás vagyok,mert teljesen toppon voltam,ami nem jelemmző rám.Illetve :fejlődök.
Plussz munkát akar még rámsózni,mindezt látszólag kedvesen,de nagyon rámenősen.
Hát,majd meglátjuk mire megyünk,mindenesetre nekem nem ő a főnököm,hanem más,tehát odairányítottam ,hogy úgy folytassuk.
*****************************************************
Ma este,az esküvő után bementünk a férjemmel a sógornőmhöz.Nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt látni őt így kiszolgáltatva,becsövezve.:(
Nyugtalan volt....símogattuk a kezét...szóltunk hozzá,,,..imádkoztunk érte szép halkan.És közben potyogtak a könnyeink....Istenem!mivé lesz egy szép élet????
Orvos sógorom telefonál,hogy ha lehet,altassák újból.Nem tudom....Nagyon fáj így látni őt........Legszívesebben az ölembe venném ,hogy jól legyen....Ezt kértem az imámban.....

Régen nyavalyogtam

De ma már tényleg magam alatt vagyok, úgyhogy gondoltam itt az ideje. :)

A fejem fölött csapkodó hullámokról már írtam. Nagyon jó, hogy nagy az érdeklődés, csak én ezt még nem tudom iparszerűen űzni. Próbálom, de limitált időben nagyon nehéz minden kívánságot teljesíteni, újítani és még itthon is helyt állni. Ez mára már alap probléma. Ehhez jött újonnan az ovi. Ahova viszonylag hamar beszoktunk, aztán megbetegedtünk, aztán nagyon nehezen rázódott vissza - sehogysem - ül egyedül a sarokban. Tegnap a fülfájás után bementünk, merthogy nincs semmi komoly fertőző baja és nehogy megint újra kelljen kezdeni a beszokást harmadszorra, de éjszaka egy szemhunyást nem aludt és majdnem 39 fokos lázzal ébredt. Természetesen én sem aludtam, ovi megint kimarad, nem is tudom igazából, hogy mi lehet a baja, úgyhogy most egy kicsit tanácstalanul állok és tehetetetlennek érzem magam. (Mert a láz nem fér abba a képbe, hogy orrmandula túltengése van, amitől nem hall túl jól, hamar elered az orra vére, állandóan felkel éjszaka - még szerencse, hogy nem horkol. :) Mondjuk a láz lehet a gyógyszer miatt, amit most erre kapott.) Életünkben nem jártunk ennyit dokihoz, mint mostanában...

Mondjuk ennek tudatában beszólnék a szomszédba is, ahonnan minden nap meg kellett hallgatni, hogy milyen hangosak a gyerekek. Persze nem nekünk mondták, csak mondjuk a 3 évesnek, hogy majd odaállnak az ágy széléhez, amikor alszik és jól belekiabálnak a fülébe. Egy felnőtt. Ilyet. Egy 3 évesnek. No comment. Jó szomszédi iszony. Tény, hogy Barnus hangosan beszél, de ha esetleg gond van a hallásával, akkor nem meglepő. :(

Tyű, tényleg már a szomszédokról is akartam nyavalyogni. Biztos elkényeztetett az eddigi élet, mert a régi helyen jó szomszédi viszonyokat ápoltunk. Itt ikerházban élünk. Együtt költöztünk az új lakókkal és egy éve nem köszönnek. Egyszerűen elmennek mellettünk. Mi még hagyján, de ott állnak a gyerekek, köszönnek és arra sem veszik a fáradtságot, hogy odaforduljanak vagy ránézzenek. Egyszerűen nem értem. Egy hete megállítottam az itt lakó 16 év körüli fiút, átvettem egy levelet az anyukájának, odaadtam és mondtam, hogy azért ha lehet az alapvető köszönést ne hanyagoljuk. Mondta, hogy anyukája mondta, hogy nekünk nem kell köszönni. Megáll az eszem...(Soha egy szót nem váltottunk.)

Azon már meg sem lepődtem, hogy reggel 2 percet néztem egy híradóból és elkezdtem sírni. Asszem kivagyok... És továbbra sem akarok TV-t nézni.

Na mindegy, 39 fok fölé ment a láz, úgyhogy futok.