2009. december 22., kedd

Életemben először nem várom a karácsonyt. Tudom, hogy nem ennek van az ideje, de nagyon haragszom azokra, akik tönkretették a készülődést és a ráhangolódást. Aki ismer, tudja, hogy mennyire karácsonyos vagyok és nagyon bánt a dolog. A gyerekek miatt természetesen csinálom, amit kell és nagyon örülök az örömüknek és a csillogó szemecskéknek és értük bármit, de idén bennem elpattant valami. :( Piszkosul sajnálom.

Mit mondhatnék...

Olyan sokáig nem jöttem. Nem kellett panaszkodnom. Elkeserít, hogy pont karácsonykor írok erre a blogra.
A sok betegség, kórházba járás, temetések után még az is lehet, hogy elválnak a szüleim.
Gyerekként is nehéz ezt megélni, de 31 évesen szerintem még nehezebb.
Nem nyavalygok, nem dühöngök, hanem
végtelenül szomorú vagyok...

2009. december 16., szerda

Kabátlopási ügybe keveredtem?


Ez egy régi ügy, nagyon nyomasztó, dühítő és számomra még mindig érthetetlen...

November elején levelem jött: a váratlan küldemény érkezéséről értesítő cetli a postaládában ült. Általában igyekszem a dolgaimat úgy szervezni, hogy ha postát várok, akkor a postást is "várom", ne kelljen feleslegesen elfáradnom a legközelebbi postára, hogy ott aztán fél órás sorban állással nyerjem el jutalmam. Nem vártam sem postát sem postást, jött hát a cetli rajta, hogy FÖLDHIVATAL, HATÁROZAT. Így kezdődött a sok szemkerekedéssel és szájtátással, vérnyomás-fokozódással járó hercehurca, mely a múló állapotváltozások után maga mögött hagyta bennem a tüskét, a csalódást és némi cinizmust.
Elképzelésem sem volt, miféle határozatról kell tudnom (a Földhivataltól!?), el is feledkeztem a tartalmat illető kételyről, miközben arra koncentráltam, mikor következik a kijelzőn a nyertes sorszám. A megérdemelt jutalomlevél gyorsan bebújt a táska aljára, hogy ott várjon csendesen esti felbukkanásáig. (Hatásszünet.) Késő este, amikor az ember már csak bambul a kanapén ahelyett, hogy csukott szemmel vízszintesen csinálná ugyanezt, eszembe jutott a táska alján bevetésre váró dokument. Jutalom a nap végén, lássuk mit ír a Hivatal. A fáradt tunyaság utolsó morzsája fejvesztve menekült, kipattant a szemem, pislogni sem tudtam! Mostantól sok kacifántos jogi kifejezéssel gazdagodik a történet. Mind felér egy káromkodással. Kiderült, hogy az általam (általunk) jelenleg is lakott ingatlanra a végrehajtó végrehajtási jog bejegyzését kérte, amit a Földhivatal alaki hiba miatt elutasított. ??? Tessék? Na, még egyszer olvassuk el, hogy világos legyen... A végrehajtó kérelmét a Földhivatal (továbbiakban FH) elutasította, mert abban nem jól szerepelt a születési dátumom. Szóval végrehajtó. Nem fizettem be a villanyszámlát? Vagy a gázt?? Megfeledkeztem a vízdíjról? Amilyen rendetlen (na jó, inkább szeleburdi) vagyok, biztos elszórtam valahová egy csekket... Na de miért nem szóltak, hogy kedves/tisztelt fogyasztó, szíveskedjen! Esetleg a figyelmeztető levelet is elszórtam... Lehet annyira nembefizetni, hogy azonnal végrehajtó riogasson? Nem, ennyire nem lehetek figyelmetlen! Meggyőztem magam, hogy ez nem esélyes forgatókönyv: csak szólt volna valaki, hogyha tartozok neki. Újabb (át)olvasás, hátha sikerül a sorok között is. Nem köztük volt, a végén, a lényegtelennek tűnő kapják rovatban. irattár, címzett, végrehajtó ÉS a régi lakásunk társasháza. Hogy kerül ide a régesrég eladott lakás társasháza? Csakis úgy, hogy köze van az ügyhöz. Nekem viszont már jó ideje semmi közöm ahhoz a társasházhoz. Felcsillanó reménysugár: nem vagyok annyira trehány, hogy elárvereztessem a házat a fejünk fölül, itt minden bizonnyal valami fatális tévedésről van szó.
Másnap felhívtam a végrehajtót, árulja már el, mi ez az egész - minden bizonnyal többet tud, mint én, aki ugyan érintett vagyok (a főbűnös), mégis most hallom először, hogy kiplakátoltak wanted felirattal. Akkor derült ki, hogy elképzelésemmel ellentétben a végrehajtó nem egy ember, (hangsúly az egy-en!, szóval ő ember, de komplett stábbal) főrendező minden történetben, melyen az irodája ügyködik. Kellően elfoglalt ahhoz, hogy ne tudjak személyesen vele beszélni. Az egyik szokatlanul segítőkész titkárnőtől megtudtam a lényeget: a régi lakásunk társasháza (továbbiakban TH) közös költség tartozás miatt indította meg a végrehajtási eljárást ellenem. Tavaly.
- De én azt a lakást három évvel ezelőtt eladtam! Természetesen tartozásmentesen. Pecsétes papírom van róla!
- Akkor ezt velük kell megbeszélni, meg az ügyvéddel, akit megbízott a TH a lebonyolítással. A végrehajtó ugyanis köteles a kijavított adatokkal ismét benyújtani a végrehajtási kérelmet a FH-hoz, ami meg is fog történni pár napon belül. Sajnos ez a törvény. Nem tehetnek semmit.
Akkor aztán olyan papírt vehetek majd át a postán, melyben arról tájékoztatnak, hogy a végrehajtási jogot bejegyezték...
Kavarognak a kérdések, felfoghatatlan számomra az egész eddigi történet, ami már egy éve húzódik a tudtomon kívül. Hogyan lehet, hogy erről az egész procedúráról én a történetnek csak ezen pontján értesülök? Mindenre van logikus magyarázat, mondja fejemben a mérnök. A mérnök részt kérik elcsendesíteni, ez egy jogi ügy, itt másként működik a logika (nincs)!
A TH kiküldte a fizetési felszólítást. Egyszer. Természetesen(!?) a régi, eladott lakásba, ahol mellesleg soha nem voltam bejelentkezve - papír szerint a szülővárosomban laktam akkoriban is. A küldeményt nem vettem át, ment vissza a feladóhoz. Kiküldte a fizetési felszólítást még egyszer. Ezt sem vettem át. Nemigen firtatták miért - a második át nem vett felszólítást kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a kutya sem érdeklődik iránta. Ez a szabály. Hiába küldi vissza a posta a feladónak, hogy a címzett nem kereste. A feladónak nem kötelessége elgondolkodni azon, miért nem ért célba a küldemény. A címzett minden bizonnyal ravaszdi róka, aki szándékosan bújócskázik, de nagyon naiv, ha azt hiszi ennyivel megússza! A dolgok haladnak a szépen maghatározott menetrend szerint. A következő állomás az úton a bíróság. Ezen részletek homályba vésznek, de gondolom ugyanúgy kétszeri (át nem vett) beidézés után született meg a bírósági határozat, ami ellen valószínűleg fellebbezhettem volna, ha tudok róla, a határozat kétszeri (át nem vett) postázása után az jogerőre emelkedett és ment a hivatalos papír a végrehajtóhoz: munka van. Nem értem, a bíróság miért nem nézi meg a nyilvántartásban, kinek hol van a bejelentett lakcíme. Mi alapján álmodják meg, hová kell küldeni az efféle leveleket? Hogyan kerülhettek sorozatosan olyan helyre, ahol hivatalosan soha nem laktam?? Mérnök szekciónak csend legyen!
A végrehajtói iroda benyújtotta a végrehajtási jog bejegyzése iránti kérelmet a FH-hoz. Hogy az ehhez szükséges adataimat honnan gyűjtötték be, azt megint csak nem tudom, de hála a hibás adatoknak első körben elutasításra került ez a rémség. A végrehajtói iroda azonban 2-3 napon belül akcióba lép újra...

Még nincs vége, illetve szerencsére már vége. Egyszerre talán ennyi is elég, én még mindig felidegesítem magam rajta.
Szóval folyt köv.

2009. december 6., vasárnap

Vakoskodom

Régen nyavalyogtunk. Ez amúgy tök jó, de megtöröm a csendet, és hisztizek egy csöppet.
Meghalt a szemüvegem, pofára ejtettem. Kiderült azonban, hogy már amúgy sem jó, igaz fél éves, de a legutóbbi vizsgálat óta csöppet romlott a szemem, így nem a sérült lencse megújítása, hanem két vadiúj lencse szükséges. De hát mire költse az ember az egészségkártyáján halmozódó pénzeket, ha nem méregdrága lencsékre....
Na már most ahhoz, hogy beletegyék a lencsét a szemüvegbe, ott kellett hagynom a keretet, így most vakoskodhatnék, ha nem lenne kontaktlencsém... De van, csak nem bírja a szemem. Így aztán fél napot vakon varrok, aztán felet lencsével. Estére vérben úszik a szemem, és hiába a szemcsepp, tökéletesen kiszárad. Pedig igyekszem pislogni is.
Na most így a nagy munkában tök jó, hogy a szememmel kínlódok, vakon varrok...

2009. november 13., péntek

Patikatortúra

Legutóbbi művemhez, a bocskorszíjhoz aktív szénre volt szükségem, hát betértem egy patikába. Ha már ott voltam, azt is megkérdeztem, hogy ánizsolaj van-e, és ha igen, akkor alkalmas-e étkezési célra.
Most igazából nem panaszkodni fogok, vagy hát de, mert felbosszantott a patikusnő, de nem okozott kárt, csak mondjuk 10 percet vett el az életemből a baromságával. Utólag már csak nevetek rajta. Igaz ott is csak nevetni tudtam.
Na szóval először is kértem a széntablettát. Válasz: de hát az olyan apró szemű tabletta. Szemem kerekedett, és mondtam nem baj, tökéletes lesz az egészen apró méretű tabletta is, kérnék egy dobozzal. Kaptam. Más valamit? - Hangzott a kérdés. Óh igen. - mondtam. Megkérdezném,  hogy létezik-e ánizsolaj, és ha igen, emberi fogyasztásra alkalmas-e? De hát mire adjam? - kérdezte a hölgy. Mire hármat számolok. - gondoltam. Ehető? - kérdeztem. Hát ez tiszta, de külsőleg, bőrre kenni szokták, de tiszta, szóval biztosan ehető. - mondta ő. Jó, akkor kérek belőle 0,5 dl-t. - mondtam én. De hát az rengeteg! - mondta a patikus hölgy. ??? - gondoltam én. Nincs annyi? - kérdeztem. De van, de hát az rengeteg, abból pár csepp is elég. :) Jó, akkor kérek pár cseppet. - mosolyogtam. De hát mire kell? Mire megvénülünk. - gondoltam, és a történtek alapján látszott, hogy kezd igazam lenni. Megosztottam azért vele a nagy titkot, medvecukor készül. Óh, hát azt én nem tudom, hogy kell csinálni. - mondta ő. Ez nem is baj, én tisztában vagyok vele, hogyan szeretném, de szükségem volna hozzá ánizsolajra. - még mindig mosolyogva. De hát abba biztosan elég pár csepp is. - értetlenkedett tovább. Mondtam: Jó, pár cseppet majd beleteszek a medvecukorba egyszer, aztán egy másik alkalommal is, és még további alkalmakkor is, sok medvecukrot fogok belőle készíteni, és olykor talán még az illatmécsesembe is csöppentek az ánizsolajomból, ha megkapom végre. De hát az borzalmas szagú, az olyan erős, hogy az én fejem fáj is tőle, azt nem szabad párologtatóba tenni! - sopánkodott a nő. Leszarom, hogy a Te fejed fáj tőle cseszd meg. - gondoltam, de mosolyogtam. Én kifejezetten szeretem az ánizs illatát. - mondtam. Jó, de hát mennyit adjak? Fél decit! - már kicsit határozottan, és nem mosolyogva. De hát egy gramm 15 Ft. Értem, tehát grammban adjam meg a mennyiséget. - gondoltam. Felderült arccal közöltem, hogy jó, akkor 20 grammot kérek. Reméltem, hogy végre kapok valamennyit, és ez a 20 gramm mind mennyiségben, mind pedig mennyiség egységében elfogadható, és befogadható lesz a patikus számára. Na jó, hozom, egy kis türelmet. - mondta, és elhúzott hátra. Fogyóban van (mármint a türelmem). - gondoltam, de ismét tudtam mosolyogni. Innen már minden simán ment.
A dolog pikantériája, hogy ebben a patikában sorszámosztó kütyü üzemel, és az 5 kiadóablak szinte futószalagként működik, ontják ki a gyógyszereket, igazán minimális a sorbaállás. Ilyen módon mellettem minimum 15 embert kiszolgáltak amíg velem vacakolt a hölgyemény. Pedig egyszerű dolgot kértem, és nem azt, hogy kioktassanak, nekem miből mennyire és milyen méretűre van szükségem.
Pálom egészen egyszerűen csak annyit mondott, hogy oda kellett volna nyújtanom a tenyeremet, hogy ide a pár cseppel oszt viszlát!

2009. november 12., csütörtök

Ui.: Happy end

Előkerültek a honlapjaim! Ki tudja, hol jártak, mit csináltak a pár nap alatt, amíg nem láttam őket. Remélem, jól érezték magukat :)


Az alábbi e-mailt kaptam:

"5mp.eu probléma


Üdvözlöm!

Az elmúlt két napban az 5mp.eu domain alatt működő honlapok sajnos nem voltak elérhetőek.

A hiba okát sajnos még ebben a pillanatban sem tudom. A domain regisztrátorunk azt a választ adta, hogy az 5mp.eu domain nevet külföldön elperelte valaki tőlünk, ezért a nemzetközi nyilvántartó korlátozza az elérését.

Ennek kiderítése jelenleg is folyamatban van.

Hogy mi lesz az 5mp.eu név sorsa, ezt sajnos nem tudom megmondani. Átmeneti (vagy talán végleges) megoldásként az 5ms.eu domain nevet állítottam szolgálatba az 5mp.eu helyett.

Minden ugyanúgy működik, mint eddig, csak a P betű helyett S betűt kell megadni.

Ami eddig cegnev.5mp.eu volt, az mostantól a cegnev.5ms.eu címen érhető el.



5mp.eu -> 5ms.eu



A szerkesztőt az 5mp.eu cím helyett szintén az 5ms.eu címen tudja elérni.

A problémáért elnézését kérem. Azon igyekszem, hogy vissza tudjam állítani az eredeti domain nevet, de sajnos ez egy ilyen esetben nem egyszerű.

Üdvözlettel
Csatlós Csaba

http://www.5ms.eu"

Majd még egyet, amelyből kiderült, hogy félreértés miatt állították le a domaint, és visszaállt. Különben tényleg:)

2009. november 11., szerda

Ki látta a honlapjaimat?

Kábé fél éve készítettem két honlapot az 5mp.eu végű "ingyenes honlapkészítővel", és egyszerűen eltűntek. Eltűntek az én honlapjaim, és eltűnt maga a honlapkészítő is. A böngészők és a gógli sem találja, pontosabban a góglin még megvannak a találatok, de rákattintva már nem jön elő semmi. Az utóbbi pár napban nem foglalkoztam velük, mert utaztunk, vendégeskedtünk, nem tudom, voltak-e előjelei a jelenségnek. A mail címeimre sem jött semmi, pedig többet is megadtam a készítőnek.
Ugye nem kell mondanom, mennyit ajnároztam a kis honlapjaimat, mennyi fejtörésbe került, míg rájöttem a dolog minden csínja-bínjára. Roppantul bosszant a dolog. Ha tudtok valamit az eltűnt honlapok tartózkodási helyéről, vagy eltűnésük okairól, lécci, írjátok meg.

Egy aggódó honlaptulajdonos

Fáradt vagyok.....

Olyan kedvesek vagytok!!!! Nagyon jólesnek a beírásaitok!!! Köszönöm!

Csak tőmondatokban írom le a mai bánatomat,remélem a család nem talál ide: az,hogy sokan vagyunk és nagy a család,egyáltalán nem jelenti azt,hogy mindnyájan úgy érezzük,hogy látogatni szükséges minél többet a betegünket.
Ennyi....végtelenül szomorú vagyok emiatt és magányos. A férjem sincs itthon még másfél hétig.:(

Csákvár nem veszi át,nem sikerült,pedig volt kapcsolat,de nem volt elég.:(
Most az a helyzet,hogy van itt is Ápolási osztály,fizetős,amit természetesen fizetnénk,ez a legkevesebb,de nincsen hely. Ott állandó gyógytorna lenne és minden sokkal jobb,mint itt.
Már néhány éve,amikor Anyukám haldoklott,akkor is,ahány osztály ezen a kórházon belül,annyiféle. A legutolsó egy csoda volt.Azt hiszem,hogy az osztályvezető orvoson múlik egy adott osztály légköre .

Hétfőn innen kirakják.de nem akar hazamenni,még úgy sem,hogy egy állandó ápolónőt fogadjunk.Ez lehet,hogy az agyhártyagyulladásból visszamaradt valami,nem tudom....
Várpalotán is van egy ápolási osztály,öccse azt intézi,hátha ők átveszik átmeneti időre.

Ma nagyon fel volt dobódva,mert egy kismama lett a szobatársa.Rögtön azon intézkedett,hogy majd ő összeszedi a kismamának a babaruhákat egy rokontól,akik gazdagok.Sose csak magára gondol.
Nagyon örült nekem is.:)

2009. november 9., hétfő

Lenyugodtam.....

Szégyellem a tegnapi kirohanásomat,de muszáj volt kiírni magamból.
Ma már nyugodt vagyok,illetve féltem a betegünket,de a ma dolgozó nővérek igazi EMBEREK voltak!!!
Az előző bejegyzésemhez írtam az előbb egy hosszú kommentet mindenkinek válaszolva.

Drága sógornőm !ma,ahogy beléptem a szobájába,ült az ágyon,a cuccai részben összecsomagolva egy szatyorba.Kérdezem:hát ez? Hova mész?
-Csák...-elfelejtette a nevet,de Csákvárra megy néhány nap múlva a rehabilitációs részre.
Megyek a nővérekhez:ők nem tudnak semmi konkrétat.
Hívom telefonon az orvos öcsénket,odateszem a telefont,megbeszélik,hogy még várni kell.....sír.Visszapakolom a kis dolgait,mérges,mert akkor holnap újra kell pakolnia -mondja ő és durcásan a falnak fordul nagy nehezen a katéterrel együtt.
Én vígasztalom: itt leszek,amikor mész Csákvárra és együtt pakolunk be jó?
Megnyugszik.
Mosdás,átöltöztetés,fogmosás a lavórba,egyebek,,,,,

Utána bevásárlás a hajléktalanok vacsoráztatásához,ahol egy szívet melengető kedves szót kapunk egy férfitól,akit már 16 éve ismerek: -itt dolgoznak az angyalok.:)
Annyira jólesett!!!!!!
Ő olyan férfi,akiről nem mondaná meg senki,hogy hajléktalan.Sosem iszik,rendes....,de nincsen otthona.:(

Kérlek,ne írjátok azt,hogy milyen szép,hogy ezeket csinálom,jó????? Nem szeretném! Sokan tesznek ennél nagyobb dolgokat,vagy kisebbeket,de mindegyik fontos.
Nem azért írtam le,hogy dícséretet kapjak.Természetes,hogy ezeket csinálom,csak ma ez sok volt még a munka után.....
De van,aki ad erőt!!!!!:)
Puszi nektek,köszönöm a kedvességeteket!!!!!!

2009. november 8., vasárnap

Betegek....

Most jöttem haza  a kórházból a sógornőmtől és a könnyeimmel küszködve iszonyatosan dühös vagyok és szeretnék szétverni valamit!:((((
MIÉRT KELL EGY BETEGET,EGY EMBERT HÜLYEKÉNT KEZELNI A KÓRHÁZBAN,CSAK AZÉRT MERT BETEG????????????????????????
Hogy kell leírni az ordításomat?:neeeeeem!Elegem van!!!!!
Hazaérve kiderült,hogy nemcsak drága sógornőmet kezelik így,hanem a napokban szült szintén egy rokonunk,aki mesélte,hogy szőlőt evett pár napos kismamaként.Jó,igen,tudjuk,hogy nem szabad semmi puffasztót enni,amikor szoptatunk,de akkor mi a fenétől legyen széklete annak a kismamának,heeee? A nővér szó nélkül odament,kivette az Eszter kezéből a szőlőt és kidobta a kukába.Miért kell megalázni ??????miért??????? Tudom,hogy rohadtul fáradtak és elegük van a nővéreknek és potom pénzért dolgoznak....Ezért meg ezt a rohadt Kormányt gyűlölöm!!!!
(ne lepődjetek meg,a "szelíd" Mammka tud ilyen is lenni.:)
Vittem sógornőmnek bioflórás ivójoghurtot.Nővér: olyat nehogy adjon neki!!!!!
Hirtelen azt sem tudtam mit szóljak. Felhívtam az orvos öccsénket,el volt ő is hülve.Azt mondja:nem kérdezted meg,hogy miért nem????
Most úgy látszik az a következő,hogy meg kell tanulnom a kórházi konfrontálódást.Eddig a munkahelyi volt,most jön a kórházi.
Alig várjuk,hogy átkerüljön egy másik helyre.Most már tényleg én is várom.
Órákat ott voltam,mosdattam stb.á,nem írom le,nem fényezem magam....megtettem,amit kellett.kész!
Vinnem kell nekik holnap valami finomat,hogy könnyebb legyen nekik ez a rohadt nehéz munka.Mert tudom,hogy nehéz,de akkkor is!!!!!!!Áhhhhhhhhhhhh!!!!!!!!!!

2009. november 4., szerda

Mielőtt kardomba dőlnék

Az, az igazság, hogy több dolog is összejött mostanság, amiért dőlhetnék, de az i-re a pontot a felső szomszédunk tette fel! Aki panelban lakik, az ismeri a falak vékonyságát. Minden át-le hallatszik. Azt már kezdem megszokni, hogy a 12 éves cirka 60 kg-os fiúcska este fél 10-kor végigtrappol a lakáson. Azt viszont kicsit sem tudom tolerálni, ha a tulajdonomban tesznek kárt. Márpedig mióta itt laknak, azóta csak kárunk van. Tönkretették a műanyag hullámpala tetőnket, ami az erkélynek nevezett valami fölött van. A lyukon, amit a fiúcska csinált nyáron leköpködte a frissen mosott ruhákat. Mikor szóltam anyjának az csak mosolygott. Viszont a múlt héten ezen a lyukon egy égő papírdarabot dobott le hozzánk. Szerencsére nem égetett ki semmit, de kicsit megijedtem, mert mi van, ha mondjuk, nem vagyunk itthon és leég a lakás? Ma felhívtam a közös képviselőnket, de mivel nem hatóság ezért nem tehetnek semmit. Majd a jegyzőt az önkorminál. Ott a szabálysértési osztályon megtudtam, hogy ezt a fajta cselekedetet közveszély okozásának hívják, bünteti a BTK, feljelentést a rendőrségen kell tenni. Még nem beszélten a srác anyjával, de remélem, ha megtudja, mit csinál a fiacskája, míg ők dolgoznak, illetve azt, hogy ezzel a fiú magának is árt, komolyan elbeszélget vele. A fiút már elkaptam, neki elmagyaráztam, hogy a tűz felfelé terjed, tehát, ha nálunk kigyullad valami nagy a valószínűsége, hogy ők sem tudnak hol lakni majd.



Hát ennyi lenne a mostani nyavalygásom. :-(


Bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam.
Cinella

2009. november 3., kedd

Szomorú, amikor az ember a saját családjától kap hideget... vagy hidegséget? Néha félek, hogy begubózódom ide a blogvilágba és valójában egy álomvilágban ringatózok... itt mindenki kedves és megértő, segítőkész, barátságos és vidám.
Amikor leírtam, hogy babát várunk, mindenki örömmel reagált, olyan olvasók is, akiket nem is gondoltam volna, hogy olvasnak... és privát üzeneteket is kaptam, amiben segítséget ajánlottak, babaruhát, egyebet.
Ám a családom... nagyon negatívak voltak. Főleg, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek! Olyan dolgokat mondtak, hogy a hideg futkos a hátamon...! Attól kezdve, hogy hol fogunk elférni meg autót kell cserélnünk, egész addig, hogy mi lesz, ha Jakab egyetemre szeretne menni... Oké, persze, hogy ezek aggasztó dolgok, de könyörgöm! ne riogassanak méginkább, mikor már amúgyis meg vagyok ijedve, hanem segítsenek, ha annyira aggódnak! Adjanak pénzt vagy nyissanak számlát vagy jöjjenek építkezni vagy gyerekekre vigyázni, ne óbégassanak!
De mostmár csak feleannyira kell sopánkodniuk: egyik baba nem él már... anyukám mondogatta, hogy még bármikor felszívódhat az egyikük, hát beteljesült. Lehet örülni... én szomorú vagyok.
Hát ennyire pozitív tud lenni a család... látod, Barbi? Nem értem, miért nem tudnak együtt örülni az örömünknek, miért nem vígasztalnak, ha fáj valami, miért??? Miért jó még egy lapáttal rátenni a fájdalomra?! Vagy elvenni valami keserűséggel az örömöt?!

Elszomorít

Nem, most nem babafronton vagyok szomorú (sajnos, az állandóan foglalkoztat, de nincs változás). Hanem a családom egy részében kellett csalódnom. Mióta megvan Ábel, ő a legfontosabb mindenkinek, ami természetes. Nem is kívánhatnék mást. Ám néha bánt, hogy én szinte már nem is vagyok. Persze nem mindenkinek.
Kiállítanák a képeimet a munkahelyemen. Általános iskolában tanítok, a díszterem egész novemberben üres. Nem sok festményem van, azok is másoknál, hisz többnyire mindet ajándékba készítettem. Mindenkitől el tudom kérni. Mindenki ide is adja. Sógornőmék az ország másik végén laknak. Hazajöttek Halottak Napjára. Kértem, hozzák magukkal a Tihany c. képemet, amit nekik festettem. Nem hozták. Sógornőm azt mondta, mi lesz 2 hónapig a helyén, de majd meglátja. Állítólag elfelejtették induláskor.
Elszomorít, hogy nem tartották fontosnak. Igaz ugyan, hogy nem vagyok egy Rippl-Rónai, meg nem a Nemzeti Galériában lesz kiállítva, de azt hittem a családom is fontosnak tartja és örül az örömömnek. Azt hittem...
De hinni a templomban kell...

2009. október 29., csütörtök

Antipatika

Egy bel-bel-belvárosi, patinás patikában jártam a minap. Belépve egy 3-4 főből álló tömeg fogadott, kb. 1 négyzetméteren ennyi ember is elég hozzá. Kiderült, hogy a "Kérjük, itt várakozzon" táblát közvetlenül az ajtó elé tették, megóvandó az egyébként töküres, teremnyi méretű patika háborítatlan nyugalmát. Hűvös lévén, mindnyájan kabátban, sállal tipródtunk a függöny és az üvegajtó között számunkra kiszabott talpalatnyin, olvadozva a 25 fok körüli hőmérsékleten. Eközben a patikárius hölgyek hercig, rövid ujjú, fehér köpenyekben suhantak hattyúian ide-oda. Nyílt az ajtó, belépett egy lány, és magabiztosan, minden izzadtgyapjúszagú toporgást kerülve a jobb oldali pulthoz ment, amelyről eddig azt hittem, nem üzemel. Jobban szemügyre vettem, s mit látok? Diszkrét cédulát, melyen ez állt: "vény nélkül". Ekkor megértettem, hogy én és a többiek tulajdonképpen büntiben vagyunk. Hiszen ahelyett, hogy méregdrága "táplálékkiegészítőt", "gyógyhatású készítményt", "homeopátiás" csodaszert vagy visszafiatalító "lifting antiage" kencét vennénk, a macerás receptjeinkkel akarunk előhozakodni. Még mielőtt valami jóvátehetetlenre ragadtattam volna magam, otthagytam patinát, patikát, és kerestem egy másik gyógyszertárat. Van belőlük éppen elég.

2009. október 22., csütörtök

Kedves Nyavalygók és Drukkerek!

Üdvözöllek benneteket, és köszönöm, hogy tagjaitok közé fogadtatok.
Az én egyik legnagyobb ellenségem a takarítás! Minden pillanatát utálom! Az alábbi panasz is erről szól.

Le az entrópiával!

Vagyis a dolgoknak azzal az áldatlan tulajdonságával, hogy az általunk verejtékesen teremtett rend állapotából minden erejükkel igyekeznek a rendezetlenség, drámai megfogalmazásban a káosz, aktuálisan a rendetlenség felé, fittyet hányva porrongyos-porszívós igyekezetünknek. Szóval takarítanom kellene, sőt nagy-takarítanom. Viszont utálom. Most tipródom lelkiismeret és ösztön, kötelességtudat és kedvtelés között, váltakozó eredménnyel. Előbb-utóbb elszánom magam. (Inkább utóbb.:) De akkor is,
vesszen a takarítás!:)

Ui.: Már elkezdtem :(

2009. október 13., kedd

Az én forró fürdőm

Most én sem nyavalyogni fogok. Igaz nyavalygásra adhatna okot a tény, hogy napok óta orrfújás, fejfájás, és enyhe láz kíséri a létemet. De ez nem halálos, majd elmúlik. Mondjuk tegnap óta vészjóslóan fáj a hátam és a mellkasom, de valahogy ettől függetlenül nem vagyok legyengülve, nem vagyok levert, csak iszonyúan fázom. Tegnap este ráadásul az orrom is bedugult. Pálom tehát csinált nekem egy forró fürdőt, és gondolta hogy majd milyen jót fog tenni, ha néhány csepp eukaliptusz olajjal megbolondítja a fürdőt. Én imádom a forró fürdőt, olyannyira, hogy a többiek olyankor még a fürdőszobát is nagy ívben elkerülik, mert begőzölök, és félnek az esetlegesen kifröccsenő forró víztől. :) Na ha Ti is szeretitek a csontvelőig átforrósító vizet, akkor eszetekbe se jusson az eukaliptuszt belecsöppenteni. Három csepp belőle ugyanis képes közömbösíteni a forró vizet, szétterül a bőrödön, és teljesen lehűti. Na itt jött az én gyógyszerem, ugyanis úgy elkezdtem bőgni, hogy teljesen kitisztult az orrom. Aztán persze a drága forró víz leküldve, bő szappanos vízzel az olaj lemosva, és forró víz kádba töltése újult erővel. Megnyugvás, tiszta légzés, és ellazulás következett.
Tehát valahol jó volt a terápia, csak így kicsit drága.

2009. október 12., hétfő

Jó szomszédi iszony

Ez nem is nyavalygás, hanem abszurd. Először azt hittem vicc, de nem...
Tegnap hazaértünk a WAMP után,a gyerekek is hazajöttek a nagymamától, leültünk vacsizni és fél nyolckor csörgött a telefon. A szomszédból voltak, hogy kapcsoljuk már le a villanyt. ???? Mert ő csillagászkodni szeretne és így nem jók a fényviszonyok.
Nem is tudom mit mondjak. Ha dübörög a zene, hangosan veszekszünk 8 után (!), akkor megértem, hogy szólnak - nem jellemező :) - na de, hogy fél nyolckor kapcsoljuk le a villanyt... Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek. (Most még a hüledezési fázisban vagyok. :)) ) Ha valami probléma van, mindig az az első, hogy magamban keresem a hibát. Na, itt már rájöttem, hogy nem én nem vagyok normális...

2009. október 11., vasárnap

Migrén.....

Muszáj kiírnom magamból...nem akarom a családomat a gyakori nyavalygásommal terhelni. Van a férjemnek is elég baja szegénynek,hiszen drága nővérét láttuk tegnap olyan borzasztó állapotban....:(
Széthasad a fejem a fájdalmas migréntől,megint erre ébredtem.....Levánszorogtam,bevettem a speciális gyógyszeremet,visszafeküdtem,de szörnyű volt....Most ittam rá a egy kávét,talán lassan enyhül a fájdalom.Muszáj,hogy jól legyek,hiszen ma még sok fealadat vár rám az ebédnél,bár a Drága megfőzi a levest.
Mindig hálát adok ezért a migrén gyógyszerért,mert enélkül falba verném a fejem,annyira fáj.Így tudom,hogy lassan elmúlik majd.Lehet,hogy néhány óra múlva,de elmúlik....
Bízom benne.
esik az eső,front van,meg a lelki fájdalmak....ezek "remek" kiváltó okok.

2009. október 10., szombat

Nyelem a könnyeimet....

Két napja az egyik sógornőm,akit már említettem a blogomban,újra bekerült a kórházba agyhártyagyulladással . Nem,nem kullancs.Egy baktérium a nagy-nagy betegségei miatt. Tudtuk,hogy menthetetlen,mégis agyonvágott a hír: lélegeztetőgépen van.Rágondolok és bőgök...Igen,hiszek én....tudom,hogy születünk és meghalunk....mégis.Szegény anyósomék még élnek és egy fiúkat már eltemették....Azt is tudom,hogy nagyon nehéz az élet szinte mindenhol....Talán az utóbbi évtizedben nőttem fel,hogy ennyire észreveszem a bajt és belehalok????
************************
Reggel,ahogy jöttem dolgozni,az egyik kis parkban ült a padon egy kb.12 éves kisfiú és szorgosan körmölte a füzetébe a leckét.De: fél 10 volt!!!!! Ennek a kiskölöknek már a suliban kellett volna lennie....Mennyire szoronghat..."csak" imádkozni tudtam érte..és eszembejutottak azok az idők,amikor az egyik drága gyerekem a betegsége miatt iskolát került...azok a nagyon nehéz évek.....:(
**********************************************
Pénteken délután 3-kor !!!!!!-nyilván leellenőrizte,hogy nem mentem -e előbb haza---az "ellenfél" kolleganő,akit már 10 napja vártam,mert szól,hogy beszélni akar velem,egyszercsak megjelent a szobámban,fogta magát leült,semmi udvariaskodás:zavarlak-e,ráérsz?stb.
Nem,hanem:  mi van? Bajom van vele? stb.
Be akart húznia  csőbe,kiszedni belőlem infókat. Nagyon hálás vagyok,mert teljesen toppon voltam,ami nem jelemmző rám.Illetve :fejlődök.
Plussz munkát akar még rámsózni,mindezt látszólag kedvesen,de nagyon rámenősen.
Hát,majd meglátjuk mire megyünk,mindenesetre nekem nem ő a főnököm,hanem más,tehát odairányítottam ,hogy úgy folytassuk.
*****************************************************
Ma este,az esküvő után bementünk a férjemmel a sógornőmhöz.Nagyon-nagyon-nagyon nehéz volt látni őt így kiszolgáltatva,becsövezve.:(
Nyugtalan volt....símogattuk a kezét...szóltunk hozzá,,,..imádkoztunk érte szép halkan.És közben potyogtak a könnyeink....Istenem!mivé lesz egy szép élet????
Orvos sógorom telefonál,hogy ha lehet,altassák újból.Nem tudom....Nagyon fáj így látni őt........Legszívesebben az ölembe venném ,hogy jól legyen....Ezt kértem az imámban.....

2009. szeptember 30., szerda

Régen nyavalyogtam

De ma már tényleg magam alatt vagyok, úgyhogy gondoltam itt az ideje. :)
A fejem fölött csapkodó hullámokról már írtam. Nagyon jó, hogy nagy az érdeklődés, csak én ezt még nem tudom iparszerűen űzni. Próbálom, de limitált időben nagyon nehéz minden kívánságot teljesíteni, újítani és még itthon is helyt állni. Ez mára már alap probléma. Ehhez jött újonnan az ovi. Ahova viszonylag hamar beszoktunk, aztán megbetegedtünk, aztán nagyon nehezen rázódott vissza - sehogysem - ül egyedül a sarokban. Tegnap a fülfájás után bementünk, merthogy nincs semmi komoly fertőző baja és nehogy megint újra kelljen kezdeni a beszokást harmadszorra, de éjszaka egy szemhunyást nem aludt és majdnem 39 fokos lázzal ébredt. Természetesen én sem aludtam, ovi megint kimarad, nem is tudom igazából, hogy mi lehet a baja, úgyhogy most egy kicsit tanácstalanul állok és tehetetetlennek érzem magam. (Mert a láz nem fér abba a képbe, hogy orrmandula túltengése van, amitől nem hall túl jól, hamar elered az orra vére, állandóan felkel éjszaka - még szerencse, hogy nem horkol. :) Mondjuk a láz lehet a gyógyszer miatt, amit most erre kapott.) Életünkben nem jártunk ennyit dokihoz, mint mostanában...

Mondjuk ennek tudatában beszólnék a szomszédba is, ahonnan minden nap meg kellett hallgatni, hogy milyen hangosak a gyerekek. Persze nem nekünk mondták, csak mondjuk a 3 évesnek, hogy majd odaállnak az ágy széléhez, amikor alszik és jól belekiabálnak a fülébe. Egy felnőtt. Ilyet. Egy 3 évesnek. No comment. Jó szomszédi iszony. Tény, hogy Barnus hangosan beszél, de ha esetleg gond van a hallásával, akkor nem meglepő. :(

Tyű, tényleg már a szomszédokról is akartam nyavalyogni. Biztos elkényeztetett az eddigi élet, mert a régi helyen jó szomszédi viszonyokat ápoltunk. Itt ikerházban élünk. Együtt költöztünk az új lakókkal és egy éve nem köszönnek. Egyszerűen elmennek mellettünk. Mi még hagyján, de ott állnak a gyerekek, köszönnek és arra sem veszik a fáradtságot, hogy odaforduljanak vagy ránézzenek. Egyszerűen nem értem. Egy hete megállítottam az itt lakó 16 év körüli fiút, átvettem egy levelet az anyukájának, odaadtam és mondtam, hogy azért ha lehet az alapvető köszönést ne hanyagoljuk. Mondta, hogy anyukája mondta, hogy nekünk nem kell köszönni. Megáll az eszem...(Soha egy szót nem váltottunk.)


Azon már meg sem lepődtem, hogy reggel 2 percet néztem egy híradóból és elkezdtem sírni. Asszem kivagyok... És továbbra sem akarok TV-t nézni.

Na mindegy, 39 fok fölé ment a láz, úgyhogy futok.

2009. szeptember 17., csütörtök

Fejlemények....

Ez most nem dühöngés lesz,hanem a kesergésem utáni napok történése:
már egészen tudom két kolleganőről,hogy ők azok,akik engem ,illetve a munkámat feleslegesnek kiáltották ki. Velük tartom a távolságot. Az egyikkel nehéz lesz,mert kedvelem,csak úgy látszik ennyire sunyi,hogy a hátam mögött símán belémdöfi a kést:kijelentette,hogy nem kell a múzeumnak rajzoló.-.Azért ha erre gondolok,ez eléggé undorító.Tegye szemtől-szembe.
Ma reggel hívatott az igazgatónőm. Gondolhatjátok: kiszállt belőlem hirtelen az erő.....:)
Várnom kellett,így ez jó alkalom volt gyorsan megfogalmazni ,hogy mit mondok neki.Büszke vagyok most magamra,mert jól összeszedtem.:)
Bemegyek: egy apró munkára kért meg nagyon kedvesen.:)
Huhhhh! Nevettem magamon....
Megcsináltam,visszavittem és ha már ott voltam,akkor megkértem,hogy szánjon rám 1 percet.Elmondtam,hogy nagy a széthúzás,az ellenségeskedés. Teljesen képben van,sőt ő mondta ki a második nevet,hogy ő mennyire csodálkozott az illetőn,hiszen nem is ismeri a munkádat-mondja az ig.nő.
Azt tanácsolta,hogy kicsit jobban mutogassam magam.
Mondom: hát ez kicsit nehéz,mert ha dolgozom,akkor az asztalomnál ülök és persze,hogy nem látnak,főleg,hogy a legutolsó szobában vagyok.Azt meg nem tudom tenni,hogy a rajztáblával rohangáljak a folyosón?
Azért próbálom magam menedzselni.:) Kész röhej!!!! Ez az,ami nekem sose ment,de már fejlődök,persze elegánsan akarom csinálni.
Úgy tűnik,hogy ő nem akar kitenni,de nem tud ígérni semmit,a munkahely helyzete miatt.
Ez azért jó érzés,hogy nincs ellenem.:)

Hát,így állok...dolgozom és megtanulom,hogy a kétszínüekkel csak éppen-kapcsolatban legyek.

Utóirat:
Mára kiderült,illetve úgy tűnik,hogy az ig.nő kiállása ingatag. Ha az ő érdekei mást diktálnak,akkor nekem nem biztosíték egyáltalán.....ez most egy kissé kesernyés.:(

2009. szeptember 11., péntek

Hátbatámadás....

Nem tudom mi van,hogy mostanában csak én nyavalygok.....
Őrült nagy "pofon" ért egy szép nap után a munkahelyemen.Behívott a főnöknőm,,akivel 31 éve dolgozom együtt és tényleg csak jót akarva,hogy felkészítsen,elmondta nevek nélkül,//úgy is tudom//,hogy mivel folyamatos leépítés van,egyes kollegák szerint nem kell grafikus a munkahelyen.Egyébként is nem csinálok szinte semmit,alig látnak stb.
Sejtem kik ezek a nagypofájúak: fiatala kollegák-bocsánat a fiataloktól-,akik néhány éve jöttek és ők tudják a tutit,meg ők güriznek,más nem csinál semmit.
Csak azt felejtik el,hogy nem lehet a folyosón rohangálva rajzolni és lengetni a munkát,hogy idenézzetek,most ezt csináltam!
de nem is akarom,mert én már letettem az asztalra 31 év munkáját,úgyhogy pofa be!
Nyelem a könnyeimet,mert gyűlölöm az igazságtalanságot!!! Nemcsak magamnál,hanem mindig és mindenhol!!!!!

Tudom,hogy sokan átéltétek már ezt,nem vagyok én ezzel egyedül,csak milyen más a saját bőrünkön érezni!!!! Hányingerem van....:( de felveszem a kesztyüt. Én aztán nem fogok betojni ezektől! Magabiztos leszek,befejezem az udvarias csevegéseket,a jómodort.Ők sosem kérdeznek tőlem semmit,na,ezután aztán én sem akarok mindenkivel jóban lenni.A frászt!
Ha harc,hát akkor harcolok,hogyha kell,méltósággal hagyjam el a helyem.
De a hétvégén még kibőgöm magam és megnyugszom...talán....

Igazi, hisztis nyavalygás

Meghalt a varrógépem, az egy éves Veritasom, de talán még idejében bevittem a sürgősségire, és egy újraélesztés után, ha kicsi időt eltölt az intenzíven, talán egy hét elég lesz a felépüléséhez...
Azért nem dőltem késbe a tényt felfogva, mert van mááásik, az én csinos kis Pfaffom. Igaz a legutóbbi anyagpakolászás óta tudom, hogy a téli penészesedés őt is elérte, és ha valamit fél centi vastagon belep a zöld -fekete penész, akkor erős a gyanú, hogy a fémalkatrészek esetleg rozsdásak lehetnek, szóval ő is ment a pajtival a kórházba. De sebaj, van mááááásik, a Palikám nullkilométeres Bernettéje. Úúúúútálom, nehéz megszokni, de legalább tudok varrni.

2009. szeptember 9., szerda

Migrén....

Olyan jó,hogy itt kisírhatom magam és nem kell a blogolvasóimat terhelni a nyavalyáimmal!...
Akik ismernek,tudják,hogy migrénes vagyok....elég gyakran....A fájdalom foka teljesen különböző,az utóbbi években a közepesre szűkült.DE ma reggel,illetve hajnalban olyan iszonyú fájdalomra ébredtem,hogy azt hittem széthasad a fejem.
Ráadásul most már kétféle a fájdalom: van az egyoldali,ezt hívják migrénnek és van a halántékon és a fejtetőn tomboló.
Ma reggel az utóbbi keserítette meg az életemet.Van egy spéci ,idegsebész által felírt gyógyszerem,a Relpax névre hallgató. Ha ez nem lenne,már szétesett volna a fejem.
Levánszorogtam,két kézzel tartottam a fejem,bevettem a gyógyszert.Visszafeküdtem,de szörnyű volt.Újból le,kávét ittam,újból fel,Szorítottam mindenhova a fejem...Nem bírtam...felkeltem....1 óra hossza múlva elmúlt a fejgörcs,ami ugye az agyi erek görcse. Készülődtem dolgozni....a városban alig volt jártányi erőm. Gondoltam,ha bevánszorgok,majd meglátom hogy bírom magam ....
Most ittam teát,ilyenkor a sok folyadék nagyon fontos,még jobban,mint máskor.
Kicsit erősebb vagyok és hálát adok az Istennek,hogy van ez a gyógyszer,hogy csendes a munkahelyem,hogy most egyedül lehetek a szobámban....
Ja! Az előrejelzés szerint nincsen front......Hát majd meglátjuk,vagy nem....

2009. augusztus 31., hétfő

jelentkezem új tagként.....

Itt vagyok én is.....
Nem gondoltam volna néhány hónapja,hogy ilyen erős késztetést érzek a kesergésre....Ez egy nagyon jó ötlet kírni magunkból a bajunkat!
Mert kiírhatom én csak úgy is,de ha nincs aki meghallgasson és megsímogassa a vállam,akkor nem sokat ér az.
A múltheti nyavalygásom enyhült már,de azért még aktuális,mert folyamatos,sőt ,időnként gyarapodik egy-két nyavalyával.....
1 hete bejöttem dolgozni és akkor tudtam meg,hogy két főállású kollegánkat,egy régészt -férfi-és egy történészt-nő-egyik napról a másikra kirugtak.Mindketten szálkák voltak az igazgatónő szemében,de ami a dúrva és felháborító,hogy szegény kolleganőm néhány hónapja megjárta a pszichiátriát,mert túl nagy szíve van és érzékeny,amit az utóbbi hónapokban alkohollal enyhített sajnos.Nincsen rinocéroszbőr a szíve helyén.
Tudom,hogy ebből az egy fizetésből él,élt.és mi lesz vele? Visszalökik a pszichiátriára? Hogy lehet ilyet csinálni???? Tudom: símán. Aki beteg,nem bírja a gyűrődést,a hajtást,az menjen a süllyesztőbe,nincs helye a társadalomban. Pfujjj! Na,ettől kivoltam. Szörnyű éjszakám volt.
Ráadásként a férjem állása is megszűnt,múlt héten volt állásinterjún annál a cégnél,ahol már lehúzott és bizonyított 25 éve. Nem perfekt angol tudású mérnök és 50 éves. Csak nyűg a cég nyakán.
Nem csak őt tették ki,még másokat is,akik annyit güriztek már és bizonyítottak,hogy még!
Talán...talán kap egy kisebb állást.

És jött a mai nap a Múzeumban,nálunk:Értekezlet....végén egy levél felolvasása: túl sok a költség,nincsen pénz,gondolkodjatok már kedves kollegák,hogyan oldjuk ezt meg?! Mi,az ig.helyettes és az ig,nő,eddig is mindent megtettünk itt-nem tudom mi csináltunk-e valamit szerinte????mármint a dolgozók-.
4-én kell letenni az eltartó megyei önkormányzatnak a javaslatot.
Miről? neveket kérnek megint,vagy önként jelentkezőket?????
Tudom,hogy mindenhol ez van,de a stílus volt pocsék.Ezt az egészet elő lehet adni úgy is,hogy figyeljetek,már megint bajban vagyunk,ez van.Nem....ő dícséri magát,minket meg valahol lent lát.
A férjemnél is az volt a szörnyű,hogy 25 év után kell újra vizsgát tennie,hogy egyáltalán tud-e még beszélni?!
Állítólag a németeknél ez a bevált szokás.Ja igen: a vezérigazgató 35 éves ifjú titán,a tulajdonos pedig német pasi.

Mire leírtam,el is füstölgött a lényegessége.....hiszen mindenki ebben él.....
Azért jó volt kiadni magamból,köszi!

2009. augusztus 23., vasárnap

Allergia-blues

Alig látok ki a fejemből az allergiától. Folyik, viszket, bedagad, fáj.... legyen már vége! Utálom a parlagfüvet - de hiába morgok, van a közelünkben bőven. :(( Könyörgöm, miért nem kaszálják le legalább, ha már ki nem húzgálták?!
Gyógyszert nem szedhetek a szoptatás miatt. Megnéztem Petesz fiam szemcseppjét, még azt sem használhatom. Homeopátiás bogyókat használok, és idén már tavasszal elkezdtem, mégse hatnak. Vagy használnak, csak nem eléggé? Lehet, hogy nélkülük még jobban odalennék?
Nyűglődök.

2009. augusztus 21., péntek

Nálunk folyton elromlik valami!!!

Olyan elegem van már ebből! A napokban szereltem a varrógépemet, egyszerűen beállt és nem mozdult. Persze a használati utasítás szerint csak a bobbinnál kell olajozni, ez marhaság!!! Hát én szétszedtem belenéztem, olajoztam, töröltem, vizsgálgattam... és megy. Szerintem én nem annyit használom, amennyire tervezve van, ez volt a baj a Singeremmel is. De mostmár mondom, megy, éjjel-nappal varrok, még a hangja is más a drágának, sőt egyúttal az öreg Lucznikomat is beállítottam rendesen és végre tudok kukacolni!
Na nem ez a nyavalygás, ez csak bevezető... mert a varrógép mindig akkor romlik el nálam, amikor a legnagyobb munkában vagyok.
De mostmár a fényképezőgép is kezdi! Ezer dolgot kéne feltöltenem meg mutatni meg rendeléseket intézni – és akkor paff! nem akar fényképezni... És a legrosszabb, hogy én vagyok a hibás, mert megengedtem, hogy a gyerekek filmeket készítsenek vele...(két napja nem merek megmozdulni meg beszélni meg pukizni, mert folyamatosan forgatnak a lakás minden pontján...) És egy büdös petákom sincs, hogy vegyek egy gépet, ez is egy örökölt vacak volt, ragasztószalaggal összeszorítva, akksi nélkül, de a lényeg, hogy kompatibilis a gépünkkel. Mert még ez se az átlagos nálunk: egy Macintosh boldogít minket, amire még a telefonomat se tudom felkötni... semmi nem köthető össze vele.
És még a logom is elfogy.
A pénzem már rég...
És még jön a tankönyvvásár.
És idén is elfelejtettem az ovis szülőit.
És állandóan szédülök és hányingerem van(nem, nem várok babát!).
És mindig elmegy a net, mert a modemünk sem akar működni(ezért nem tudok mostanában kommentelni meg reagálni).
És még az adószámom március óta nem érkezett meg.
És... és... ELÉÉÉÉÉG!!!!

Amúgy nincs rossz kedvem, csak muszáj volt leírni... Most megyek varrni, hátha egyszer lefényképezhetem és feltölthetem...

2009. augusztus 18., kedd

Vissza a munkába

Amikor Micitől meghívót kértem, volt egy két nyavajogni valóm, de inkább csak apró cseprő dolgok. Mikor leültem a gép elé inkább nézelődtem a sok szépség között, vagy mintákat kerestem...
Sajnos most nekem is van olyanom amit muszáj kiírnom magamból!

Történt ugyanis, hogy rengeteg rágódás, gondolkodás után elhatároztam, hogy visszamegyek dolgozni. Ezzel még nincs is probléma, sejthető volt, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik, és igazából már hiányoztak is a kollegák, meg sokminden abból a másik életből.

Miának sikerült bölcsit találni(óriási szerencsével), úgyhogy ez is kipipálva.

Amire viszont nem számítottam, az a főnöknőm hozzáállása a dolgokhoz.
Mosolyogva fogadott tegnap, még akkor is mosolygott amikor bejelentettem, hogy szeretnék újra dolgozni. Elmeséltem, hogy sikerült a kislánynak bölcsit találni, méghozzá a munkahelyhez közel, és mivel a bölcsi-ovi nem egész nap működik szeretnék hivatali munkarendben dolgozni. (Eddig minden visszatérő kismaminak megengedték) Na ez már nem tetszett neki, rögtön kiselőadást tartott,hogy ezt őnem fogja tudni megoldani ezért azért, nem ő engedélyezi ugyan (szerencsére), hanem a főigazgató, de ezt ő nem fogja javasolni, így valószínűleg ez a kérésem el lesz utasítva.
Erre én megkérdeztem, hogy akkor mégis mit csináljak...?? Eddig éjjel nappal velem voltak a gyerekek, most hagyjam őket ott.... nem is tudom kinek, mert apa és az egyik nagyi szintén 12 órás műszakban dolgozik.
"Hát Katikám, ez a maga gondja!" és ismét meghallgathattam egy kiselőadást, hogy őneki milyen nehéz megcsinálni ennyi emberrel a beosztást... (amit nem is ő csinál egyébként hanem a főápolók:X) Amikor pedig én próbáltam elmondani, hogy Htelekről 6 kor indulunk, mert akkor nyit az ovi, és ezután még kitérőt kell tennünk a bölcsi felé, és valószínűleg pont beérnék hétre... , akkor csak a vállát vonogatta, hogy ezt nekem kell megoldani...
Igen szerettem volna neki beszólni, hogy a beosztás meg nem az én gondom, de sajnos hivatásos vagyok, ő pedig a felettesem, így nem lett volna okos dolog beszólni:( ...és ebből kifolyólag, hogy hivatásos vagyok, nemolyan egyszerű felmondani.... és nem is szeretnék, mert jól keresek a "civil" kollegáimhoz képest.
(csak zárójelben, és akkor remélem a lelkemis könnyebb lesz. Ez a "kedves" főnökasszony csak annyit mondott, amikor bejelentettem, hogy terhes vagyok-"És ezt mégis, hogy gondolta Katikám???"-)

Elmeséltem már a történteket pár embernek (és most erősen le van rövidítve), de valahogy még mindig ott van a gombóc a torkomban. Apa előtt nem merek sírni, mert volt már ilyen és akkor az illető aki megbántott,3 hétig betegszabin volt-pedig csak telefonon beszéltek!- Fél éjszakán keresztül csak pislogtam, nem tudtam aludni, aztán persze csak sikerült.. de reggel sem lett jobb. Állandóan ezen rágódom...:(


Köszönöm, hogy leírhattam...
Ha esetleg (én még reménykedem) pozitívan záródna a sztori ígérem elnyavajgom...


2009. augusztus 8., szombat

Betegápolás

Mostanában nem nagyon jelentkezem. Ennek oka, hogy a hetem nagy részét a férjemnél töltötem a korházban. Megműtötték szerdán, csütörtökön hazahoztam. Ami fantasztikus, mert egy nagy nyílt sebe van, ami miatt ágyban kell maradnia. Mondjuk se ülni, se járni nem tud vele. Szóval munka után betegápolás, takarítás, bevásárlás stb-stb. Szívesen csinálom, mert imádom a férjem, nem is ezzel van a gond. Hanem mivel? Nyílván az orvosokkal. Az egyik azt mondja, hogy tusolja ki a sebet, majd utána le a háziorvoshoz, aki bekötözi. A háziorvos meg azt mondja, hogy ne is tusoljon. Akkor most mi??? Nagyméretű tapaszt, meg amit a sebbe kell beletömködni itt a gyógyszertárban nem lehet kapni, csak megrendelni. Hétfőn lesz. A kötés már átázott, hétvége van, a doki nem dolgozik. Mit csináljak vele? Széttép az ideg!
Ja, az új munkaadója nyílván nem örül, hogy 1 hónap munka után, máris 1 hónap betegszabira megy. Szóval lehet, hogy munkanélküli is lesz hamarosan.
Na dolgozom tovább, majd este anyunak a telefonban tovább panaszkodom. Az mindig segít.

2009. július 30., csütörtök

Párbeszéd:
UH szakorvos (továbbiakban: Uszo): Miért kapott beutalót pajzsmirigy ultrahangra?
Én: Miért? Kaptam?
Uszo: ???
Én: Gondolom, mert anyukámnak is van pajzsmirigy problémája, és a háziorvosunk közös...
Uszo: Anyukájának daganata van?
Én: ???
Uszo: ???
Én: Szerintem csak simán alulműködése...
Uszo: Értem...
Én: ???
Uszo: El kell majd mennie endokrinológushoz , aki majd biopsziát végez, és megmondja a továbbiakat...
Én: ???
Uszo: blablabla...(sok szöveg, amit az asszisztens írt, én meg nem értettem)
Én: Azért kell elmennem a pajzsmirigy szakrendelésre, mert jobb a békesség, vagy lát is valamit, ami miatt el KELL mennem?
Uszo: Hát, igen, van itt egy göb, ami lehet, hogy csak egy duzzanat, de lehet más is, és ezt ki kell deríteni. (Egy 4,5 cm-es kis göböcskéről van szó!!!)
Én: ???
Uszo: blabalabla...
Én: blablabla...
Uszo: Viszlát.
Én: ??? Viszlát.

Teljes megsemmisülés. A dologhoz hozzátartozik az is, hogy teljes hasi UH, teli hólyag, várakozás. Időpontra mentem, meg rajtam kívül még úgy 20-an. Várakozás, várakozás... várakozás... szentségelés... elsötétedik minden, ájulás széle... valószínűleg az idegesség, és a teli hólyag, ami az utolsó pillanatban ki lett ürítve... Niagara... Sírás az idegtől... várakozás. Közben az autón bünticédula, mert 10 perce lejárt a parkolójegy...
Na végre behívtak, cca. 2 óra várakozás után, immáron csak kp. telt hólyaggal. Fenti párbeszéd. Mivel anyunak van pajzsmirigy betegsége (állapota) nem ilyedtem meg túlságosan, de azóta gombóc van a torkomban. Rohanás a háziorvoshoz...
- Nyugi, nem lesz semmi baj, el kell menni szakorvoshoz, itt a beutaló, vérvizsgálat, biopszia ha kell, és hormonkezelés.
- Na ez volt minden álmom. És mi újság a göbbel???
- Hát majd a szakorvos megmondja.
- És mi van a vesémmel?
- Semmi, a tüneteidet megmagyarázza a pajzsmirigy.
- És a májcisztám?
- Figyelni kell.

2009. július 28., kedd

Ünnepi hangulatban

Becsíptem. Nem, ez ebben a formában nem igaz, beb...tam. Nagyon.... Megmondja nekem valaki, hogy ebben mi a jó??? Most mindjárt lezúgok a székről, és a hányás kerülget. Menni nem tudok, mert mindig nekem jön valami. Miért is jó ez? Csak egy pohár borocska volt. Na jó, aztán mégegy , mert fincsi borról beszélünk. De ki az a barom, aki ennél többet meg tud inni? Ez halálos adag. Ami az egészben jó, az az, hogy megengedtem magamnak, mert a doki szerint nincs nagy gáz. Sokat kell innom. Persze nem bort, hanem folyadékot, de az ünnepi alkalomra való tekintettel ez most bor volt. De soha többet... Irtózatosan rosszul vagyok. Csak most tudom, hogy ettől a nyavalyás lőrétől.

2009. július 21., kedd

Nem vagyok boldog...

...Mostanában nem vagyok boldog. Tudom, hogy az ember nem lehet egyfolytában boldog. Mindig adódnak hullámvölgyek. Több apróság is bánt. De a fő ok, amiért mostanában magamba zuhantam, az a tesókérdés. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon.... vágyom egy másik gyerkőcre, egy testvérkére Ábelnek. De a párom nem akar. Vagyis azt mondja szeretne, de a válság, az anyagiak... Ami részben megfontolandó persze, de számomra egyáltalán nem érv.
...Mostanában nem vagyok boldog...

2009. július 13., hétfő

Kristályosodik

Igazi nyavalygás következik most. Vagy nem is tudom, hogy igazi-e. Félek van egy kis baj. Itt aszalom magam reggel óta, hogy leírjam-e...
Pénteken voltam laborvizsgálaton. Már délután mehettem volna az eredményért, de nem mentem, talán féltem tőle. Ma Pálom elhozta... Életemben nem volt ilyen jó a vérképem. Úgy értem, hogy én mindig vérszegény voltam, méghozzá igen súlyosan. Két terhességem alatt is intravénásan kellett kapnom a vasat. Most ez a része tökéletesen rendben. A májammal tudtam, hogy gond van, és a hasnyálmirigy gyulladás is igazolva látszik. Csakhogy kiderült az is, vagy legalább is az értékek arra utalnak, hogy kezdődő veseelégtelenség mutatkozik nálam. Sok minden befolyásolhatja azt az értéket, ami ezt jelzi, lehet, hogy egyszerűen túl kevés folyadékot ittam előtte, és persze mindenképp ellenőrizni kell még egyszer a dolgot. De sajnos ez nem esik jól. A veseelégtelenség ugyanis nem gyógyítható, csak stagnálni lehet. És azok a tünetek, amiket az utóbbi időben tapasztaltam magamon, azt bizonyítják, hogy már jól benne vagyok a trutyiban. Persze lehet, hogy véletlen egybeesés, vagy mittomén...
El kell, hogy mondjam, most nem azt várom, hogy sajnáljatok, vagy hogy jobbulást kívánjatok. Nem is tudom mi esne jól a lelkemnek, mert vannak olyan emberek, akik tényleg betegek, és elesettek, és én nem vagyok még lerobbanva. Volt pár rosszullétem, de kinek nincs... Most érzem át azt, hogy milyen jól tettem, hogy nem mentem el a barátnőmhöz attól fogva, hogy tudtuk mi lesz a vége. Egyszerűen képtelen lettem volna erőt adni neki, csak bőgtem volna mellette. És tudom, hogy ilyenkor ez nem megoldás, sőt. Igaz, én most nem vagyok halálos beteg, de most vagyok először az életemben. Soha semmi komolyabb bajom nem volt még, még csak egy nyavalyás balesetem sem, kórházba is csak szülni jártam, de azért sokszor. :)
Értitek hová akarok kilyukadni? Nem tudom mit kezdjek ezzel a hírrel. Tudom, hogy gyökeresen meg kell változtatnom a szokásaimat. Ha betartom az előírást, akkor minden rendben lesz, de én nem vagyok szabálykövető.
Még a hónap végén lesz egy ultrahang vizsgálatom, aztán ahogy Pálomat ismerem, addig megy, amíg ki nem harcol valami komolyabb képalkotó vizsgálatot. Annyira tökéletesnek tart, hogy nem tudja elviselni a gondolatot, hogy nekem bármi bajom lehet. Ha megtudja, hogy ezt leírtam, akkor lekiabálja a hajamat. Jó esetben csak a hajamat...

2009. június 30., kedd

Depressziós volnék???

Napok óta rosszul vagyok. Hányingerem van és/vagy hasmenésem, és kába vagyok, mintha beboroztam volna. Szombaton kezdődött. Illetve a hányinger már egy jó pár nappal korábban.
Eddig a vizsgaidőszakra fogtam, de tegnap este óta tudom, hogy a vizsgáim sikeresek, és vége a félévnek, tehát elvileg a stressz elmúlt, de ha lehet ma még rosszabbul voltam, mint az elmúlt napokban.
Nem, nem várok babát. Talán az időjárás, de az sem ilyen panaszokat okoz máskor. Azt nem tudom, hogy a vérnyomásom mennyi, de a szokásos 80/60-nál alacsonyabb már nemigen lehet. Vagy tán épp ez a baj? Az előbb ittam egy kávét. Most simán el tudnék aludni, talán még állva is.
Anyukám biztos azt mondaná, hogy depressziós vagyok.

2009. június 26., péntek

Főleg babakocsi-ügyben.....

...panaszkodok, de egyébként is muszáj rinyálnom kicsit.
Az egyik bánatom az, hogy gyengélkedik a varrógépem. Délután viszem szerelőhöz. Már előre hiányzik. :(
A másik nehezebben megoldható dolog. Van egy imádott babakocsink, amit 4 éve, Peti születése előtt vettünk. Tönkrement az első kereke (3 kerekű járgányról van szó) , és úgy néz ki, nem is javítható. A helyzetet rontja, hogy a nagyker, ahol vettük, már nem forgalmazza. Extra kerék, nem pumpálós, vagy tömör gumi, hanem légcellás, alufelnis cucc. Már a múlt héten írtam a nagykernek e-mail-t, és hívogatom őket telefonon, de eddig csak a rögzítő "volt otthon". Naná, hogy nem hívtak vissza! >:( Oregon S típusról van szó. Leírom, bár nem sok esélyt látok rá, hogy valaki pont ehhez való kereket tartana a padláson....
Kaptunk ugyan egy kocsit a bátyáméktól, de úgy szerettem a mienket! Úgy tudom, hogy kötelesek x évig alkatrészt biztosítani. Jó lenne, ha végre válaszolnának a nagykerből. Ha nem lesz új kereke, akkor mehet a szemétre? Na, ne!

Hab a tortán: éjjel 3-kor kipattant a szemem, és nem bírtam visszaaludni, pedig 11-kor feküdtem le. Egy darabig néztem ki a fejemből, aztán nekiláttam vasalni. Amúgy szeretek korán kelni, de ez azért túlzás. Délután teljesen kómás leszek.

2009. június 24., szerda

:(

Hajj, de nagyon elegem van má' az esőből!

(Tudom, különösebb együttérzést nem igénylő apró probléma, de most már nagyon idegesít...)
Húúú, hogy ebből a vendéglátós-szállodás körből de jó lenne már kiszabadulni!! Most a férjem helyett dühöngök én. Nem elég, hogy nap mint nap kihasználják, lekiabálják a fejét az embernek, még az is baj, ha ezen mer megsértődni valaki. A férjem megelégelte a sok stresszt és felmondott kedvesen, írásban. Erre a főnök annyira bebőszült, hogy az egész személyzet előtt elmondta mindenféle szemétnek és hogy takarodjon haza, mire Zsolti haza is jött, hogy ne történjen nagyobb baj. Ennek ellenére készen állt volna ledolgozni a felmondási időt, ahogy megígérte. Erre ez a rohadt vsleágigíf, úgy fogja fel a dolgot, hogy ok nélkül elhagyta a munkahelyét és hatálytalanul felmondott, és ezért nem fizeti ki ezt a hónapját!!! Hát hol élünk mi?? Persze nem hagyjuk annyiban a dolgot, a dolgozói kamara majd szépen megbünteti őket, a fizetés mellé még fájdalompénzt is fizethet a vfefksnfa. Persze az is kérdéses, hogy mennyi ideig tart behajtani rajtuk. 3 napig olyan görcsben volt a gyomrom, hogy enni sem bírtam, csak hasmenésem volt. Mégis szerinte miből éljünk meg fizetés nélkül??
A vigasz, csak annyi, hogy 1-étől már új helyen fog dolgozni.

2009. június 23., kedd

Időjáráskár :(

Van nekem egy csöpp kis vadbarack fám, amibe anyukám oltogatott 3-4-féle kajszit. Már negyedik alkalommal hozza gyümölcseit, értelemszerűen minden évben egyre többet. De azért lássuk be, hogy egy betegecske vadbarackfa törzs csodákra nem képes. Idén össz-vissz 23 szem barackom termett, és nagyon vigyáztam rájuk, hogy foci , jégverés egyéb vész ne érje. Mondjuk a jégtől nem igazán tudnám megvédeni, inkább csak imádkoztam érte, hogy kerülje el a fácskámat. Locsolgattam szorgalmasan, hagy hízzanak a finomságos barackok rajta, és minden nap odamentem hozzá, hogy beszélgessek vele, és persze leleltároztam az imádott barackokat. Épp hogy elkezdtek mosolyogni.
Ezt a két napos esőt nem tudták tolerálni. Egyszerűen szétpukkadtak a gyümölcsök a fán. Muszáj leszednem mindet, mert így mind megrohad, pedig még egy kis napsütés érlelhetné őket. :(
Egy vigasztal csak. Az összes többi növény hálálkodik az eső miatt.

2009. június 15., hétfő

Nem gondoltam volna, hogy mostanában nekem is temetésre kell mennem. :(
Ígérjétek meg, hogy felkerestek legalább egy régen látott barátot, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásotok, mint nekem. Persze sosem egy emberen múlik a dolgok meg az élet alakulása, de ilyenkor már késő. Annyira sajnálom.

2009. június 12., péntek

a nagyfiú bánata :(

ez szörnyűűűűűűűűűű!!!!!!!!!!!!!
ma volt évzáróm.jövőre felsős leszek.és mégis min bőgök????????????hogy a kisöcsém már meint az idegeimet tépi!!!!!!!!!!!!(sajna nem először!!!!!!!!!!!!)nagyon ritkán kapok héliummal töltött lufit.és ha kapok is,valakinek pont az enyémet kell felengedni a levegőbe!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!most is csak azért kaptam meg mert ez is az évzáró műsor(,amit az én osztályom adott elő)egyik kelléke volt.már egyett véletlenül fel is engedtem.kaptam egy másikat.már vége volt,meg is ebédeltünk és játszottunk már vele.de anyát már nagyon idegesítettük és kizavart minket z udvarra.........akkor a kisöcsém képes elvenni tőlem és kirohan vele az udvarra!!!!!!!!!!!!!!!!!!a hugom el akarja venni és akkor ő elengedi!!!!!!!!!!majdnem elkaptam de már késő volt!a lufi elment vissza a suliba!!!!!!!!
ezen sír a 11 éves kiskamasz!!!!!!!!!!!!!!!!!
jakab írta ezt.kiseri kérte hogy írjam ki magamból!

Javaslatot kérek szépen!

Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek! Mindjárt bele is vágok abba a témába, ami hosszú ideje foglalkoztat. Tudtok e tanácsot adni, hogy parancsoljak magamnak "megálljt"! Itt a kézimunkára értem a kérdést. Miért van az, hogy mihelyst meglátok valami klassz dolgot, azt nekem azonnal ki kell próbálni? És így persze csak nő a megkezdett munkáim száma. Az én kis dolgaim zömmel kötéssel, kisebb részt horgolással készülnek, és nem kis darabok, tehát elég sok munkaóra eltelik, míg elkészül egy-egy alkotás. Pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy itthon dolgozom a háziasszonykodás mellett, két nagylányom van, viszonylag sok időt tudok szánni a hobbimra. Hogyan tudnék leszokni erről a káros szenvedélyemről? Bizonyára az akaraterőmmel van a baj. Tudom én, hogy nem mindig sikerül parancsolni magamnak, talán csupán akkor, ha valami nagyon muszáj. Pl. a dohányzásról csak akkor mondtam le, amikor a Lánykáimmal voltam várandós. De mihelyst lehetőségem volt, azonnal visszaszoktam. De rendes vagyok, mert a lakókörnyezetünkben nem mérgezem a családomat:o) Vagy a fősuli, amit tavaly, 41 évesen fejeztem be. Nagyon kemény volt, nem volt egy fáklyás menet, de be akartam - elsősorban magamnak - bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Bizonyára a kreatívkodásban egyenlőre nem szab gátat semmi sem, ezért vagyok tudat alatt ilyen merész.
Kíváncsian várom, mit gondoltok erről?

És a végére egy jó hír! Most telefonált Babookám, megvan a véres és rettegett római jog vizsgája!!! Hát, ritkán örültünk ennyire egy kettesnek, de ezt most nagyon jól jött! Hétfőn még egy lagymatagabb demográfia vizsga, és aztán JÖN HAZA!! Hurrá, tele lesz a ház azzal a két szem gyermekemmel. No, de hogy fogok én ezen túl lopva kötögetni?o:)

2009. június 11., csütörtök

Lumbago vagy mi a szösz :(

Kéretik most velem nagyon-nagyon együttérezni!!! Reggel egy rossz mozdulatot tettem. Na most aztán nem tudok jönni-menni, olyan vagyok, mint a saját öreganyám, kétrét görnyedve, még a pisilés is fááááááj. :(((

2009. június 8., hétfő

Ma délelőtt megőrítettek a gyerekeim. Nem fogadtak szót sem szép szóra, sem ...nem szépre. Ebéd időben már éreztem, hogy jobb is, ha lefexenek, mert olyat találok mondani, tenni, amit magam is megbánok. Közben apa útja felénk vezetett egy kis bevásárlással. (Nem volt ma nagy kedvem főzni, de a nehezen kigondolt dolgokról is sorban derült ki, hogy olyan bonyolult hozzávalók nincsenek, mint pl. a tojás. Jól ellátott háztartást vezetek, na. :) )A gyerekek már az emeleten készülnek szunyókálni, gondoltam a délelőtti romhalmazt felszámolom, amíg szuszognak, de persze egy ilyen napra még fel kell tenni a pontot, úgyhogy 10-ből 6 tojást törtem össze. :(( Egyébként a gyerekeknek az miért játék, hogy a gondosan bepakolt kosarakat kiborogassák és utána rá se nézzenek. Ettől mindig kiakadok.
Na itt vége lehetne a napnak. Megyek és alszom. Tulajdonképpen nem is várok együttérzést, csak le kellett írnom.
Egyébként kiváncsian várom a délutánt. Palacsintát és vasalást terveztem. Asszem merész dolgok ezek egy ilyen kezdés után...

2009. június 7., vasárnap

Dühítő...

... hogy a városunkban már nem lehet seholse anyagot kapni! Megszűnt az összes méteráruüzlet! Illetve van egy hely, ahol lehet kapni, de sose olyat, ami kellene, állandóan változik a készletük, és inkább ruhánakvalót tartanak. Ezért, ha kell valami, át kell autóznom Kecskemétre vagy Ceglédre. Röhejes! Meg van itt egy rövidáruboltocska, ami meg méregdrága. Hááát, nagyon nehezedik a szegény varrónők helyzete... Ja, és még normális árú turkáló se létezik, amúgyse szeretek turizni, engem felzaklat az egymás kezéből cibálás meg a szagok, de azt hiszem, inkább az, hogy nincs választék és így kell válogatni.
Pl. vegyük a csütörtöki napomat: délután elindultunk a hóeleji bevásárlás egy részét elintézni(én betegen persze...), közben betértem egyetlen méterárusunkhoz, ahol persze megint nem volt, ami kellene. Este telefonon megrendelést kaptam egy jópár fehér blúzra, mondván, közeleg az évzáró és keresik. Jaj, gondoltam, miért nem tudott délután szólni?! Akkor már éjszaka haladnék is vele, ha vettem volna hozzá anyagot persze. Na jó, pénteken elindultam a piacra tyúkért(lábadozva, göthösen, de már kellett valami erősítő leveske), gondoltam, hazafelé beszerzem az anyagot a blúzokhoz. Hát persze, hogy nem lehetett kapni! Át Kecskemétre, ahol van egy tutijó lelőhelyem és nagyon olcsó is, szerencsére találtam is fehér puplint, ideális! Mire hazaértem meg főzőcskéztem, annyira kiakadtam, hogy aludnom kellett, átaludva egy újabb mesemondását a fiamnak...:(( És ez még egy sikeres vásárlás volt! De jártam már úgy, hogy a három város közt kellett cikáznom...
És még az is dühít, hogy nem gyógyulok... pedig annyi mindent próbálok már! Na jó, orvos még nem látott... de nem is akarok valami drasztikus kúrát, hadd dolgozzon a szervezetem.
Na megyek próbálkozni a blúzokkal... holnap postára kéne adnom őket.
Hogy én mennyit szoktam ide nyavalyogni! Le kéne szoknom róla... vagy pont ez a jó? hogy itt nyavalygok és nem más fülébe?

2009. június 4., csütörtök

Bürokrácia

kdjfowiejflknéyvnweéapofnlesvosd..... Vaaaaaa!

Egy óra hosszát vártam az Otp-ben, már mindenki sorra került minden ablaknál, csak az enyém nem haladt. Megjelent a számom a kijelzőn, felpattantam, erre a hölgy intett, hogy még legyek türelemmel!
mvfojfoweavosv???????
Akkor minek írta ki a sorszámom?????!!!!!!
NINCS TÖBB TÜRELMEM!
Legalábbis az irodákhoz, bankokhoz nagyon nincs! Meg buszra sem vagyok hajlandó várni! ÚÚÚÚÚtálom!!!!
Ja, és mikor sorra kerültem, mi volt a válasz: sajnos nem áll módunkban a tranzakciót lefolytatni, mert nem működik a rendszer, a hiba elhárítása folyamatban! Mikor tud legközelebb bejönni?
(Hölgynél mosoly, pillarebegtetés.
Nálam vicsor, hányinger.)

lsdkfoeneosvnvaoews!!!!!

Majd telefonálok, jó-e már, a franc se megy minden nap, hogy fél napot üljön és bámuljon maga elé, mint a birka. Keressek folyton dadát, és a többi elintéznivalóra meg nem marad idő.

Istenem, hogy miért kellett ez a sok papír az embereknek, ki és miért találta ki először?.....

2009. június 3., szerda

Egy fél nyavalygás...

mert tulajdonképpen a gondtól, bajtól messze van, csak kicsit idegesítő és nem tudom veletek fordult-e már elő ilyen. A Meskán most már másodszor vettek meg tőlem olyan terméket, ami másnak volt lefoglalva. És persze az a szép a dolgoban, hogy már nincsenek is nálam a táskák, mert rögtön el is vitték őket, csak még nem volt alkalmuk a Meskán leütni. És persze most, hogy megfogadtam, hogy lassítok, még ezeket is el kell készíteni, mert nekik is kell és persze nincs az embernek szive azt mondani, hogy nem megy. De miért nem olvassák el ??? Utána meg számonkérik, hogy a méret fel sem volt tüntetve... mert hát a megrendelő tudja, hogy mit akart... Na mindegy. Szóval ez csak egy félnyavalygás, mert persze ennek örülni kell, na de a körülmények... és ha még nem fordult elő, csak tudjatok róla, hogy ki lehet javítani az ilyen bajokat a Meskán. 
Hogy legyen benne egy is igazi nyavalygás, drága Ambrusom nagyon szenved a soronkövetkező fogacskájától és szokatlan módon nem csak éjszaka nyűgösködik, hanem egész álló nap. Szegénykém. 

2009. június 2., kedd

Nyavalygok

Most tényleg. Beteg vagyok. Ez a hideg idő kihozott belőlem valami kórságot, és nem tudok kivergődni. A lakás szalad, a munka áll, apa dolgozik, és még 2 gyerek beteg, Hanna és Samu. Samu megint fullad, azt hittem, már kinőtte... és egész éjjel 39 fokos lázasan rugdosott, sírt, szenvedett, így én se aludtam. Nappal keveset, félkómásan, amikor mindent hallasz magad körül... szörnyű! Ma elküldtem a másik betegnek készülő fiam a gyógyszertárba Stodal szirupért meg Oscillococcinumért(nem, nem kellett kimondania, a gyógyszerész mosolyogva mondta, h ő se tudja kimondani). Szóval ezek már hátha segítenek... kell és kész! És az a legrosszabb, hogy Hanna tanárnője megint ki fog akadni, hogy itthonmaradt a lány, merthát mennyit hiányzott! Holott már nem írnak dolgozatot, nem felelnek... mindegy, letojom.
Fáj a torkom, a légcsövem, a fejem, mindenem! És végre kezdek lázas lenni. Nem, nem jártam Dél-Amerikában, nincs olyan szerencsém...
Most azon gondolkodom, kitörlöm ezt az egészet, olyan nyavalygós... de hát ez a nyavalygás helye, mindig elfelejtem, hogy itt nem kell rózsaszínnek és heppinek lenni! Hurrá!

2009. május 31., vasárnap

Óvoda


Mire idejutok, általában elfelejtem, miről akartam dühöngeni...:) ez is egy jó módszer...
De most eszembejutott reggel. Az óvoda. Nem vagyok híve a gyerekek lepasszolásának, amíg itthon vagyok. De Sára tavaly egész nyáron az ovi után sápítozott, hát beiratkoztunk, Samuval is persze, mert ő meg odavan a társaságért. Samut nem vették fel, mivel itthon vagyok, Sári szeptember óta jár, ebéd után hazahoztam mindig. Aztán elkezdődött a betegséges időszak, ő a hörgőszűkületével minden nyirkos napon fulladt, ilyenkor persze könnyebben elkapott mindenféle keringő vírust, bacit, én meg már nem győztem pénzzel a patikát. Ezért sokszor tovább tartottam itthon, mint a doktornő javasolta, amiért az oviban azt hallgattam, mennyire le van maradva Sári a kortársaitól. Egy darabig legyintettem, nem foglalkoztam vele, annyira nem érdekel, mi a követelmény a nagy könyv szerint, már megtanultam, minden gyereknek saját ritmusa van.
Aztán az is dühített, hogy a mínusz tíz fokban kint ácsingóznak a gyerekek, Sári tutira nem fog mozogni, ismerem, hát persze, hogy megint beteg lesz. Megint nem vittem, mert ahányszor elkezdtünk járni, újra a doktornőnél kötöttünk ki. Sári amúgyis picike, vékonyka, elegem volt már.
És ráadásul folyamatosan a szöveg, milyen baba, miket nem tud, mennyire önállótlan...
Aztán egyszercsak telefon, hogy ideje volna jönnünk, mert az óvónő már leadja a jegyzőnek, hogy nem járunk és nagy baj lesz...! Sára januárban betöltötte az öt évet, már kötelező járni!
Ó, hát akkor menjünk... Sári szerencsére nagyon örül, élvezi, bár igazából nem mesél sokat róla, el nem tudom képzelni, mi tetszik neki benne.
Aztán megint a szöveg: mennyit hiányzott, hogy el van maradva, legyek szíves otthon megtanítani számolni! Ez betette a kiskaput: mi a frászért kötelező idehordanom, ha közben én tanítsam otthon?! Persze nem mondtam semmit... kedvesen mosolyogtam és bólogattam. Gondoltam, pukkadjanak meg, majd megtanul számolni, ha érdekli, arról bezzeg nem beszél, milyen gyönyörűen és fantáziadúsan rajzol. Közben persze a szülők szívéből is sikerült kilopnom magam, mivel rendszeresen beszélgetek a cigányasszonyokkal, megsimogatom a drága kis fekete buksikat, odavagyok a kis rosszcsontokért és csodálom az anyukák összetartását és mindent...
Tavasszal beirattam Samut, végre felvették, mert figyelembevették, hogy nem beszél, kell neki a közösség. Arra is gondoltam, hogy majd akkor szeptembertől mindketten bentalszanak, hogy tudjak varrni rendesen.
Egyik reggel az óvónő azt mondta, látva Sári passzivitását a közös tornázásban, nagyon messze vagyunk még az iskolaérettségtől...
????????????? MOST VOLT ÖT ÉVES!!!!!!!! MI VAN?! Persze megint kedves és bájos maradtam, és jól beijesztettem azzal, hogy a Hanna is ilyen volt, nagyon sokáig nem illeszkedett az ovis élethez, a Samu is lám, milyen pici és nem is beszél... Jakab a mai napig nem bírja a tornaórát, a családban SENKI nem érti a matekot és szöveges feladatokat... szóval mi ilyenek vagyunk. Szemmel láthatólag elkezdett aggódni, mi lesz jövőre a Sárival, meg hát ővele.... Nem értettem igazán, mit akar, már az iskolaérettségre készülnek kisközépsőben??? Aztán megnyugtattam, hogy Hanna egy nyár alatt akkorát nőtt és annyit változott, hogy én se akartam elhinni, biztos így lesz Sárival is.
Ezután egy anyuka elmesélte, hogy amikor az ő lánya járt ehhez a nőhöz, be akarták dugni az iskolába, holott tudta, hogy a kislány még nem érett rá. Az óvónő csak erősködött, anyuka meg titokban megcsináltatta az iskolaérettségi vizsgálatot, és amikor megint harcra került a sor, megmutatta az óvónőnek, hogy tényleg nem érett még a gyerek, és ráadásul joga is van még visszatartani őt egy évet.
Nem értem, miért kell erőltetni, ha nem megy valami?! Miért kellene Sárinak kistudósnak lenni, ha ő egy művész?
Hát az évzárón látottak megerősítettek abban, hogy a lehető legkevesebb időt fogjuk az oviban tölteni... egyikük sem fog bentaludni(amúgyis leszoktak róla). Ez az ovi olyan, mint egy hadsereg. Két kislány is sírva adta elő a versét, a náci kinézetű dadus olyan durván törölte meg az arcukat, hogy ha a Sárihoz nyúlt volna így, ott helyben megfogom a gyereket és kiviszem. Egyik kislány sárga virágként nem ingatta a fejét, hát odament és megtekerte a kis fejecskét. A szekrényméretű lánya beült középre egy kamerával és eltakarta a kilátást a szülők fele elől, mondván, a csoport videósának ott a helye. Egyetlen mosolyt se láttam a nő arcán, ha ez arcnak nevezhető egyáltalán...inkább pofa. El se tudom képzelni, hogy törli ki a popóját egy gyereknek... a régi oviban a dadusunk egyszer könyékig belemászott a wc-be, mert a Hanna beleejtett egy dínót... Ez a nő mit csinálhatott múltkor a Sárival, mikor bepipilt a nagy játékban???
Az óvónő csak mosolygott, riszált, pátosszal beszélt, férjem azt mondta, a hideg rázza tőle, annyira kétszínű...
Döbbenten mentünk haza, és azon tanakodtunk, mit szeret annyira Sári az oviban? Még jó is, hogy ő nem érzi azt, amit mi, nem érzi az óvónő elégedetlenségét vele szemben... és talán nem érzi a dadus durvaságát.
Szóval ilyen helyekre kell nekünk beadnunk a gyerekeinket. Samu másik csoportba fog járni, az az óvónő egy tündér, mellesleg a Sári a kedvence, pedig nem az ő gyereke. De biztos, hogy inkább hazahordom őket szeptembertől is, elég egy délelőttnyi idő ilyen kaszárnyában.
Másik oviba nem tudom elhordani őket, messze van, pedig ahova a nagyok jártak, olyan volt, mint egy család. Ez van. Lehet, hogy mégis elküldöm Sárit hatévesen iskolába...?
Addig még történhet sokminden, nem idegeskedek rajta, csak jólesett leírni...

2009. május 28., csütörtök

Megcsappanó önbecsülés

Le kell, hogy szögezzem az elején, hogy nagyon szeretem a férjemet, és nem csak kimondottan miatta nyavalygok, igazából sok apróság gyűlik időnként össze bennem. Gondolkodtam, leírjam-e, mert sokszor a morgás után elszáll (egy időre) a kétségbeesésem, haragom... Aztán úgy döntöttem, persze, hisz ezért van ez a blog, és úgysem mondom ki azoknak, akiknek kellene (öreg hiba), vagy ha kimondom, még ők sértődnek meg, szóval ide leírom.
Tegnap Ábellel mindketten nagyon nyomottak voltunk az esős idő miatt. Aludt délelőtt egy-másfél órát, mivel pocsék volt az idő, nem vittem le ebéd után (gondoltam, majd estefelé), ezért délután is bealudt (egyre ritkább), fél 4 körül. Annyira elnyomta ez a levegő, hogy 6-kor ébredt. Bár nem szeretem, mikor ilyen későn kel délután, mert tudom, akkor nagyon későn alszik el este, nem ébresztettem fel. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel. Nekem is rosszul esik, ha felkeltenek. Nem akartam zargatni. Egyébként is alvás közben nőnek a gyerekek, nem akarnám, hogy törpe maradjon...
Szóval, így is lett, későn kelt, későn lett álmos este. Már 10 óra is elmúlt, Zsolti befordult aludni, Ábel meg körülöttem mászkált, nem kellett neki a cumi, nem akart az ölemben sem elmaradni, óbégatott, én ideges lettem, nem tagadom, morogtam, hogy aludj már, már bánom, hogy hagytalak délután aludni, ez nem igaz... stb. Erre Zsolti beszólt: Remélem, ebből tanultál!
Mondom: Tessék? Ez a kioktatás annyira rosszul esett. Ő felrázná a gyerekét az alvásból? Az egészet azért fújom fel, mert most gyűlt össze bennem, hogy az emberek, igen, beleértve a családot is, mindig csak a negatív mozzanatokat veszik észre. Mint tanító néni alapból a pozitív megerősítés híve vagyok, bár közlöm a gyerekkel a hibáit, folyton a pozitívumaival erősítem lélekben. Ez attól, hogy felnőtt vagyok, nekem is jól esne. Annyira úgy érzem, hogy mióta Ábel megvan, már senki nem figyel rám eléggé. Abszolút természetes, hogy Ábel a világ közepe, mióta megvan, de az anyjának is jól esne néha a lelki támogatás (most elkezdtem bőgni). :(
Ha varrok valamit, már észre sem veszi senki a lakásban (csak ha esetleg Ábelen van - bár a legtöbb dolgot ajándékba készítem, itthon lassan nincs is a kezem munkájából). Mindig csak ezeket hallom: nem itatod eleget, miért a konzerv bébiételt adod, ekkor vidd le, ha úgy teszek, akkor máskor vidd le, így fésüld a haját, miért nem ekkor fürdeted, sótlan a leves, száraz a hús, csomós a krumplipüré, úgy szét van pakolva az anyag.... Sose hallom, hogy ma jól nézel ki, szépet hímeztél, micsoda remek ötlet ez vagy az a munkád, szépen neveled Ábelt, mennyit fáradsz körülötte, milyen ízletes ez az étel, köszönöm az ebédet...
Ezek apróságoknak tűnnek, de hónapok alatt nagyon bántanak. Mindenben ügyetlennek érzem magam (most itt nem az alkotásra gondolok). Most rossz passzban vagyok (lehet, hogy meg fog jönni...)
A családom egyik része a családi összetartást hajtogatja, meg hogy én egyszer olyan bunkó voltam velük, mert alig szóltam hozzájuk, mikor feljöttek (ők távol élnek, egyébként akkor halt meg papám). Lehet, hogy hiba volt, hogy nem közöltem velük, de ez van. Egyébként én is szóvá tehetném, hogy amikor hazajönnek, akkor minden barátjukhoz eljutnak, a családhoz akkor, ha épp belefér az idejükbe. Ilyenkor nem a család az első? Mindig estére esnek be (persze egy-másfél órával előbbi időpontot mondanak), amikor Ábelt már fürdetnék, altatnánk. Szerintem ez is bunkóság.
A család másik része a hangulatomat teszi szóvá, mintha másnak nem lenne rossz napja. Ha lenémítom Ábel alvása idején a telefont, és leteszem a kaputelefont, akkor azzal jönnek, hogy engem már el sem lehet érni, meg hogy én letagadom, hogy otthon vagyok, nem engedem be őket...??? Meg még sorolhatnám. Magába senki nem fordul, vele minden oké-e.
Ezért szeretem a blogot, mert itt (remélem nem csak álságból) sok kedves szót kapok, pozitív visszajelzéseket, nemcsak a munkáimra, hanem saját magammal kapcsolatban is.
Sajnos, pont azok nem olvassák a soraimat, akiknek igazából el kellene szemtől szembe mondanom...
Gyáva is vagyok.
Ha mégis idetévednének, akkor lebuktam, és lesznek nagy vérig sértődések, mert bizony magukra ismernének.
Egyébként Zs most jött haza (temetésre megy) és megpuszilgatott, átölelt. Persze, megint megbocsátottam.
És ilyenkor mindig az jut eszembe, nemcsak mártírkodom-e. A Szeretetkönyvben van, hogy az ember sokszor a rossz tulajdonságait maga vetíti ki és azt kapja vissza másoktól, hogy így van-e velem is, nem tudom.
Nem az igazi így leírva, sokkal jobban el tudnám mondani szóban nektek, mit is érzek mostanság, de nincs rá lehetőség...

2009. május 27., szerda

Na mégegy öregasszony

Tudom, most olyasmit fogok írni, ami miatt nem szokás nyavalyogni, de egy-két éve kínzóvá vált ez a problémám. A szememről van szó. 16 éves korom óta van szemüvegem, mert akkor derült ki, hogy rejtett kancsalságom miatt korrekcióra szorul a látásom. Viszont én erőlködés nélkül mindent láttam, és nem fogadtam meg az orvos tanácsát, miszerint ajánlatos folyamatosan viselnem a szemüvegemet. Sőt hosszú éveken át egyáltalán nem is tudtam hol van.
Kb. két évvel ezelőtt kezdtem érezni, hogy esténként hunyorognom kell, hogy be tudjam fűzni a cérnát a tűbe, de ezt sem éreztem elviselhetetlennek. De Pálom ragaszkodott a szemvizsgálathoz. Belementem, mert az nem került semmibe, csak egy kis időm ment rá. De az addig feles dioptria helyett 1,5-öt írt fel az orvos. De erre is csak azt mondtam, hogy hülye, és kész. De elkészült az új szemcsi, és akkor lepődtem meg igazán, amikor feltettem. Te jó isten, eddig nem is láttam!!! Valami elképesztő volt az érzés. Na attól kezdve természetesen használtam a segédeszközt, de persze nem állandóan, mert egyszerűen képtelen voltam hordani. Autót vezetni, járni-kelni olyan volt, mintha szakadékba mentem volna. Varrásnál viszont sokat segített, hogy úgy mondjam varrni csak az ő segítségével tudtam. Egészen idén márciusig. Addigra már megint égető szükségét éreztem egy szemvizsgálatnak. Nem véletlenül, mert immáron 2 dioptriát írtak fel számomra. És persze kikötötték, hogy folyamatosan kell használnom!!! Na ezért kértem kontaktlencsét. A szemüvegben borzasztó járkálni. Kizárólag azt látom élesen, amire merőlegesen nézek, oldalról eltorzulnak a dolgok. Lencsével minden más. Még én magam is a tükörben. Na az volt ám a siralmas tapasztalás... Minden ránc, bőrhiba, ragya élesen és jól látható. Most fedeztem fel pl. a bébiplüss valódi textúráját is. :) És valójában korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy én valaha valamit beletegyek a saját szemembe, de a szükség rávitt. De sajnos úgy néz ki, hogy nem bírja a szemem a lencsét. Pedig mostanra úgy érzem, hogy lencse nélkül félember vagyok, viszont folyamatosan be van gyulladva a szemem. Van ugyan egy divatos, csinos, és méregdrága szemüvegem, amit azért vettünk, hogy ha esetleg begyullad a szemem, akkor is tudjak dolgozni, de ez meg annyira kényelmetlen, mint a frász. Na jó, kb. 2 óra használat után, de akkor már az orrnyergem egy nagy árok. Annyira tanácstalan vagyok. Sajnos a kerettl biztos nem lehet gond, mert a boltban, amikor kiválasztottam éppen amiatt esett rá a választás, mert hihetetlenül jól illeszkedett, és kényelmes volt. De sajnos a lencse mivel cilinderes, ezért vastag és nehéz, hiába könnyített műanyag... Soha nem gondoltam volna, hogy nekem valaha probléma lesz a látásommal. És ahogy öregszem egyre több ilyen hülye probléma jön majd, ami nem életveszélyes, de nyűűűűűg.

20 dkg eper

Jöttem hazafelé a melóból és megláttam az epret a zöldségesnél. Végre kicsivel ezer alatt van kilója, de még így is horror árban van, hogy csinálok így eperlekvárt idén?
Egyszemélyes háztartsát vezetek (kacaghatunk hangosan azon hogy "vezetek" :)) és gyümölcs általában csak délelőtt játszik, de mondom most azért legyen 20 dkg eper.

Kérem is, a bácsi szedi, csak szedi, átsuhant a gondolat hogy nem lesz e kicsit sok az, dehát végülis neki a szakmája ez, ki vagyok én hogy beleszóljak, nemde? :-)
Aztán megszólal:
-40 dkg. - és közben úgy néz rám, mintha nem is ő, hanem láthatatlan kis manók apró kezecskéi pakolták volna tele azt a zacskót, hát higgyem el ő igazán nem tehet semmiről.

Namost, ezelőtt pár évvel még én is azok taáborát gazdagítottam, akik nem szóltak az étteremben ha hajszál volt a levesben, hanem szépen csöndben maradtak, kerülvén a konflktust, de az idők változnak, azóta már kiállok magamért, nem mondom hogy mindig ez a könnyebb út, de sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és végülis ez számít, nem? :)

Szóval elővettem a legangyalibb mosolyom és közöltem:
- De én csak 20-at szeretnék.

A bácsi, nagy dirrel-durral kiszedegette az epret, szinte belecsapta a kezembe a visszajárót, és úgy nézett rám, mintha valami abszolút jóvátehetetlent követtem volna el a Zölségesek Nagy Istensége ellen :)

Félre ne értsetek, nem vagyok egy szőrszálhasogatós alkat, valószínűleg nem szólok 25, de 30 dkg-nál, se de könyörgöm a duplája??? A bácsi vajon mit szólna ha akarna egy kis kóstolót a méregdrága serrano sonkából (ami amúgy nyami:) és a dupláját akarnák megvetettni vele?

Nem lettem igazán ideges, se bosszús, igazából nem sok választott el attól hogy hangosan kacagjak :)

2009. május 26., kedd

Megtörtént

Ha azt mondom szörnyű napom volt, akkor nem mondtam el mindent. Reggel elindultunk az aprónéppel az oviba, de a szívem majd megszakadt, mert duzzogott a drágám, és nehéz így otthagyni. De Jutka néni megszeretgette, és amúgy meg most muszáj volt rábízni...
Utána virágot vettem, meg koszorú alapot... kötöttem egy görög-koszorút, gyönyörű rózsát kötöttem bele... Senkinek nem kívánom az érzést... A temetésen rengetegen voltak... Dél körül értünk haza, és én megpróbáltam úgy tenni, mint akinek sikerült felülemelkedni a dolgokon. Leültem, hogy az aktuális terveimet kivitelezzem, de eszembe jutott, hogy a koszorúkötés romjait nem takarítottam el, mert sietnünk kellett... Azért megpróbáltam nem gondolni arra, hogy mi történt délelőtt... Nem sikerült. Leültem a gép elé, olvasgattam a bejegyzéseket, próbáltam írogatni én is, hátha sikerül gondolatokat terelgetni... Varrogattam, bontogattam, sétáltunk, megnéztük a nagyfiú edzését, picurkám biciklizett körülöttünk, és sikerült jó nagyot zuhannia. Ő túlélte, de le akart feküdni, ez nem jelent jót...
Most itthon vagyunk, megpróbáltam dolgozni, de annyira fájt a szemem, hogy ki kellett vennem a kontaktlencsémet, a szemüveg meg rommá törte az orrnyergemet. Normális esetben az utóbbi nem zavarna, de ma igen. Fáj a fejem is, valószínűleg túl sok folyadékot veszítettem.

Drága kincsem magához tért, idejött hozzám, és elmesélte, hogy miért esett el a bringával. Most már cserfes, mint régen. Legalább ez jó hír.

Hikomaték

Köszönöm szépen a meghívót, sikerült betörnöm az ajtón. :) (Tulajdonképpen amiatt is nyavalyoghatnék, mert eddig nem tudtam belépni... :D) Előfordul, hogy a saját, lidérces blogomon panaszkodok, de ezennel leszoktam róla! :)

Listázok:
-Andor fiamnak mononukleózisa van. Már jobban van, nem lázas, de azért csak beteg. :( Itt dekkolunk a házban napok óta. Nem mehet edzésre se 6-8 hétig, győzöm vigasztalni.
-Elvileg 5 év alattiaknál nem okoz tüneteket a betegség, de a két kicsinek is folyik az orra. :( Mindenki nyűgös, már engem is beleértve...
-Ma reggel 4-kor arra ébredtem, hogy irdatlanul fáj a bokám. Nem új a dolog, 6,5 éve kísért, de ennyire nem szoktam szenvedni vele. Öregasszonynak érzem magam. :(
És a +1, aminek legalább nincs köze az egészségünkhöz: tegnap végre varrtam a férjemnek egy felsőt. Rettentő nagy lett, én meg utálok szétszedni, újravarrni.... áááá

Család

Nem, semmi bajom velük! Pont azt akarom leírni, mennyire rossz nélkülük... 100 km-re lakunk anyukámtól, öcséméktől, még messzebb apu(elváltak), és hiába megyünk havonta-kéthetente, nagyon rossz nélkülük. Most jöttem rá, hogy nem csak magamat fosztom meg tőlük, hanem őket fosztom meg a gyerekeimtől...
Apukám egyfolytában unokázott a hétvégén, öcsémen fürtökben lógtak a gyerekek(nem ártana már neki saját család...), annyit nevettünk! És olyan rossz, hogy ez nem tud rendszeres lenni, mert messzi vagyunk egymástól.
Bébicsősznek se használhatjuk őket... ezeréve nem jutunk el kettesben sehová.
De már soha nem jutunk vissza Budára, ebből a házból nem telne ott egy lyukra se. Maradnak a hosszú hétvégék és utazások...
Ez van, most kinyavalyogtam... mehetek vasalni.

2009. május 25., hétfő

Lagzi - másfél éves gyerekkel :(

Nem lesz ez sem kirobbanó nyavalygás, de mégis ki kell írnom...
A lagzi szuper volt, félre ne értse bárki is, ám voltak mélypontok (már, ami engem illet). Vittük Ábelt, de naggggyon megbántam. Igazából nem is tudtuk volna kire bízni, mert akik szóba jöhettek volna, mind vendégek voltak. Anyósom húzta szegény a rövidebbet, a vacsora után hazajött Ábelt elaltatni, egyúttal magát is.
Nem Ábellel volt gond, a tömeghez, hangzavarhoz, mászkáláshoz képest, ami körülvette, nagyon jól viselte (és tündéri volt a szerkója), viszont:
a menyasszony a közeli családtagokkal (szülők, testvérek) is le akarta fotóztatni magát, ám mi azon izgultunk, hogy Ábel aludjon (és ez pont arra az időre esett).
Az öcsém templomi esküvőjéből semmit sem láttam... :((( Mindenki szépen beült előre, én meg ott ragadtam a templomból folyton kiszaladó, ölemből magát kirugdosó csemetémmel. Tudom, apja is van a gyereknek, de ő fotózott. Az anyukám pedig a vőlegény anyjaként már csak nem jöhetett ki. A templom udvarára persze tűzött a nap. Máskor ezer pesztrája van, most senkinek sem jutott eszébe, hogy a vőlegény testvére is leülne, kivihetné más a gyereket.
Aztán a polgárin anyósom mászkált vele, és itt most bent lehettem, ám itt is csak az ifjú pár háta közepét láttam. Ez abszolút az én rossz helyezkedésem miatt volt.
A cipőm borzalmasan tört.
A vacsoráról el kellett hoznom Ábelt, még jó, hogy az étterem a lakásunk mellett van. A vacsoráról lemaradtam, magamban ettem és így olyan pocsék enni. És nagyon hamar elfáradtam.
Ebben az egész sztoriban nem mást akarok hibáztatni, legfőképpen a gyerekemet nem, mert még kicsi ő az ilyen eseményekhez. Csak ki akartam nyávogni, milyen béna voltam aznap, minden ilyen részlethez elég negatívan álltam, persze ezeket a dolgokat leszámítva nagggyon szuper volt:
tesómék szépek, édesek! A kaja finom. A hangulat remek, sokat táncoltunk.
De a pozitívumoknak nem itt a helye, majd a blogomon...
Most, hogy kiírtam a tüskéket, jöhetnek a jó dolgok. :)

(Tanulság:
Unokahúgom augusztusi esküvőjére/lagzijára nem visszük Ábelt, lesz dadusa. És mivel ez a lagzi is a lakásunk mellett lesz - még jó, hogy ennyi kiadó terem van a mellettünk lévő téren - bármikor hazaugorhatok Csöpeszhez!)

2009. május 24., vasárnap

Első

Életem első blogbejegyzése lesz....kicsit izgulok :)

FércJuditon kívül nem ismer itt senki, úgyhogy egy kis bemutatkozással kezdem:

Anais vagyok, blogfüggő :)) kedvenceim az én- és gasztroblogok, a babásblogok :) és amióta egy nagyon kedves barátnőmről kiderült hogy csoda dolgokat tud varázsolni némi tűvel, cérnával és anyaggal, azóta a varros-kreatívos blogokat is olvasgatom. Rendszeresen keresgélem az álam, varrni én max gombot tudok visszamaniplulálni a helyére, asse mindig sikerül :)

Ma hallottam élőben egy igazi Stradivarit....annyira csodás volt, hogy ma csak egy arról szeretnék panaszkodni hogy miért mindig ilyen rövid a hétvége? és miért repül el mindig úgy ez a két nap mint egy pillanat? :) komolyan szeretném tudni Ti ezt hogy érzékelitek, vajon csak nálam van gond az idővel?

Szóval, köszönöm hogy itt lehetek!
És ez a bejegyzés senkit se vezessen félre, lesznek még itt tőlem komolyabb siralmak is o:)


2009. május 22., péntek

Olyan csalódott vagyok, de ennek egyes egyedül én vagyok az oka. Miért akarok olyat, amit nem tudok? :( Aztán meg sajnálom az időt, amit elfecséreltem. 
Nem varrok többet táskát. Mindig bosszankodom és a végeredmény sem tesz  boldoggá. Nem varrok, legalábbis addig, amíg meg nem tanulom valahonnan. 
Inkább be kellett volna ájulnom az ágyba.
Na ez egy igazi nyavalygós bejegyzés. 

2009. május 19., kedd

ELÉÉÉÉG!

Nem, nincs tűz, hanem elegem van! A varrógépeim lázadnak és nem tudok varrni! És már egyenesen se akarnak, nemhogy cikkcakkban! Az öregebb idáig ment valahogy, de már az se akar... ÉN meg AKAROK! De hogyan??? Komolyan mondom, kézzel fogok nekiállni, mint ősanyáink. Egész napi termésem egy szív körbecakkolása, nem túl szépen. Két bontás után. Utálom a csúnya munkát... És egész nap... röhejes! És csak csavarozok és tekergetek és feszítek és fűzök és bontok és próbavarrok és megint csavarhúzó és újra orsó és elfogy a cérna... és nálam is elfogyott a cérna. Így itt ülök és dühöngök. Mégiscsak ez a helye, nem? Nehogy szegény gépeimet üssem meg. Még a végén itt is hagynak...
Na megyek epret mosni és várom a szolfézsról hazabaktató drágáimat, aztán uzsonnázunk egyet.
De előtte még egyszer:
éokeh 2öe5gzoh1őöpitjbijhqoőkmőopckőhok qpo6 jpinjhpqimpomhpqákáo64n!!!!!!!!!!!!!

2009. május 18., hétfő

Unalom

Meg tudok őrülni, mikor annyi mindent tehetnék, de unatkozásra vagyok ítélve. Tudom, ti ezt talán nem is ismeritek. Recepciós vagyok egy szállodában, ami ebben az időszakban igencsak lappang. Este 11.15-ig még itt kell ülnöm, és már 4 órakor végeztem az összes teendőmmel. Mennyi mindent tudnék most otthon csinálni! Ide nem hozhatok hímezni valót vagy hasonlót. Nem is engedik, na meg kicsit furán mutatna egy 5*-os hotelben. És ez megy nap mint nap. Egy idő után már a neten sem bírok mit megnézni. Most így halkan ordítok egyet: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na ez jól esett :) És most akkor újra átrendezem a prospektusokat.....

Csomagolok

Mégiscsak jó ez a nyavalygó hely, kell ez nekem. Ma délutánig azt hittem, nem. De kell.

Mint anyatársakat kérdezlek, áá, nem is, nem is ismertek... Szóval azt hiszem, el kell gondolkodnom komolyan azon, mennyire látok túl sokat a gyerekeimbe. Már nem először gyűlöl meg minket valaki csupán azért, mert okos, kedves gyerekeim vannak, akikre nem tudnak rosszat mondani... pedig én tudnék.
És látszólagos barátságok alakulnak át versengésbe és aztán gyűlölködésbe és vádaskodásba. Azért látszólagos, mert többszöri próbálkozásra se sikerül rendezni ügyeinket.
Mi a csudát rontok el??? Sose dicsekszem velük, Jakabról pl. egy csomó ismerős nem is tudja a mesemondásait, sokan szólnak, hogy az újságban látták... Most a mi hibánk, hogy ilyen?! Tehetek arról, hogy az ő gyereke még középszerű se? És ezért minket kell vádolni, hogy szegénykének kisebbségi komplexusa lett és próbál bevágódni mindenkinél??? Csak amikor már az én gyerekem sínyli meg, hogy szépen maga köré édesgetett mindenkit és Jakabot meg levegőnek nézik, akkor szóltam.
Nincsenek barátaik a gyerekeimnek. Senki. Biztos, hogy velünk van baj, mi csinálunk valamit rosszul.
De nem fogok azért változtatni a gyerekeimen, hogy másnak megfeleljenek, inkább maradunk együtt, egymásnak. Mint eddig.
Az igazi barátaink és barátaik távol élnek... talán költöznünk kéne?!
Most nem segít az ugrálás, se a rock... csak ez az ének jár a fejemben: "ó, ha szárnyaim lennének, elrepülnék messzire..."
De pl. már azért is utálnak, mert göndör hajuk van a lányaimnak. Vágjam le? Vasaljam ki? Kopasszam meg őket???
Ez már sok...
Sokk.
Az egészben az a vicc, hogy ha a második kerületben laknánk Budán, mi lennénk a középszerű prolik...:) De itt...

2009. május 17., vasárnap

Barátnőm emlékére

Tudtok mondani borzasztóbbat annál, amikor egy férj a könnyeivel küszködik, és azt mondja, hogy "képtelen vagyok bemenni Hozzá a kórházba, azt akarom, hogy meghaljon, mert nem tudom nézni, ahogy szenved!" Hátborzongató, és szívszorító.
Egy évvel ezelőtt apró folt az ultrahangképen, tanácstalan orvoskezek széttárva, történés szinte nulla. Fél év múlva irtóztató fájdalmak, és továbbra is széttárt karok. Idén februárban műtét, remélve, hogy jobb lesz, de már késő volt...
Szombaton este elment, két gyereket, és egy 16 éve hűséges, odaadó társat hagyva maga után.
36 éves volt, feleség, anya, gyermek, testvér, és barát.

2009. május 16., szombat

Ugráld ki magadból

Én, ha ideges, vagy feszült vagyok, morgás helyett van, hogy kitáncolom magamból a dühöt (füzet széttépésre is volt már példa, de csak egyszer, nagyon régen). Beteszek egy jó ütős rockzenét, vagy valami kedvencet (amit hangosan érdemes hallgatni!!!) és ugrálok (lehet, hogy ciki 30 évesen, de nálam működik...). Általában ezt akkor teszem, mikor egyedül vagyok (vagyis tettem régen, most a gyereknek bohóckodom, vagy vele együtt rázzuk :D), hogy azért ne nézzen a család teljesen elmeháborodottnak. ;)

Cím nélkül

Címet adni nem az erősségem...

Kezdem azzal, hogy elegem van a Kata névre sem hallgató tacsinkból, miért nem tud civilizálódni és levetni mindenféle kotorékeb-ösztönt?! Nagy nehezen magocskákat ültettem az örökös varrás-házimunka-körforgásban, meg ástam meg palántáztam, és amikor már kezdene látszatja lenni, kitúr mindent! Persze zenelelkű férjemtől hiába várok egy kis kerítést... talán hangjegyekből kéne... vagy gitárhúrból...mindegy, neki kell állnom valaminek, ha akarunk még retket enni...(csak halkan súgom, h én se vagyok normális, valahol régen olvastam, hogy a lengyelek a farkasok ellen kb. 15 cm magasan kifeszített piros zsineggel védekeznek, és azt gondoltam, ez is elég lesz)

A boltos sztorin annyira kiakadtam, hogy majdnem sírtam. Egy ismerősöm, aki az a fajta, aki soha nem dolgozik és mindig van pénze és még ki is harcol magának mindent, állandóan reklamál a boltokban, meg feljelent, meg főnökséggel telefonoz. Ennek eredményeképp rengeteg cuccot ajándékba kap(most anyukák dühöngjetek:pl. raklapnyi ciniminizt!!!), és mindenhol rettegnek tőle. Hozzá kell tennem, egy helyes, fekete hajú, dumás 26 éves fiatalember, 2 örökölt és egy saját lánykával. De akkor sem értem: a helyi Profiban olyan balhét csinált, hogy a tizenéve vezetőnéni, aki szinte nagyanyánk a boltban, el lett bocsátva(nyugdíjig tán tíz éve van...) és sokan le lettek váltva!!! Ebben a gazdasági helyzetben, amikor mindenki örül, ha munkája van, ő nem dolgozik, mert nem képes kijönni senkivel meg sohase jó neki semmi, és akkor még másokat is piszkál meg munkanélkülivé tesz?!
Fúúúúj! Nem fogok vele szóbaállni és ki fogom osztani, hamár a mamája nem tanította meg a rendes viselkedésre!

Jó, ez nem éppen az én privát ügyem, de feldühít! És dühöngök!

Azért jakabnak igaza van: amikor meséltem neki, hogy dühöngeni fogunk, azt mondta, hogy olvasva a mások nyavalyáit, magunkat is fel fogjuk húzni... bár lehet, hogy mégse, mert a nők azért alapvetően olyanok, hogy kihisztizik magukat és aztán jön a napsütés, nem? Legalábbis én igen.
Hát most napsütéses kedvvel megyek takarítani...

2009. május 15., péntek

eladók,boltok,élmények

Ma családostul vonultunk fel, hogy elbúcsúzzunk Pulcsi nyúltól, mert elköltözött és a találka az új gazdákkal az egyik kedvenc cukrászdánknál volt. Gondoltuk, ha már ott vagyunk, akkor bekapunk valamit. Hát egy falat sem esett jól, mert olyan undokak voltak, amilyet még nem tapasztaltam. Amikor a gyerekeknek egy pohár csapvizet kértem, már ránk sem nézett a hölgy. Szívószálat már nem mertem kérni... Még jó, hogy mindig van nálam. Ezek után nem szóltam Ambrusnak, hogy ne nyalja a kínáló pult üvegét. :)) Szóval én csak azt nem értem, hogyha ebből élnek, akkor hogy engedhetik meg ezt a viselkedést?? Úgy általában nem értem, hogyha egy boltba bemegyek, akkor ott miért nem segítenek. Persze tisztelet a kivételnek és vannak kedvenc boltjaim, ahova az eladók miatt elzarándokolok, de általában rém undokak. Régebben azt játszottuk, hogy a környékbeli undok kiszolgálókat, eladókat, stb. ki tudja előbb megnevettetni, de legalább megmosolyogtatni és ha sikerült akkor nagy volt az öröm, de ez azért vicc.
Én nagyon kezdő vagyok és ha bemegyek egy "varrós" boltba nem mindig tudom a szakszavakat, hogy mit kell kérni, mit is szeretnék és hihetetlen milyen lekezelően bánnak az emberrel. Nem akarom rossz hírét kelteni, de a mindenki által emlegetett Meseboltból már többször úgy jöttem ki, hogy majd felrobbantam. Mintha kioktatáson vettem volna részt. És nagyon el kellene szégyelnem magam, mert nem tudom, hogy mit akarok, nem tudom, hogy mi az igazán jó és egyáltalán nem vásárolok egy vagyonért, pedig azért lehet igazán jó alapanyagot venni. na mondjuk a kerek történethez hozzá tartozik, hogy a régi játékot felelevenítve legutóbb már olyan kedélyesen cseverésztem az egyik addig undok eladóval, hogy alig tudtam kimenni a boltból, de azért fültanúja voltam, ahogy egy másik delikvenst döngöltek a földbe, mert nem tudta, hogy mi a kersztszemes és a goblein anyag között a különbség. "Előbb találja ki mit akar." Hát egy perc múlva már ő sem volt az üzletben... Szóval egyszerűen nem értem, nekem meg nincs energiám minden alkalommal kiharcolni, hogy velem kedvesek legyenek, mert szerintem ez lenne az alap.

Szőnyegmizéria

Én komolyan azt hittem, hogy csak olvasó leszek...
Most kicsit belassultam, kába vagyok. Az történt ugyanis, hogy egy óvatlan pillanatban elővett alkoholos filc úgy döntött, hogy az isten tudja mióta a kupakjában gyűjtögetett vérvörös tintának a szőnyegünkön van a helye.A dolog pikantériája az, hogy a szőnyeg több színű, keskenyebb szélesebb hullámokból álló mintát visel. A hullámok színei sötétbarna, karamell, kekis drapp, fáradt tüdő, és terrakotta, a hullámok között is drappos, de van benne tört fehér is. Na erre a tört fehér hullámra kívánkozott 5 ujjbegynyi cseppecske a tollból....
Semmi nem hozza ki... nitro hígítóval próbálkoztunk... szétmaszatolódott... jött... jövögetett... Kint van. Viszont a lakásban áll a hígító szaga...

Kezdem a sort

Bár nem olyan mélyreszántó az első bejegyzett nyavalygás, valakinek el kell kezdenie.
Most épp azon dühöngök itthon, hogy bedöglött a fényképezőgép. Blogom lételeme (persze a szöveg mellett)! Most hogyan fotózom le félkész (:S) munkáimat és az én Ábelem belevaló pillanatait? És az esküvőn hogyan fotózunk majd? És mikor lesz újra működőképes a gép?
És ami a legbosszantóbb, hogy ha egy technikai dolog itthon elromlik, főleg az én kezemben, akkor folyton magamat hibáztatom, hátha én rontottam el, pedig semmi rosszat nem csináltam! Becs szó!
Ami még bosszantóbb, hogy ha tényleg nem én csináltam, akkor is sokszor rám kenik!
Tudom, pici dühöngés...
Lesz majd nagyobb is...
Azért, hogy álljon itt egy kis pozitívum is: Ábel megette a kelkáposztafőzeléket!