2009. május 17., vasárnap

Barátnőm emlékére

Tudtok mondani borzasztóbbat annál, amikor egy férj a könnyeivel küszködik, és azt mondja, hogy "képtelen vagyok bemenni Hozzá a kórházba, azt akarom, hogy meghaljon, mert nem tudom nézni, ahogy szenved!" Hátborzongató, és szívszorító.
Egy évvel ezelőtt apró folt az ultrahangképen, tanácstalan orvoskezek széttárva, történés szinte nulla. Fél év múlva irtóztató fájdalmak, és továbbra is széttárt karok. Idén februárban műtét, remélve, hogy jobb lesz, de már késő volt...
Szombaton este elment, két gyereket, és egy 16 éve hűséges, odaadó társat hagyva maga után.
36 éves volt, feleség, anya, gyermek, testvér, és barát.

7 megjegyzés:

kiseri írta...

Nem is tudok mit mondani... Ilyenkor rossz, hogy távol vagytok... mert ilyenkor egy ölelés kéne...
Isten adjon erőt a családjának!

Lidércke írta...

Nagyon sajnálom. :'( Ilyenkor nincs vígasz, csak erőt kívánhatok nekik, nektek én is.

Barbi írta...

Tényleg nincs más szó: szívszorító.
Az pedig még szívszorítóbb, hogy ilyen fiatal volt, és egyre több ilyen fiatalról hallani. Sajnálom. A fájdalom idővel enyhül, de soha nem szűnik meg.

Fércművek írta...

Ennél nincs rosszabb. Rettegek az ilyen hírektől. Még akkor is, ha számomra ismeretlenekről van szó. És ismeretlenül is megsiratom őket.

juditsd írta...

Fogadd oszinte reszvetem!
Par honapja veszitettem el a hasonlo koru baratnomet, ket kicsi fiut hagyott o is maga utan.
Nagyon sajnalom,sok erot kivanok neked es csaladjanak!

Csigi írta...

Nagyon sajnálom, nem is tudom, hogy mit mondjak. Szörnyű

szarvasmici írta...

Köszönöm amiket írtatok, tudom, hogy nehéz bármit is mondani, mert ezt nem lehet megfogalmazni szépen, talán sehogy sem. De köszönöm, hogy vigasztalni próbáltatok. Tudtuk, hogy be fog következni ez a dolog, mégis reménykedtünk, hogy hátha, és voltak jelek, amik megerősítették a reményünket...
Nem tudom, hogy mikor fogok majd úgy emlékezni, hogy nevetni tudok az emlékeken, most még csak fáj, hogy már nem hallom a hangját, hogy nem néz rám azzal a szúrós szemével, hogy nem röhögünk nagyokat, hogy nem szurkál a vicceivel... És azon merengek, hogy a hét éves kislánya hogyan fogja ezt feldolgozni... jaj, és nagyon sokan vannak még, akiknek ez borzalmas lesz...