2009. május 26., kedd

Család

Nem, semmi bajom velük! Pont azt akarom leírni, mennyire rossz nélkülük... 100 km-re lakunk anyukámtól, öcséméktől, még messzebb apu(elváltak), és hiába megyünk havonta-kéthetente, nagyon rossz nélkülük. Most jöttem rá, hogy nem csak magamat fosztom meg tőlük, hanem őket fosztom meg a gyerekeimtől...
Apukám egyfolytában unokázott a hétvégén, öcsémen fürtökben lógtak a gyerekek(nem ártana már neki saját család...), annyit nevettünk! És olyan rossz, hogy ez nem tud rendszeres lenni, mert messzi vagyunk egymástól.
Bébicsősznek se használhatjuk őket... ezeréve nem jutunk el kettesben sehová.
De már soha nem jutunk vissza Budára, ebből a házból nem telne ott egy lyukra se. Maradnak a hosszú hétvégék és utazások...
Ez van, most kinyavalyogtam... mehetek vasalni.

2 megjegyzés:

Barbi írta...

Sajnálom, teljesen megértelek, bár én a másik helyzetben vagyok, nekünk mindenki egy környéken, közel egymáshoz lakik, öcsémék minden hétvégén feljönnek, hét közben is, ha úgy adódik. Nekem is nagyon hiányoznának, ha nem lennének itt. De, ha nem megoldható, el kell fogadni, és örülni a kevés együtt töltött percnek.

Fércművek írta...

Ha nem bánod, most nem éreznék veled együtt, mert még frissen él bennem a hétvégi családi ünnepség és nálunk legtöbbször csak a probléma van. Persze nem nyíltan és nekem meg ebből van elegem. Az úgy teszünk mintha, pedig nem... :(
De azért pontosan tudom, hogy miról írsz. :)