2009. május 26., kedd

Megtörtént

Ha azt mondom szörnyű napom volt, akkor nem mondtam el mindent. Reggel elindultunk az aprónéppel az oviba, de a szívem majd megszakadt, mert duzzogott a drágám, és nehéz így otthagyni. De Jutka néni megszeretgette, és amúgy meg most muszáj volt rábízni...
Utána virágot vettem, meg koszorú alapot... kötöttem egy görög-koszorút, gyönyörű rózsát kötöttem bele... Senkinek nem kívánom az érzést... A temetésen rengetegen voltak... Dél körül értünk haza, és én megpróbáltam úgy tenni, mint akinek sikerült felülemelkedni a dolgokon. Leültem, hogy az aktuális terveimet kivitelezzem, de eszembe jutott, hogy a koszorúkötés romjait nem takarítottam el, mert sietnünk kellett... Azért megpróbáltam nem gondolni arra, hogy mi történt délelőtt... Nem sikerült. Leültem a gép elé, olvasgattam a bejegyzéseket, próbáltam írogatni én is, hátha sikerül gondolatokat terelgetni... Varrogattam, bontogattam, sétáltunk, megnéztük a nagyfiú edzését, picurkám biciklizett körülöttünk, és sikerült jó nagyot zuhannia. Ő túlélte, de le akart feküdni, ez nem jelent jót...
Most itthon vagyunk, megpróbáltam dolgozni, de annyira fájt a szemem, hogy ki kellett vennem a kontaktlencsémet, a szemüveg meg rommá törte az orrnyergemet. Normális esetben az utóbbi nem zavarna, de ma igen. Fáj a fejem is, valószínűleg túl sok folyadékot veszítettem.

Drága kincsem magához tért, idejött hozzám, és elmesélte, hogy miért esett el a bringával. Most már cserfes, mint régen. Legalább ez jó hír.

2 megjegyzés:

Fércművek írta...

Engem még akkor is megvisel egy ilyen nap, ha nem közeli ismerősről, családtagról van szó. Hál'Istennek nem sokban volt részem, de mindegyiknél emlékszem az utána érzett úrre. És ez az idézet jut eszembe mindig: - nem tudom kitől - "Két szóval elmondhatom, amit az életről megtanultam: megy tovább." És ez nagyon fájdalmas és nagyon szép is egyben. Ha értitek mire gondolok...

Barbi írta...

Hát, gyakorlatilag túl vagytok rajta, lelkileg sosem... :( Majd lesz könnyebb is, tudod.