2009. június 12., péntek

Javaslatot kérek szépen!

Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek! Mindjárt bele is vágok abba a témába, ami hosszú ideje foglalkoztat. Tudtok e tanácsot adni, hogy parancsoljak magamnak "megálljt"! Itt a kézimunkára értem a kérdést. Miért van az, hogy mihelyst meglátok valami klassz dolgot, azt nekem azonnal ki kell próbálni? És így persze csak nő a megkezdett munkáim száma. Az én kis dolgaim zömmel kötéssel, kisebb részt horgolással készülnek, és nem kis darabok, tehát elég sok munkaóra eltelik, míg elkészül egy-egy alkotás. Pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy itthon dolgozom a háziasszonykodás mellett, két nagylányom van, viszonylag sok időt tudok szánni a hobbimra. Hogyan tudnék leszokni erről a káros szenvedélyemről? Bizonyára az akaraterőmmel van a baj. Tudom én, hogy nem mindig sikerül parancsolni magamnak, talán csupán akkor, ha valami nagyon muszáj. Pl. a dohányzásról csak akkor mondtam le, amikor a Lánykáimmal voltam várandós. De mihelyst lehetőségem volt, azonnal visszaszoktam. De rendes vagyok, mert a lakókörnyezetünkben nem mérgezem a családomat:o) Vagy a fősuli, amit tavaly, 41 évesen fejeztem be. Nagyon kemény volt, nem volt egy fáklyás menet, de be akartam - elsősorban magamnak - bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Bizonyára a kreatívkodásban egyenlőre nem szab gátat semmi sem, ezért vagyok tudat alatt ilyen merész.
Kíváncsian várom, mit gondoltok erről?

És a végére egy jó hír! Most telefonált Babookám, megvan a véres és rettegett római jog vizsgája!!! Hát, ritkán örültünk ennyire egy kettesnek, de ezt most nagyon jól jött! Hétfőn még egy lagymatagabb demográfia vizsga, és aztán JÖN HAZA!! Hurrá, tele lesz a ház azzal a két szem gyermekemmel. No, de hogy fogok én ezen túl lopva kötögetni?o:)

7 megjegyzés:

Barbi írta...

Hát kedves, erre én is szeretnék javaslatot, mert dettó ugyanezt csinálom, csak hímzés-varrás terén! Van már vagy három tucat megkezdett ez-az-amaz... Egyszer majd elkészülnek, rá se ránts! És látod az igazán fontos dolgokat mindig időben befejezed! ;D

Puszilom Baboot! :)))

nöné írta...

Köszönöm, drága, átadom Neki! Azért jó tudni, hogy nem vagyok egyedül:o)

szarvasmici írta...

Gratula a vizsgához!!!
Jókat kérdeztél szerintem itt ebben a közegben. Szerintem mindannyiunk ugyanezzel a problémával küzd. Illetve közülünk azokon, akik valaha kaptak valamilyen megrendelést, még pluszban ott az a nyomás, hogy jaj, meg kell csinálni a megrendelt dolgot, de úgy izgat az a másik, harmadik, negyedik.... sokadik dolog, amit láttam, vagy megálmodtam, és meg AKAROM(!) csinálni! De mindentől függetlenül én azt mondom ez nem káros szenvedély, ez van, az a lényeg, hogy élvezd amit csinálsz!!! Ennél rosszabb szokásod ne is legyen soha!
Ja! És a 41 évesen elvégzett fősulihoz meg minden elismerésem. Most én is épp ebben a bebizonyítom azért is szakaszban vagyok. Hát, nem 30-40 éveseknek találták ki a tanulást, az tuti. Legalább is nem így, ilyen sok év kihagyás után...

Fércművek írta...

Szerintem addig jó, amíg van mit csinálni. Én speciel listázok - mint mindent :) - egy kötelező mellé egy kis kedvtelés és akkor olyan, mintha egyensúly lenne. Na persze csak ezen a téren, mert az itthoni kötelezőkkel nem haladok. Bár most már volt krízis helyzet emiatt, úgyhogy mint a dedóban leültünk itthon, összeírtuk mi mindent KELL megcsinálni, felosztottuk újra a feladatokat és ha kész van, akkor csinálhatok bármi mást. Így egy kicsit a blogolás és hobbi is meg van általam szigorítva, de jobb a lelkiismeretem. .))

nöné írta...

Lányok, olyan jó Titeket olvasni! Köszönöm a gratulációt mind Leánykám, mind a magam nevében!
Igen, a listázást már Férjuram is gyakran emlegette. Mert sajnos a mérleg néha a hobbi oldalára billen, és az egyéb teendők (kaja, tiszta ruha kivételével) háttérbe szorulnak, mint pl. kert, lakásban lomotolás, nagyobb takarítás stb. Elgondolkodom ezen a listán, ha már többen is mondták, csak van benne valami:o)
Köszönöm a tanácsot!

Viki írta...

Épp most gondolkodtam egy hasonló bejegyzésen :)

Lidércke írta...

Judit, nem vagyunk mi rokonok? :D Egy macimágnessel raktam fel a listámat szem elé kb. 3 hete. Azóta nem sokat sikerült kipipálni, sajnos. :S
Nöné, gratulálok én is a fősulihoz! :) A többi is alakul majd. :)