2009. június 15., hétfő

Nem gondoltam volna, hogy mostanában nekem is temetésre kell mennem. :(
Ígérjétek meg, hogy felkerestek legalább egy régen látott barátot, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásotok, mint nekem. Persze sosem egy emberen múlik a dolgok meg az élet alakulása, de ilyenkor már késő. Annyira sajnálom.

4 megjegyzés:

szarvasmici írta...

Igen, elcsépelt, de igaz: mindig akkor jössz rá, hogy hiányzik, amikor már nincs...
És igazad van, ápolni kell a barátságokat. Sajnálom, hogy ilyen szomorú programot szervezett számodra is a sors...

Lidércke írta...

Sajnálom, hogy így így alakult. :(
Régi barátságok tekintetében nekem nagy elmaradásaim vannak. Miért rohan manapság mindenki? Miért nem érünk rá elmenni egymáshoz? Van, akit másfél éve nem láttam. Egy-egy hívás, sms nem pótolja a személyes találkozást.

Barbi írta...

Sajnálom.

kiseri írta...

Ez nagyon szomorú... annyian mennek el mostanában... Nagyon várom már ezt az időt: "... mint a fának napjai, olyanok lesznek népem napjai, és kezük munkáját teljesen javukra fordítják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem veszedelemre szülnek..."(Ésa 65.) És milyen jó lesz felmelegíteni ezeket a régi barátságokat!