2009. augusztus 18., kedd

Vissza a munkába

Amikor Micitől meghívót kértem, volt egy két nyavajogni valóm, de inkább csak apró cseprő dolgok. Mikor leültem a gép elé inkább nézelődtem a sok szépség között, vagy mintákat kerestem...
Sajnos most nekem is van olyanom amit muszáj kiírnom magamból!

Történt ugyanis, hogy rengeteg rágódás, gondolkodás után elhatároztam, hogy visszamegyek dolgozni. Ezzel még nincs is probléma, sejthető volt, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik, és igazából már hiányoztak is a kollegák, meg sokminden abból a másik életből.

Miának sikerült bölcsit találni(óriási szerencsével), úgyhogy ez is kipipálva.

Amire viszont nem számítottam, az a főnöknőm hozzáállása a dolgokhoz.
Mosolyogva fogadott tegnap, még akkor is mosolygott amikor bejelentettem, hogy szeretnék újra dolgozni. Elmeséltem, hogy sikerült a kislánynak bölcsit találni, méghozzá a munkahelyhez közel, és mivel a bölcsi-ovi nem egész nap működik szeretnék hivatali munkarendben dolgozni. (Eddig minden visszatérő kismaminak megengedték) Na ez már nem tetszett neki, rögtön kiselőadást tartott,hogy ezt őnem fogja tudni megoldani ezért azért, nem ő engedélyezi ugyan (szerencsére), hanem a főigazgató, de ezt ő nem fogja javasolni, így valószínűleg ez a kérésem el lesz utasítva.
Erre én megkérdeztem, hogy akkor mégis mit csináljak...?? Eddig éjjel nappal velem voltak a gyerekek, most hagyjam őket ott.... nem is tudom kinek, mert apa és az egyik nagyi szintén 12 órás műszakban dolgozik.
"Hát Katikám, ez a maga gondja!" és ismét meghallgathattam egy kiselőadást, hogy őneki milyen nehéz megcsinálni ennyi emberrel a beosztást... (amit nem is ő csinál egyébként hanem a főápolók:X) Amikor pedig én próbáltam elmondani, hogy Htelekről 6 kor indulunk, mert akkor nyit az ovi, és ezután még kitérőt kell tennünk a bölcsi felé, és valószínűleg pont beérnék hétre... , akkor csak a vállát vonogatta, hogy ezt nekem kell megoldani...
Igen szerettem volna neki beszólni, hogy a beosztás meg nem az én gondom, de sajnos hivatásos vagyok, ő pedig a felettesem, így nem lett volna okos dolog beszólni:( ...és ebből kifolyólag, hogy hivatásos vagyok, nemolyan egyszerű felmondani.... és nem is szeretnék, mert jól keresek a "civil" kollegáimhoz képest.
(csak zárójelben, és akkor remélem a lelkemis könnyebb lesz. Ez a "kedves" főnökasszony csak annyit mondott, amikor bejelentettem, hogy terhes vagyok-"És ezt mégis, hogy gondolta Katikám???"-)

Elmeséltem már a történteket pár embernek (és most erősen le van rövidítve), de valahogy még mindig ott van a gombóc a torkomban. Apa előtt nem merek sírni, mert volt már ilyen és akkor az illető aki megbántott,3 hétig betegszabin volt-pedig csak telefonon beszéltek!- Fél éjszakán keresztül csak pislogtam, nem tudtam aludni, aztán persze csak sikerült.. de reggel sem lett jobb. Állandóan ezen rágódom...:(


Köszönöm, hogy leírhattam...
Ha esetleg (én még reménykedem) pozitívan záródna a sztori ígérem elnyavajgom...


9 megjegyzés:

Mici írta...

Óh Te szegény. Igazából engem a zárójelbe tett mondat bosszantott föl, de nagyon. De persze vérlázító az is, ahogyan a munkáltatók gondolkodnak a már meglévő gyerekek ügyében. Egyfelől ugye ő nem hajnali kezdéssel dolgozik. Másfelől szépen kényelmesen beviszi a kölkét az elitoviba,ha van egyáltalán neki. Ha "dolga" van, úgy mint kozmetikus, manikűrös, pedikűrös, akkor rábízza egy bébiszitterre a gyerekét, és mosolyogva, lazán ki is tudja fizetni. Persze csak ha van gyereke. És ha van, akkor nyugodtan mondhatja, hogy "én is meg tudom oldani, oldja meg maga is Katikám". Csak hát ugye nem egyenlőek az alapok. Sajnos nem tudsz mást csinálni, csak nyelni nagyokat, ha azt akarod,hogy munkahelyed legyen, és ő ezt használja ki.
Szorítok értetek, hogy megtaláljátok a lehető legjobb megoldást!

vadcic írta...

A gombóc ismerős.
Nekem is vissza kellene menni,pedig csak két éves a gyerek,de anyagilag tönkrementünk ebbe a válságba.
Viszont az én régi munkahelyem messze van(közben költöztünk)és 60ezret fizetne.
Mindezek mellett a 22000 fős,nagyon sok fiatallal városba 20 fő! bölcsihely van.(jövőre nem tudom hova teszi a gyerekét akinek lejár a 2éve).
Szóval vissza kellene menni dolgozni,de ha meghallják,hogy gyerek meg gyes,iszonyat afektálásba kezdenek,mindenfélét kitalálnak.
Magamban megfogalmazódott már hogyha valaki legközelebb beszól a gyerekre,megkérdezem,hogy őt anya szülte vagy így tenyésztették?
Vagy ajánlottak 12órás melót szombat-vasárnapost 70-80E-ért.
A teljes kétségbeesés szélén állok,de tudom sokan vannak ugyanígy.
Borzasztó ebben az országban és a mai világban anyának lenni-sajnos ezt kell mondjam.Egyedül a gyerekem ellensúlyozza ezt az érzésemet és tartja a reményt bennem,hogy mégiscsak jó hogy Ő van!

Csigi írta...

Na többek közt ilyen dolgok miatt nem szültem meg mindig. Nagyon nehez. Kivanom, hogy megoldodjon minel elöbb a problematok!

Lidércke írta...

Nagyon sajnálom. :( Ilyesmit hallok sokaktól, és ez nagyon elkeserítő. Amíg nincs gyereke az embernek, addig azért húzzák a szájukat a munkáltatók, mert "biztos szülni fog", ha meg van, akkor az a baj. És persze, old meg magad a gondokat! Empátia nuku. :(
Értelmes tanácsom nincs, de együtt érzek veled.

kiseri írta...

Én is csak együttérezni és együttsóhajtozni tudok veled... annyira kegyetlenek és "természetes vonzalom nélküliek" és érzéketlenek és mindenfélék az emberek ma! (2Tim 3:1-4)
Én ezért is szültem inkább harmadikat azután, hogy kikészített a hasonló hozzáállás a munkahelyemen két gyerekkel, hajnali ovi meg éjszakás apa nagyszülők nélkül, és elhatároztam, hogy ha lehet, soha többé nem megyek vissza dolgozni semmiféle munkahelyre. Nagyon szeretek itthonlenni, bár pénzünk sosincs... fiam szerint életművészek vagyunk, hát igaz. Egy darabig még itthonlehetek a negyedikkel, de őszinténszólva nincs kedvem ezért következőt szülni 4 év múlva...:)) Most komolyan, mi a megoldás??? Miért nem maradhat otthon egy anya a férje meg pénzt keresne? Miért nem működik ez nálunk? De máshol sem nagyon...
És Csigi, téged is megértelek, ésszel döntve én sem vágnék bele, de a szív... olyan jó, hogy vannak, és szívem szerint még tízet szülnék! De hát...
Azért én lehet, hogy mégiscsak sírnék a férjemnek...:))

hordosv írta...

Huh, hát nem könnyű az tuti. De, egyfelől más dolog a főnöknődnek mondani valamit, meg más az, amit a főigazgatótól írásban kérsz. Indítsd el papíron a kérelmedet, és várd meg, hogy elutasítják-e. Ez nem tuti biztos szerintem.

Kati írta...

:) Köszönöm,mindenkinek az együttérzést!Nagyon sokat jelent ám ez nekem!! És nagyon-nagyon jól esik!

Csigi:ésszel én sem szültem volna, mert néha "utánfutók" nélkül is kaptunk olyan beostást, hogy nem láttuk egymást a párommal! De soha egy percre sem bántam meg,és amint egy kicsit rendbeszedjük magunkat anyagilag remélem hármaska kopogtatni fog nálunk.

vadcic: :( igazából akkor én szerencsésnek mondhatom magam, mert a főnökségen kívül nincs gond a melómmal, jól fizet és szeretem is... és kirúgni sem fognak mert emberhiány van
Szóval így pár nap távlatából kicsit másképp nézek a dolgokra. Eddig egy nagyon kényelmes kis burokban éltem 5 évig, talán azért is akadtam ki ennyire...

Jövő héten küldöm a papírt... aztán majd meglássuk

Fércművek írta...

Remélem a legjobbakat!
Van egy kolleganőm, aki már két éve mindig felhív és figyelmeztet, hogyha visszamegyek, akkor ő elveszíti az állását. Ez is kellemes teher. :(

Larion írta...

Jajjj, ha nő a vezető, jaajj, ha férfi.....
........Egyenlőre én is jól elvagyok itthon, ( igen, miért is nem lehet két gyermekkel is főállású anya akárki, aki ezt szeretné?) nem hiányzik az a fajta felnőttvilág, ahol folyton arra kell az energiáinkat pazarolni, hogy kivédjük a kollégák furkálásait, a főnökök nevetséges és éretlen basáskodásait, ahol megkérdőjeleződik az effajta élet élhetőségének az értelme , s melyből amúgy is szűken mértek ránk... .
Ez a "minőség" itt most ebben az országban lehúz, visszafelé vet, rossz hangulatokat okoz.... Bár lehet tudatos manipuláció ez felénk, hogy ne legyen energiánk fellázadni és összekapaszkodni úgy jó erősen és nem partnerként hagyni, hogy ilyen életeink legyenek itt Magyarországon.....
........Azért kár lett volna kihagynom két szülést, arra hivatkozva, hogy mennyi kényelmetlenséggel jár a meglétük......
A legtöbb energiát és megoldandó célokat a gyermekek csak fokozzák, lendületeket-energiákat adnak, hogy túléljük ezeket a szánalmas felnőtt hozzáállásokat........, ki kell próbálni!!!
Drukkolok mindenkinek, hogy találjon megfelelő erőket a mindennapok túléléséhez, pláne, mikor nem viselkedhetsz egyenrangú emberként egy emberszabásúval szemben...... Nehéz most az élet , de korábban is voltak nehézségi fokok, melyek mindenképp edzenek és nem mindig kellemesek, és melyeket valahogy mindig meg kell oldanunk.... És hát nyavalyogjuk ki magunkból bátram....