2009. szeptember 30., szerda

Régen nyavalyogtam

De ma már tényleg magam alatt vagyok, úgyhogy gondoltam itt az ideje. :)
A fejem fölött csapkodó hullámokról már írtam. Nagyon jó, hogy nagy az érdeklődés, csak én ezt még nem tudom iparszerűen űzni. Próbálom, de limitált időben nagyon nehéz minden kívánságot teljesíteni, újítani és még itthon is helyt állni. Ez mára már alap probléma. Ehhez jött újonnan az ovi. Ahova viszonylag hamar beszoktunk, aztán megbetegedtünk, aztán nagyon nehezen rázódott vissza - sehogysem - ül egyedül a sarokban. Tegnap a fülfájás után bementünk, merthogy nincs semmi komoly fertőző baja és nehogy megint újra kelljen kezdeni a beszokást harmadszorra, de éjszaka egy szemhunyást nem aludt és majdnem 39 fokos lázzal ébredt. Természetesen én sem aludtam, ovi megint kimarad, nem is tudom igazából, hogy mi lehet a baja, úgyhogy most egy kicsit tanácstalanul állok és tehetetetlennek érzem magam. (Mert a láz nem fér abba a képbe, hogy orrmandula túltengése van, amitől nem hall túl jól, hamar elered az orra vére, állandóan felkel éjszaka - még szerencse, hogy nem horkol. :) Mondjuk a láz lehet a gyógyszer miatt, amit most erre kapott.) Életünkben nem jártunk ennyit dokihoz, mint mostanában...

Mondjuk ennek tudatában beszólnék a szomszédba is, ahonnan minden nap meg kellett hallgatni, hogy milyen hangosak a gyerekek. Persze nem nekünk mondták, csak mondjuk a 3 évesnek, hogy majd odaállnak az ágy széléhez, amikor alszik és jól belekiabálnak a fülébe. Egy felnőtt. Ilyet. Egy 3 évesnek. No comment. Jó szomszédi iszony. Tény, hogy Barnus hangosan beszél, de ha esetleg gond van a hallásával, akkor nem meglepő. :(

Tyű, tényleg már a szomszédokról is akartam nyavalyogni. Biztos elkényeztetett az eddigi élet, mert a régi helyen jó szomszédi viszonyokat ápoltunk. Itt ikerházban élünk. Együtt költöztünk az új lakókkal és egy éve nem köszönnek. Egyszerűen elmennek mellettünk. Mi még hagyján, de ott állnak a gyerekek, köszönnek és arra sem veszik a fáradtságot, hogy odaforduljanak vagy ránézzenek. Egyszerűen nem értem. Egy hete megállítottam az itt lakó 16 év körüli fiút, átvettem egy levelet az anyukájának, odaadtam és mondtam, hogy azért ha lehet az alapvető köszönést ne hanyagoljuk. Mondta, hogy anyukája mondta, hogy nekünk nem kell köszönni. Megáll az eszem...(Soha egy szót nem váltottunk.)


Azon már meg sem lepődtem, hogy reggel 2 percet néztem egy híradóból és elkezdtem sírni. Asszem kivagyok... És továbbra sem akarok TV-t nézni.

Na mindegy, 39 fok fölé ment a láz, úgyhogy futok.

2009. szeptember 17., csütörtök

Fejlemények....

Ez most nem dühöngés lesz,hanem a kesergésem utáni napok történése:
már egészen tudom két kolleganőről,hogy ők azok,akik engem ,illetve a munkámat feleslegesnek kiáltották ki. Velük tartom a távolságot. Az egyikkel nehéz lesz,mert kedvelem,csak úgy látszik ennyire sunyi,hogy a hátam mögött símán belémdöfi a kést:kijelentette,hogy nem kell a múzeumnak rajzoló.-.Azért ha erre gondolok,ez eléggé undorító.Tegye szemtől-szembe.
Ma reggel hívatott az igazgatónőm. Gondolhatjátok: kiszállt belőlem hirtelen az erő.....:)
Várnom kellett,így ez jó alkalom volt gyorsan megfogalmazni ,hogy mit mondok neki.Büszke vagyok most magamra,mert jól összeszedtem.:)
Bemegyek: egy apró munkára kért meg nagyon kedvesen.:)
Huhhhh! Nevettem magamon....
Megcsináltam,visszavittem és ha már ott voltam,akkor megkértem,hogy szánjon rám 1 percet.Elmondtam,hogy nagy a széthúzás,az ellenségeskedés. Teljesen képben van,sőt ő mondta ki a második nevet,hogy ő mennyire csodálkozott az illetőn,hiszen nem is ismeri a munkádat-mondja az ig.nő.
Azt tanácsolta,hogy kicsit jobban mutogassam magam.
Mondom: hát ez kicsit nehéz,mert ha dolgozom,akkor az asztalomnál ülök és persze,hogy nem látnak,főleg,hogy a legutolsó szobában vagyok.Azt meg nem tudom tenni,hogy a rajztáblával rohangáljak a folyosón?
Azért próbálom magam menedzselni.:) Kész röhej!!!! Ez az,ami nekem sose ment,de már fejlődök,persze elegánsan akarom csinálni.
Úgy tűnik,hogy ő nem akar kitenni,de nem tud ígérni semmit,a munkahely helyzete miatt.
Ez azért jó érzés,hogy nincs ellenem.:)

Hát,így állok...dolgozom és megtanulom,hogy a kétszínüekkel csak éppen-kapcsolatban legyek.

Utóirat:
Mára kiderült,illetve úgy tűnik,hogy az ig.nő kiállása ingatag. Ha az ő érdekei mást diktálnak,akkor nekem nem biztosíték egyáltalán.....ez most egy kissé kesernyés.:(

2009. szeptember 11., péntek

Hátbatámadás....

Nem tudom mi van,hogy mostanában csak én nyavalygok.....
Őrült nagy "pofon" ért egy szép nap után a munkahelyemen.Behívott a főnöknőm,,akivel 31 éve dolgozom együtt és tényleg csak jót akarva,hogy felkészítsen,elmondta nevek nélkül,//úgy is tudom//,hogy mivel folyamatos leépítés van,egyes kollegák szerint nem kell grafikus a munkahelyen.Egyébként is nem csinálok szinte semmit,alig látnak stb.
Sejtem kik ezek a nagypofájúak: fiatala kollegák-bocsánat a fiataloktól-,akik néhány éve jöttek és ők tudják a tutit,meg ők güriznek,más nem csinál semmit.
Csak azt felejtik el,hogy nem lehet a folyosón rohangálva rajzolni és lengetni a munkát,hogy idenézzetek,most ezt csináltam!
de nem is akarom,mert én már letettem az asztalra 31 év munkáját,úgyhogy pofa be!
Nyelem a könnyeimet,mert gyűlölöm az igazságtalanságot!!! Nemcsak magamnál,hanem mindig és mindenhol!!!!!

Tudom,hogy sokan átéltétek már ezt,nem vagyok én ezzel egyedül,csak milyen más a saját bőrünkön érezni!!!! Hányingerem van....:( de felveszem a kesztyüt. Én aztán nem fogok betojni ezektől! Magabiztos leszek,befejezem az udvarias csevegéseket,a jómodort.Ők sosem kérdeznek tőlem semmit,na,ezután aztán én sem akarok mindenkivel jóban lenni.A frászt!
Ha harc,hát akkor harcolok,hogyha kell,méltósággal hagyjam el a helyem.
De a hétvégén még kibőgöm magam és megnyugszom...talán....

Igazi, hisztis nyavalygás

Meghalt a varrógépem, az egy éves Veritasom, de talán még idejében bevittem a sürgősségire, és egy újraélesztés után, ha kicsi időt eltölt az intenzíven, talán egy hét elég lesz a felépüléséhez...
Azért nem dőltem késbe a tényt felfogva, mert van mááásik, az én csinos kis Pfaffom. Igaz a legutóbbi anyagpakolászás óta tudom, hogy a téli penészesedés őt is elérte, és ha valamit fél centi vastagon belep a zöld -fekete penész, akkor erős a gyanú, hogy a fémalkatrészek esetleg rozsdásak lehetnek, szóval ő is ment a pajtival a kórházba. De sebaj, van mááááásik, a Palikám nullkilométeres Bernettéje. Úúúúútálom, nehéz megszokni, de legalább tudok varrni.

2009. szeptember 9., szerda

Migrén....

Olyan jó,hogy itt kisírhatom magam és nem kell a blogolvasóimat terhelni a nyavalyáimmal!...
Akik ismernek,tudják,hogy migrénes vagyok....elég gyakran....A fájdalom foka teljesen különböző,az utóbbi években a közepesre szűkült.DE ma reggel,illetve hajnalban olyan iszonyú fájdalomra ébredtem,hogy azt hittem széthasad a fejem.
Ráadásul most már kétféle a fájdalom: van az egyoldali,ezt hívják migrénnek és van a halántékon és a fejtetőn tomboló.
Ma reggel az utóbbi keserítette meg az életemet.Van egy spéci ,idegsebész által felírt gyógyszerem,a Relpax névre hallgató. Ha ez nem lenne,már szétesett volna a fejem.
Levánszorogtam,két kézzel tartottam a fejem,bevettem a gyógyszert.Visszafeküdtem,de szörnyű volt.Újból le,kávét ittam,újból fel,Szorítottam mindenhova a fejem...Nem bírtam...felkeltem....1 óra hossza múlva elmúlt a fejgörcs,ami ugye az agyi erek görcse. Készülődtem dolgozni....a városban alig volt jártányi erőm. Gondoltam,ha bevánszorgok,majd meglátom hogy bírom magam ....
Most ittam teát,ilyenkor a sok folyadék nagyon fontos,még jobban,mint máskor.
Kicsit erősebb vagyok és hálát adok az Istennek,hogy van ez a gyógyszer,hogy csendes a munkahelyem,hogy most egyedül lehetek a szobámban....
Ja! Az előrejelzés szerint nincsen front......Hát majd meglátjuk,vagy nem....