2009. szeptember 30., szerda

Régen nyavalyogtam

De ma már tényleg magam alatt vagyok, úgyhogy gondoltam itt az ideje. :)
A fejem fölött csapkodó hullámokról már írtam. Nagyon jó, hogy nagy az érdeklődés, csak én ezt még nem tudom iparszerűen űzni. Próbálom, de limitált időben nagyon nehéz minden kívánságot teljesíteni, újítani és még itthon is helyt állni. Ez mára már alap probléma. Ehhez jött újonnan az ovi. Ahova viszonylag hamar beszoktunk, aztán megbetegedtünk, aztán nagyon nehezen rázódott vissza - sehogysem - ül egyedül a sarokban. Tegnap a fülfájás után bementünk, merthogy nincs semmi komoly fertőző baja és nehogy megint újra kelljen kezdeni a beszokást harmadszorra, de éjszaka egy szemhunyást nem aludt és majdnem 39 fokos lázzal ébredt. Természetesen én sem aludtam, ovi megint kimarad, nem is tudom igazából, hogy mi lehet a baja, úgyhogy most egy kicsit tanácstalanul állok és tehetetetlennek érzem magam. (Mert a láz nem fér abba a képbe, hogy orrmandula túltengése van, amitől nem hall túl jól, hamar elered az orra vére, állandóan felkel éjszaka - még szerencse, hogy nem horkol. :) Mondjuk a láz lehet a gyógyszer miatt, amit most erre kapott.) Életünkben nem jártunk ennyit dokihoz, mint mostanában...

Mondjuk ennek tudatában beszólnék a szomszédba is, ahonnan minden nap meg kellett hallgatni, hogy milyen hangosak a gyerekek. Persze nem nekünk mondták, csak mondjuk a 3 évesnek, hogy majd odaállnak az ágy széléhez, amikor alszik és jól belekiabálnak a fülébe. Egy felnőtt. Ilyet. Egy 3 évesnek. No comment. Jó szomszédi iszony. Tény, hogy Barnus hangosan beszél, de ha esetleg gond van a hallásával, akkor nem meglepő. :(

Tyű, tényleg már a szomszédokról is akartam nyavalyogni. Biztos elkényeztetett az eddigi élet, mert a régi helyen jó szomszédi viszonyokat ápoltunk. Itt ikerházban élünk. Együtt költöztünk az új lakókkal és egy éve nem köszönnek. Egyszerűen elmennek mellettünk. Mi még hagyján, de ott állnak a gyerekek, köszönnek és arra sem veszik a fáradtságot, hogy odaforduljanak vagy ránézzenek. Egyszerűen nem értem. Egy hete megállítottam az itt lakó 16 év körüli fiút, átvettem egy levelet az anyukájának, odaadtam és mondtam, hogy azért ha lehet az alapvető köszönést ne hanyagoljuk. Mondta, hogy anyukája mondta, hogy nekünk nem kell köszönni. Megáll az eszem...(Soha egy szót nem váltottunk.)


Azon már meg sem lepődtem, hogy reggel 2 percet néztem egy híradóból és elkezdtem sírni. Asszem kivagyok... És továbbra sem akarok TV-t nézni.

Na mindegy, 39 fok fölé ment a láz, úgyhogy futok.

13 megjegyzés:

mammka írta...

Óóóóó!Minden együtérzésem a tiétek!Drága kicsi gyerek!remélem minél előbb meggyógyul!
A szomszédok nemköszönése is rémes lehet....ezekután nehéz még ezt is megmagyarázni a gyerekeidnek,hogy vannak ilyen emberek.De vajon mi a jó tanács?: ők azért köszönjenek és minden találkozásnál legyenek megalázva,mert ilyen bunkók a szomszédék?
Nem irigyellek....Most én se vagyok a helyzet magaslatán,így nem tudok okosakat írni,rmélem ezt a többiek megteszik.
Vasárnap én is néztem,illetve hallgattam hímzés közben a híradót,teljesen lehangolt:gyerekétkeztetés,meg egyebek....

KicsiKató írta...

Csak gyorsan, mert stikában írok:))

A szomszédokra van egy ötletem, de nem könnyű. Az ilyesmit szerintem szeretettel és kitartással lehet megtörni, vagyis nem törődve az ő bunkóságukkal (mert ugye nem süllyedünk le a szintjükre) továbbra is köszönni, sőőőőt olyan hangnemben köszönni, mintha minden rendben lenne. Nekem ez eddig mindig bevált, az ilyen emberek nem is számítanak arra, hogy kedvesen fordulsz feléjük és előbb-utóbb ők is váltanak. Remélem...:)

Kitartást és mielőbbi jobbulást a kis betegnek és a lelkednek is!!!

Kató

kiseri írta...

jajj, te! Most úgy megölelgetnélek...! És tudnod kell azt is, hogy a barátném hívta fel a figyelmem a szomorúságodra, szóval titkos aggódóid is vannak ám.

Barnusnak nem akarják kivenni az orrmanduláját? Hannának hasonló problémái voltak és megszűnt egy része a műtét után.

A láz nem pszichés? lehet, hogy annyira nem akar oviba menni... Szintén Hanna "produkálta" ezt még elsőben is. Meg is bántam, hogy olyan hamar közösségbe vittem(csak vissza kellett mennem dolgozni), maradnia kellett volna még a szoknyám mellett, és erősebben mehetett volna suliba. Talán Barnus is maradhatna még inkább...

A szomszédok ügyében ugyanazt akartam javasolni, mint Kicsikató: van olyan szomszédunk, aki az undorító viselkedése után egyszercsak megváltozott és most tök jóban vagyunk, velem varrat meg kinőtt rucikat öröklünk tőlük... nem értem én se, de működik! maradj kedves és nyitott, köszönjetek jó hangosan, egyszercsak elszégyellik magukat... De tudom, milyen egy ikerház... én is odavagyok a szomszéd gyerek sikítozásáért, amit kétéves kora óta hallgatunk, meg a hamis fütyörészéséért, azesti kopogásáért a falon, mikor a mi gyerekeink már félálomban vannak, a szülők kapuból a házba való kiabálásáért(nme tud odamenni???), a labdázásért a falunkon, az ablakom rendszeres megöntözéséért, és még sorolhatnám... de nyelek egyet és mosolygok... Valahogy ki lehet bírni!

Fel a fejjel, Jutka, ne hagyd magad bedarálni, olvass meg hallgass vicceseket, játssz a fiúkkal és ne törődj a külvilággal! Ide is elutazhatnátok pl....:)) én még mindig várok...

vadcic írta...

A láz az egyén "égető" problémáit fejezi ki.
Kell egy kis lelassítás a körülötte felgyorsult dolgokban.
Gyerekeknél elfojtott dühöt,felháborodást,csalódást,aggodalmat jelenthet.
Ki kell beszéltetni a problémáiról.
Ennyit ír a pszichoszomatikus megközelítésről a könyv.

Lidércke írta...

Lázügyben is az ovira tippeltem volna. Andor is végig betegeskedte az első évet. Remélem, hamar javul Barnus!
A szomszédok tekintetében csak együttérezni tudok. Mi csak egyszer fogtunk ki rossz szomszédot, de hamar elköltözött (kb. 3 évig lakott mellettünk). Talán bejön a többiek tanácsa, és a kedvesség hatására változnak. Csak ehhez nagy lelkierő kell. :S

Kati írta...

Én is együttérzek!
Nekünk-vagyis a fiamnak- mindig a fülfájás után(esetleg napokkal) jött a láz, ilyenkor már az orra sem folyt. Gyakori vendégek voltunk a fülészeten:( A hallása is lehet ilyenkor rosszabb (hiszen ilyenkor be van gyulladva a dobhártyamögötti rész), de általában a betegség után(akár hónapokkal) visszaáll a rend.
És vadciccel is egyetérek, az egész lehet akár lelki eredetű is.
Remélem nem tűnök nagyon okoskodónak, de mi hasonlóképpen jártunk a télen. A beszoktatás minden törpöt megvisel sajnos:(

Cinella írta...

Szia!
Bocsi, hogy így ismeretlenü, de a bloggodat rendszeresen olvasom (titokban).
Szóval Barnusnak szerintem a betegsége, láza az ovi miatt van. Az a mondatod, hogy a sarokban ül egyedül nagyon szívbemarkoló. Sajnos vannak gyerekek akik nagyon nehezen illeszkednek be. Az én fiam anno 4 évig járt oviba, de egyetlen napot sem élvezett belőle. Amikor bekerült az iskolába kinyilt, barátkozott.
Barnussal beszélgessetek sokat arról, hogy Te mit szerettél az oviba, hogyan találtál barátokat. Végső esetben gyerekpszichiáterhet is lehet fordulni. Remélem hamar megszereti az ovit és jól fogja érezni magát!
Szomszédokkal kapcsolatban pedig, csak annyit, hogy kedvesen, illedelmesen hozzájukállni, mert attól meglepődnek, és jó esetben változnak. Ha esetleg megtudod, hogy mi is a bajuk igazán veletek azt megosztod majd velünk is? Nagyon érdekel, hogy embereket mi mozgat ilyen irányba.
Remélem nem zavartalak!
Cinella

Fércművek írta...

Köszi mindenkinek! :)

Már az első naptól érzem, hogy az egész lelki eredetű Banusnál. Minden változást nagyon nehezen él meg. A testvér érkezése, a költözés, most meg az ovi. Neki ez sok. Van, akinek hamar megy, hát ő nem ez a típus... A kibeszéléstől nem kell félni, mindig mondja a magáét, de az is kiderült, hogy csak nekünk. Itthon hangos és "lelőhetetlen" - ha értitek mire gondolok-, de az oviban nagyon viselkedik és max halkan szól az óvónénikhez. Lesz ez jobb is, mert megvan az a tulajdonsága, hogy egy idő után feloldódik, csak még nem volt ideje és fél az ismeretlentől. Most ott tartok magamban, hogy délelőtt lesz oviban és ebédre hazahozom. Így van is, meg nincs is. Aztán szép lassan(!) tovább maradunk, ha már nem tiltakozik annyira. Remélem ezt megengedik majd, bár nem túl fair a többi gyerekkel szemben.

A szomszédok pedig tulajdonképpen egy szót sem érdemelnek, mert nagyon primitívek, a kedvességet hírből sem ismerik. Még egymással is borzasztóan viselkednek. És sajnos a köszönésen kívül van még velük problémánk az állattartási szokásaik miatt is, de az lehet, hogy egyszer majd egy másik nyavalygás témája lesz...

mammka írta...

Az én gyerekeim annakidején.:) mindig félnaposak voltak.Kicsit én is sajnáltam a többi gyereket,de nekünk a sajátunkra kell gondolni !
Ha Barnusnak az úgy megnyugtatóbb,hogy ebéd után elhozod,akkor azt nagyon tudom tanácsolni.Igaz,hogy én kirohangáltam magam évekig,mert hamar eltelik az idő délig,de a gyerekeknek jobb volt.

Hunszil írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Én azt mondanám, neked is egy kicsit úgymond lassítani kéne, mert a gyerekek mint egy radar mindent megéreznek, és valószínűleg Barnus is érzi, érezheti rajtad ezt a általad leírt feszültséget, a mindenkinek teljesítést mindenhol, munka, otthon gyerekek. Az óvóda- hát az meg sosem volt egy könnyű dolog- bár én nem emlékszem, hogy a mi genereciónknál ez gond lett volna én még bölcsibe is jártam mert a szüleim a " szocializmust" építették:(
Persze én nem vagyok ennek híve, minél tovább maradjon otthon főleg ha ilyen érzékeny a változásokra. Az meg más és tapasztalatból tudom( bár már igen rég volt), hogyha tovább van otthon valahogy erősebb lesz az iskolában, jobban is bírja a terhelést...Aztán persze ez gyerek válogatja, de én szerintem jó megoldást találtál, hogy csak délig legyen bent és utána jöjjön haza, esetleg lehetne egy ismerkedős délutánt beiktatni a leendő ovis társakkal vagy csak 1-2 gyereket meghívni, hogy ne legyen annyira idegen az ovi, és ha barátok is vannak már, akikkel már tud közösen játszani ,szívesebben marad majd ott délutánra is.

B írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
B írta...

Szervusztok, most járok itt először, és nagy örömmel látom, hogy itt igazán ki tudom hisztizni magam. Végre egy hely!
Utálom a mai napot, mert a párom elment a fiammal és az exférjemmel együtt horgászni. Én meg itthon maradtam. Piszkosul nehezen viselem az egyedüllétet, mindig a betegségemmel foglalkozom, és persze - mint egy jó hipochonder - produkálom is a tüneteimet.
Na ez jól esett, most jól megsajnáltam magamat.
Nektek hogyan telik a hétvége?
Remélem, ennél jobban. Bár most újat próbálok: föltettem a blogomba /Édes otthon/ még egy kiegészító blogot, ahol a nehezebb munkák leírását is összegyűjtöttem. Remélem, valaki hasznát veszi.
Kérlek, keressetek meg, beszélgessetek velem! Remélem, nem írtam sok butaságot.

B írta...

A főoldalon azt az információt kaptam, hogy - mivel új vagyok - kérjek passzportot, ami nem tudom mit jelent, de kérek szépen!!!!!
Előre is köszönöm!
Gabi