2009. november 3., kedd

Elszomorít

Nem, most nem babafronton vagyok szomorú (sajnos, az állandóan foglalkoztat, de nincs változás). Hanem a családom egy részében kellett csalódnom. Mióta megvan Ábel, ő a legfontosabb mindenkinek, ami természetes. Nem is kívánhatnék mást. Ám néha bánt, hogy én szinte már nem is vagyok. Persze nem mindenkinek.
Kiállítanák a képeimet a munkahelyemen. Általános iskolában tanítok, a díszterem egész novemberben üres. Nem sok festményem van, azok is másoknál, hisz többnyire mindet ajándékba készítettem. Mindenkitől el tudom kérni. Mindenki ide is adja. Sógornőmék az ország másik végén laknak. Hazajöttek Halottak Napjára. Kértem, hozzák magukkal a Tihany c. képemet, amit nekik festettem. Nem hozták. Sógornőm azt mondta, mi lesz 2 hónapig a helyén, de majd meglátja. Állítólag elfelejtették induláskor.
Elszomorít, hogy nem tartották fontosnak. Igaz ugyan, hogy nem vagyok egy Rippl-Rónai, meg nem a Nemzeti Galériában lesz kiállítva, de azt hittem a családom is fontosnak tartja és örül az örömömnek. Azt hittem...
De hinni a templomban kell...

8 megjegyzés:

Mici írta...

Sajnos sokszor éppen azoktól nem kapjuk meg a kellő támogatást, akiktől ez a legtermészetesebb lenne. Ezért jó itt a blogvilágban, mert hihetetlenül intenzíven kapjuk meg egymástól azt, amit a környezetünktől várnánk. És így kopnak el barátságok is, mert kiderül, hogy a vélt barát nem érdeklődik irántunk annyira, mint várnánk. Ez engem is elszomorít.
Azért remélem, hogy a kiállítás összejön, és sikeres lesz!

mammka írta...

Milyen szépen fogalmaztál a végén....de igen,ez szomorú.Én is csalódtam már elég sokat a családomban.Ha nem is a legszűkebben.Tavaly,mikor nagyműtétem volt,1x látogatott meg a nővérem a kórházban,utána 1x sem,kaját is a barátnőim hoztak addig,amíg egy fedőt sem tudtam felemelni.Egyedül a drága lányom ápolt.
Ha én ugyanezt tettem volna meg főleg a közelben lakó sógornőmmel,hogy meg sem látogatom még a kórházban sem,akkor kitör a családi harc.
Nagyon sajnálom.!!!!Mármint téged!
Most legalább annyi a tanulság,hogy nekik ne adj több festményedet...?
Nem vagyok elfogult,de: nagyon szépek a képeid!!!!!!!!
Puszi!!!!Sokat gondolok rád!

mammka írta...

Ez most a lumágómnál is kiderült: tőletek kaptam a legtöbb bíztatást és együttérzést!Annyira jólesett!
Igen,tudom,azt a legnehezebb szeretni,akivel egy fedél alatt lakunk,De azért mégis....

Fércművek írta...

Engem is nagyon bánt, hogy sokan, akik nekem fontosak, nem tartják fontosnak, hogy kövessék, hogy mi történik velem. Természetesen tisztelet a kivételnek. De engem is nagyon el tud szomorítani. :(

Barbi írta...

Mammka: épp azt terveztem, hogy hímzek sógornőmnek karácsonyra, és ezek után elgondolkoztam, neki adjam-e, vagy inkább másnak. Pl. Anyukám nagyon örülne neki. És igen, sógornőmnek igen nagyon az elvárásai, de én ennyit sem várhattam el tőle.
Nem baj, itt vagyunk mi egymásnak! :D

Mici, Judit, Mammka köszönöm! :D

kiseri írta...

jaj, nem is tudom, hogy írjam... mindig attól félek, hogy olvassa a családom is:) De hasonló a helyzet nálunk is. Pl. a babatémát senki nem fogadta akkora szeretettel és örömmel a családban, mint a blogos "ismerőseim és barátaim" az éterből... na? szerintem übereltelek, Barbi...:) Majd meg is írom itt, hátha ezt nem olvassák... mert nagyon fáááááj...

Barbi írta...

Igen, Eri, ez még rosszabb, hisz itt apró Csöppségekről van szó, nem is tárgyakról. Sajnálom.

Cinella írta...

Nem szeretnék mégjobban a lelkedbe taposni, de szerintem nem elfelejtette, hanem el sem akarta vinni. Valószínüleg irigy rád!
Baba ügyben meg drukkolok, hogy legyen pozitív változás!