2009. november 3., kedd

Szomorú, amikor az ember a saját családjától kap hideget... vagy hidegséget? Néha félek, hogy begubózódom ide a blogvilágba és valójában egy álomvilágban ringatózok... itt mindenki kedves és megértő, segítőkész, barátságos és vidám.
Amikor leírtam, hogy babát várunk, mindenki örömmel reagált, olyan olvasók is, akiket nem is gondoltam volna, hogy olvasnak... és privát üzeneteket is kaptam, amiben segítséget ajánlottak, babaruhát, egyebet.
Ám a családom... nagyon negatívak voltak. Főleg, amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek! Olyan dolgokat mondtak, hogy a hideg futkos a hátamon...! Attól kezdve, hogy hol fogunk elférni meg autót kell cserélnünk, egész addig, hogy mi lesz, ha Jakab egyetemre szeretne menni... Oké, persze, hogy ezek aggasztó dolgok, de könyörgöm! ne riogassanak méginkább, mikor már amúgyis meg vagyok ijedve, hanem segítsenek, ha annyira aggódnak! Adjanak pénzt vagy nyissanak számlát vagy jöjjenek építkezni vagy gyerekekre vigyázni, ne óbégassanak!
De mostmár csak feleannyira kell sopánkodniuk: egyik baba nem él már... anyukám mondogatta, hogy még bármikor felszívódhat az egyikük, hát beteljesült. Lehet örülni... én szomorú vagyok.
Hát ennyire pozitív tud lenni a család... látod, Barbi? Nem értem, miért nem tudnak együtt örülni az örömünknek, miért nem vígasztalnak, ha fáj valami, miért??? Miért jó még egy lapáttal rátenni a fájdalomra?! Vagy elvenni valami keserűséggel az örömöt?!

14 megjegyzés:

Fércművek írta...

Nem is tudok mit írni. Nagyon sajnálom. Amúgy is fájhat a dolog, de így még inkább. :(

Barbi írta...

Igen, teljesen egyetértek veled. Bár az én apró ügyem nem mérhető a te fájdalmadhoz. Nagyon sajnálom! Lehet, hogy aggasztó egy újabb kisgyerek érkezése, főleg olyan családban, ahol már több van, de ha megfogant, örülni kell neki, hisz ennél szebb nincs is! Most megint megríkattam magam, mert nekem esélyem sincs rá, hogy megfoganjon. Pedig annyira vágyom rá. Engem már előtte riogatnak (és az a legrosszabb, hogy a férjem.)

Ducika Ducila írta...

"Ne ölj!" szól a 10 parancsolat.
Tavasszal átéltük ugyanezt. Akik bántottak, nem tudják, hogy öltek a szavaikkal. Sajnos nem tudok nekik megbocsátani... Nagyon együttérzek veled. Koncentrálj a másik babádra, mert ő VAN!!!

Ducika Ducila írta...

Gyorsan hozzáteszem, hogy nem családtagok voltak, hanem régi -látásból ismerősök...

mammka írta...

Ó,Istenem:végigfutott rajtam a hideg..:( Nagyon sajnálom Kiseri,hogy visszament angyalnak az egyik babátok!!!!
Ezzel én is így vagyok,hogy blogvilág...persze,nem együtt élünk,könnyű így kedvesnek lenni....De azért a család mégiscsak az és onnan kellene jönnie a legtöbb kedvességnek.Nem értem miért van ez másképpen.Illetve részben értem.
Volt idő,hogy próbáltam közelebb kerülni pl.az egyik rideg sógornőmhöz,-van több is....Ma már nem próbálkozom,megvan a távolság.kedves vagyok vele,de nem akarok többet,mint ami van.Ő csak ennyit tud.
Örülnünk kell ennek,hogy tudunk így egymással kedvesnek lenni! Azért itt se mindenkivel tartja az ember a kapcsolatot,"csak" a hasonlóan gondolkodókkal,mert a többiből úgyis több van.:(
Puszi Nektek!!!!

Mici írta...

Sajnálom, bár tudom, hogy ijesztő volt az a hír is, hogy két babátok lesz, de az, hogy egyikük úgy döntött még sem akar megszületni, az egyenesen borzasztó. De nyugtasson az a tudat, hogy ő akarta így.
Az elfogadást pedig csak a legszűkebb családtagoktól várhatod, várhatjuk. Ha az meg van, akkor minden rendben. Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy a távolabbi rokonok, és barátok soha nem lesznek hozzánk annyira közel, mint azok a családtagok, akikkel egy fedél alatt élünk. És az alatt a fedél alatt kell békének lennie. kívülről mondjon mindenki amit akar.

Lidércke írta...

Annyit gondoltam rád....
(Most nem olvasom el, mit írtak a többiek, szóval lehet, hogy ismétlek valakit, bocs.)
Tudod, hogy gyakori a felszívódás - én meg tudom, hogy ez nem vígasztal. Tudom, saját tapasztalatból. Mindhárom terhességem ikresnek indult, de mindig csak egy baba maradt meg. Eri, teljesen átérzem a fájdalmadat! Próbálj a születendőre koncentrálni, ne arra, akit elvesztettél! Persze, őt is meg kell gyászolni, de ha átadod magad a bánatnak, azt a benned növekvő baba is érzi.

A család más téma... Van egy mondás:
Isten a barátainkkal kárpótol minket a rokonainkért.
És halkan hozzáteszem: ott vannak neked a gyerekek, és a párod. :)

mammka írta...

Lidércke: megjegyzem ezt a mondást!!!!::"Isten a barátainkkal kárpótol minket a rokonainkért."
Köszönöm!!!Ez engem megvígasztalt!

ccsigaház írta...

Nagyon sajnálom!!!

Hunszil írta...

Én se m tudok mást írni, csak azt, hogy arra a picire koncentrálj aki a pocakodban növekszik. Vigyázzatok magatokra :)Együttérzek veled.....

kiseri írta...

Köszönöm nektek! nagyon jólestek a szavaitok! Igen, igyekszem mostmár a másik picire koncentrálni, őrá gondolni és szeretgetni... letettem a fájdalmam, kibőgtem magam, és mostmár vége.
Lidércke, sajnálom, neked se lehetett könnyű... és köszönöm, megnyugtat, hogy látom az egészséges, szuperjófej gyerekeidet, hogy nem lesz ebből baj!
Barbi, ne add fel, hátha! Nektek jár még egy baba... előbb-utóbb párod is rájön, csak még tele van a szíve Ábellel, aztán elcsábul majd... annyira sajnálom, hogy szomorkodsz!

Cinella írta...

Nagyon-nagyon sajnálom. Mind azt, hogy az egyik babót elvesztettétek, mint azt, hogy a család így áll hozzátok. Kívánok viszont sok-sok boldogságot, egészséget, örömet az erős élni akaró babóhoz. Ne foglalkozz a rosszakarókkal-még, ha családtag is-csak örülj a pocaklakónak!

Névtelen írta...

ismeretlenul is kuldok egy nagy olelest!
Talan az ilyen riogatokkal szemben probalj meg egy-ket praktikus valasszal felkeszulni.
Pl nekem az jutott eszembe (egyszer mar irtam neked Becsrol, itt lakom), hogy itt milyen sok magyar diak lakik, es nem am a szulok penzebol finanszirozzak az alberletet/koleszt, egyetemi tandijat! itt rengeteg a lehetoseg a diakmunkara, nem halnak bele, es el tudjak tartani magukat tanulas mellett!
szoval mindenre van megoldas, es Jakab is megtalalja majd a maga utjat, amikor annak eljon az ideje!
(es hogy is van a Bibiliaban? ne aggodjuk a holnapert, a holnap majd aggodik magaert :) )

Nils Holgersonné

kiseri írta...

Köszönöm nektek is, külön neked, Nils Holgersonné!:)) Mindig jókor bukkansz fel, mint egy titokzatos segítő kéz...:))