2010. február 24., szerda

Düh

Ma ANNYIRA megbántottak, és felháborítottak, feldühítettek, hogy tele vagyok agrasszióval, dühvel.
Nem írom le a részleteket a családom kedvéért. Csak annyit, hogy most szét tudnám verni puszta kézzel a számítógépet... Most érzem csak, amit azok, akik szétverik a gépüket. (Persze egyáltalán nem a technikára vagyok dühös, csak most ez lenne kéznél, de jöhetne a konyhaasztal, vagy szék is... ) Szerencsére nem vagyok ilyen ember, megyek és legnyugtatom magam hímzéssel, kötéssel, vagy ami jön, és értelmesebb. Vagy lehet, hogy most kellene húst kloffolnom (extra vékony lenne a rántotthús)...

2010. február 17., szerda

Úgy érzem egy bomba vagyok

Sziasztok!

Mielőtt bármi nyavajgásba kezdenék:

Szerintem előbb-utóbb kiderülne, hogy Barbi öccse vagyok.

Belevágnék!

Ma elhatároztam, hogy Drága Nővérem blogját hosszú halogatás után megnézem és megismerem. Sosem volt számomra titok, hogy Isten áldotta tehetség, viszont nem számítottam arra, hogy ennyi érzelem fog rám törni (amit Tesó e-mailben meg is osztottam veled), amikor az oldalát olvasom.
Annyi minden történt velünk/velem és nem találok módot arra, hogy kiadjam magamból azt, amit igazából meghatározni sem tudok. Van egy gyönyörű feleségem. Ő az egyetlen, akinek meg merem mutatni a szívemet teljes valójában. Timi egy nagyon szenzitív ember és félek most már túl sokat próbálok az ő kis szívére akasztani a problémáim közül. Nem tudom kifejezni magam művészetek útján, nem tudom elmondani élőszóban azt, amit még én magam sem értek.
Nem értem mi van itt legbelül. 27 évesen csak azt tudom biztosan, hogy szerelem van bennem. Ez az egyetlen érzés... ez az ami segít mindent elnyomni. De érzem, hogy a bomba élesítve van.
Ideje volt rátalálnom erre a blogra. Számomra ismeretlen emberek vagytok, de most úgy érzem még is meghallgatnak úgy, hogy nem kell szégyelnem az érzéseimet.
Valójában eddig bármit fel tudtam dolgozni magamban, de az élet "mesterien" tudja csepegtetni az eseményeket. Amikor olyan ütemben jönnek a történések, hogy nincs időd feldolgozni, akkor a lelked egy kis polcára felrakod a problémát és majd később előveszed. Nekem betelt a polc, de a rossz dolgok még mindig jönnek.
Fontos embereket vesztettem el! Elment mind a két nagyapám, akik a példaképeim voltak. Elvesztettem nagymamámat, akit nem hallottam soha panaszkodni. Tragikus körülmények közt elhunyt egy régi barátom és rájöttem bármikor jöhet értünk..Ő.. . Elvesztettem apát is... elvesztettem régen, amikor elfordultam tőle, mert nem mutatott példát és elvesztettem mégegyszer, mert eldobta azt, amit csak a Jóisten adhat nekünk: az életet. Olyan közel voltak az események, hogy úgy érzem megfulladok minden reggel amikor felébredek. Ráül valami hihetetlenül rossz érzés a mellkasomra és nem kapok levegőt.
Nem tudom a gondolataimat rendezni... Jelenleg előléptettek a munkahelyemen, de én ennek nem örülök. Úgy léptettek elő, hogy meg sem kérdezték: Akarod?
Hiába a magasabb bér, hiába a pozíció... a munkám nem fog másból állni, csak ármánykodásból, agyalásból, furkálódásból... ezt várják tőlem. Emberek életébe kell beavatkoznom, csapdákat kell állítanom, hazugságok hálóján kell átlátnom és hazudnom kell.
Én nem ilyen vagyok, nem akarom ezt, nem érdekel a magasabb bér, nem akarok irányítani...
Minden nap úgy megyek dolgozni, hogy ma felmondok, de nem merek. Nem akarok újabb csalódást okozni a szerelmemnek (ugyanis már menekültem el munkahelyről), nem akarom, hogy egy munkanélküli férj szívja el az energiáját. Nem akarok megint elfutni, de most nincs erőm küzdeni sem.
Nincs erőm.
Haragszom a munkahelyemre, mert annyi mindent szakítottak a nyakamba, hogy nem tudok szinte csak a munkára és a feladatokra gondolni. Nem tudom átgondolni az elmúlt hónapok eseményeit. Én ülnek bent és égetnek belülről.
És tudjátok a legnagyobb bűntudatom miért van? Azért, hogy a Drága Egyetlen Szerelmemet nem tudom támogatni, mert képtelen vagyok jelenleg rá... és azt kell látnom, hogy Ő is szenved, de nem tudom megszeretgetni.

Kérlek benneteket ha soraim végére értetek, hogy valakinek adjátok tudtára a környezetetekben, hogy milyen fontos nektek. Köszönöm, hogy a sok keresztből, amit hordozok, most egy kicsit átadhattam nektek.