2010. november 24., szerda

Adventi koszorú - helyett

Nem is nyavalyogni szeretnék, csak kiírni magmból a csalódottságomat.
A lányaink Waldorf oviba jártak. A legkisebb is már harmadikos, de egy szép tradícióval eddig sikerült megöriznem az óvodával és az óvonénivel a kapcsolatot. Aki egy kicsit is kiismeri magát ebben a Waldorf-világban, tudja, hogy mekkora szerepe van a kézmüvességnek, az alkotásnak, ennek szellemében én is ötödik éve az óvoda hatalmas mosókonyhájában készítettem el minden évben az adventi koszorúnkat. Mivel az óvoda/iskola is aktivan számít a szülök közremüködésére, minden évben - amellett, hogy kifizettem a koszorú anyagköltségeit, segítettem még jó 5-6 koszorút kötni, amit aztán az adventi bazárban jó pénzért el is adtak.
Idén is már elöre örültem, készültem a mai délelöttre, hogy majd milyen jó lesz abban az isteni fenyöillatban, csendben koszorút kötni. Ahogy megyek be a mosókonyhába, ott áll a vezetö óvónö és éppen egy koszorún dolgozik. Mondtam neki viccesen - Alle Jahre wieder/Minden évben újra - ez egy német karácsonyi dal elsö sora, ès hogy jönnék ismét kötni. Nézett rám és azt mondta, hogy hát ö nem is tudja, mert hogy idén annyira kevés fenyöt kaptak, meg hogy milyen drága... Erre mondtam neki, hogy de hát én ki akarom fizetni, meg hogy még ráadásba is kötnék, a bazárra. Erre azt felelte, hogy menjek és VEGYEK magamnak a virágosnál. Majdnem elsírtam magam, amikor mondtam neki, hogy ebben ez a plusz, hogy én kötöm, meg hogy itt kötöm, ahol most már ötödik éve, mindig így volt, meg hogy tradíció, meg segíteni szeretnék, meg blablabla...A mi drága óvonénik, akihez aztán felmentem elsírni a bánatom, értetlenül állt, ö sem tudja, hogy ez most milyen akció volt a vezetötöl, ö is teljesen le volt döbbenve és a másik kolléganö is. Nos, nem kötöttem koszorút, egy nagy szomorúsággal ezennel megszakad az óvoda és köztünk levö eddig szépen hordozott kapcsolat... Ìgy lehet kiölni a hüséget egy ember szívéböl.

2010. november 6., szombat

Szeretet

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel :
- Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta:..."SZERETLEK APA!
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE!

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:...
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:
- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!
Ezért tart ott az emberiség ahol most.
Köszönöm azoknak,akik kitették ezt!
TEDD KI TE IS,HOGY TÖBBEN ELOLVASSÁK EZT A TÖRTÉNETET,ÉS GONDOLKODJUNK EL AZON MILYENEK IS VAGYUNK MI EMBEREK!!!
SZÉP NAPOT MINDENKINEK!!!
Csaba

2010. november 1., hétfő

Embertelen lett a világ......

Most este vonattal jött haza a lányom,aki diák. Tény,hogy elintézhette volna már a diákig.lepecsételését, ez elmaradt, ma nov.1 van és a kalauz le akarta szállíttatni a vonatról a vaksötét éjszakában. csak azért nem tette meg,mert a lányom azt mondta,hogy itthon leszálláskor kifizetjük a 8 ezer Ft-ot.
Kétségbeesve felhívott, én persze rohantam az állomásra  apénzzel.Az viszont rettenetesen dühít és embertelen,hogy miért szállítják le az utasokat,amikor van jegye,sajnos lejárt diákkal.
Csekket akartam kérni a kallertól, erre otthagyott minket,nála voltak az igazolványok.diák,a személyi adatokat már a vonaton felvette.
Azt mondta,hogy majd jön...Mi vártunk,vártunk,bennem kezdett még jobban felgyűlni a düh.Bementem a csarnokba és a pénztárosnőtől érdeklődtem,hogy nem látta-e? Ő nagyon aranyos és készséges volt.Láthatólag ő is kiakadt.
Kerestük egy másik irodában,ott sem volt. Na,akkor már én..képzelhetitek!
Újra a pénztárosnőhöz.meg akarta keresni,mire visszaállított a pasi.
Akkor már hagytam a fenébe, kifizettem készpénzben, majd állítólag visszaadják a nagyját a pénznek,ha bemutatja a lányom,az érvényes diákot.
Csak eszembejutott,hogy én 12 éves koromtól vonatoztam 19 évesig. Volt olyan,hogy otthonfelejtettem a bérletemet és féltem a kalauztól. Sosem büntettek meg.Elnézték.....
Ennyire megváltozott a világ :(((((( Utálom....